Május 11-ig, Musée d’Orsay, Párizs
A franciák számára főként könyvillusztrátorként ismert művész, akinek képzeletvilága máig hatással van a képzőművészeti gondolkodásra, sőt talán a multimédia létrejöttére is, Strassbourgban született 1832-ben, és talán mérnök apjának rajztehetsége fordította már gyerekkorában a rajzolás felé. Annak ellenére, hogy sem rajziskolába, sem képzőművészeti iskolákba nem járt, rajzkészsége olyan fokú volt, hogy karikatúraszerű munkáit már 13 éves korában közölték az akkori párizsi vicclapok, sőt 1848-tól szerződtették is a nagyhírű Le Rire (A Nevetés) című szatírikus újsághoz, amelynél a kor akkor már elismert és jelentős művésze, Honoré Daumier is dolgozott. Édesapja 1849-ben meghalt, így tanulmányok helyett minden idejét a megélhetését is biztosító rajzolásnak kellett szentelnie.
Ennek ellenére – vagy talán pont azért, mert a képzés hiánya miatt nem próbálhatta ki tehetségét a képzőművészet más területein – festett is, sőt vallási tárgyú és allegorikus szobrokat is alkotott.1851-ben jelent meg a francia irodalom egyik népszerű szerzőjének, Rabelais műveinek új kiadása, amelyet Doré száznál is több rajza ékesített, jelentős közönségsikerrel. A Musée D’Orsay két emeletet is elfoglaló kiállítása párhuzamosan mutatja be Doré grafikai munkáit, amelyekkel új irányt nyitott a klasszikus irodalmi művek vizuális újraértelmezésében, és a festményeket, amelyeken többnyire misztikus témákat jelenített meg óriási méretű vásznakon, elképesztő technikai merészséggel, szinte pszichedelikus formában.
Akrobaták (A sebesült gyermek), 1874, Olaj, vászon, 224 x 184 cm.
Clermont-Ferrand, Roger Quilliot Muzeum © Ville de Clermont-Ferrand – musée d’art Roger-Quilliot
Ihletért Doré a legnagyobbakhoz fordult: a Bibliához, Dante Isteni színjátékához, Shakespeare drámáihoz; érzelmileg mindig is foglalkoztatták az élet olyan alapvető kérdései mint a szerelem, a szenvedés és a halál. Ráadásul ezekben a misztikus témákban szabadon szárnyalhatott látomásszerű fantáziája is. Míg a könyvek lapjain a vonalak szinte kinetikus hatású egysége és sokasága jelenítette meg a cselekményt, addig Doré festményein a képek szerkezete és a színek gazdagsága passiojátékokat, élőképeket, hatalmas színpadi jeleneteket idéz fel. Az sem véletlen, hogy Doré előszeretettel illusztrált gyermekmeséket, mivel a mesehősök, az elképzelt állatok, emberek és szörnyek világában kiélhette parttalan fantáziáját. Akkor még vízióknak minősített képei másfél évszázad óta meghatározóak és felismerhetőek a filmművészetben – legyenek azok akár Cecil B. Mille bibliai témájú filmjei, akár a Csillagok Háborújának tudományos-fantasztikus jelenetei. Walt Disney maga is Doré munkáit nevezte meg rajzfilmjeinek forrásaként, de Cocteau, Polanski és Hitchcock egyes jeleneteiben is az ő kompozíciói elevenednek meg. Rajzai, különösképpen szatírikus karikatúrái pedig a ma oly népszerű képregények ősének tekinthetők. Alkotásai között – mint később a fotóművészetben – a drámaiságot még fokozottabban érvényre juttató, egészen ritkán látható, fekete-fehér olajfestményeket is találunk.
Grimaszoló Pierrot, Akvarell, fehér gouache, ceruza, 64.2×50.5 cm.
Strasbourg, Modern és Kortárs Művészeti Múzeum
Foto : © musées de Strasbourg
Gustave Doré sokoldalúságának, sőt talán megsokszorozódott énjének egy másik bizonyítéka az a nyitottság, amellyel a szomszédos európai országok – elsősorban Anglia és Spanyolország – kultúrája felé fordult. Nemcsak a már említett Shakespeare-műveket, hanem Milton, Tennyson, Coleridge, Poe költészétét is kiválóan ismerte, sőt a Dickens által leírt angliai mélyszegénységben élő szerencsétlenek és a törvényen kívüliek világát is behatóan tanulmányozta. Kiváló akrobata is volt, mindig is érdekelte a kötéltáncosok, bohócok, harlekinek, csepűrágok világa, melyről megrázó –
Toulouse-Lautrec-et és Picassot is megihlető – képeket festett. Szabadidejében a svájci Alpokban hegymászóként is helytállt, élményeit tájéképeken, a reneszánsz mesterekre emlékeztető részletességgel és technikával örökítette meg. Spanyolországban pedig nemcsak Don Quijote útját járta végig, de a büszke és meg nem alkuvó spanyol vándorcigányok életébe is belekóstolt, hogy festményein és rajzain képzeletvilága azért mégis a valóságból induljon ki.
Don Quijote, avagy a képzelt lovag – Címlapmetszet
Paris, 1863, Hachette Kiadó,
A metszet Héliodore Pisan (1822-1890) nyomdájában készült
33x44x7 cm. Paris, Bibliotheque Nationale, ritka könyvek különgyűjteménye
© Bibliothèque nationale de France
Zola azt írta Cervantes Don Quijote-jához készített és 1863-ban megjelent illusztrációiról, hogy az addigi nagy mű most Doré jóvoltából megkettőződött. A tény, hogy Doré autodidakta volt, lehetőséget adott arra, hogy a hályogkovács bátorságával nyúljon a képzőművészet bármely ágához. Nem kötötte semmilyen iskola szelleme, egyetlen tanár irányítása vagy kritikája sem, ennek ellenére – vagy éppen emiatt – nem ismert lehetetlen feladatot, különösképpen nem technikai kérdésekben. Gipsz, bronz, vászon, olaj, papír, vízfesték, gouache, tus, pasztell, metszet, litográfia, plakát: szinte nem volt az akkori technikai lehetőségek között egy olyan sem, amivel Doré ne élt volna a legmagasabb fokon. Hagyatékában még hatvannyolc, általa szerzett zenemű kottáját is megtalálták.
A magyar látogató számára érdekes összehasonlítási lehetőséget ad, hogy Doré a reformkor művésze volt, az ugyancsak illusztrátor Zichy Mihály, valamint Benczúr és Lotz kortársa. Doré művészete nem maradt hatástalan az utókorra; nemcsak a halálát követő időszak, például a szimbolizmus vagy az impresszionizmus olvasztotta magába látásmódját, hanem a szürrealizmus, és különösképpen a multimédia. Doré 1883-ban, viszonylag fiatalon, 51 éves korában halt meg, ennek ellenére életműve rendkívül gazdag: közel tízezer illusztrációt, 133 festményt, 45 szobrot, és ezernyi rajzot, litográfiát, plakátot és akvarellt számlál. Természetesen egy művész hagyatékát nem az alkotások darabszáma minősíti, ennél jóval fontosabb – és ez a Musée D’Orsay kiállításának legfőbb tanulsága – hogy Doré gazdag és sokoldalú életműve ma is érezhető inspirációt nyújt a művészi képzelet szabad szárnyalásának.
A Neofita
Toll, fekete tus, 56.8×68 cm. Strasbourg, Modern és Kortárs Művészeti Múzeum
© Photo musées de Strasbourg