A kortárs ékszer problémája jelenleg a nagyközönség−szakmai szcéna távolságával jellemezhető leginkább, pedig jól követhető, mit jelent a tárgytervezés a nemzetközi kortárs művészet világában − egyrészt hogyan távolodnak a tervezők az ékszerkészítés tradicionális formai felfogásától, másrészt sok esetben milyen módon közelednek a képzőművészek a tárgytervezéshez. Hozzá kell tenni azonban, itthon nem a tehetséges művészek és a kreatív kifejezőerő hiánya miatt tűnik kevésbé progresszívnek a folyamat. A szakmai vita folyamatos azzal kapcsolatban, miben áll, illetve hol húzódnak a designékszer-kortárs ékszer fogalmi határai − elméletekben egyébként sem szűkölködik a kortárs design világa.

A korlátok okai jól láthatóak: a műfaji határok elmosódása ellenére alapvetően még mindig funkcionális tárgyakról van szó, de a művészi értéket illetően a befogadói ízlést meghatározó hagyományos felfogások − a nemes anyagok dominanciája, az ismert „brandek”-hez való ragaszkodás − megváltozásáról is hosszabb időtávlatokban lehetséges csak gondolkodni. Most a gazdasági környezet sem kedvez a szabad inspirációnak, akár a tervezői, akár a befogadói oldal felől tekintjük. És bár a vizuális műveltség a kulturális szocializáció olyan eszközeiben is rejlik, mint az iskolai oktatás, azonban az általános ismeretterjesztő − és nem csak szakmai! − folyóiratok, online kiadványok is sokat tehetnének a kortárs tárgytervezés közvetítésében.

Itt természetesen sokkal mélyebbre lehetne ásni: miért lehet egyáltalán fontos mint identitáskifejező eszköz a testkultúra, a személyiség-reprezentáció vagy általában az öltözködés-divat sokszögében az ékszerviselet, és a kultúratörténet e szegmense hogyan viszonyul ma a múlthoz, és hol talál helyet az új technológiai eszközök világában.

Gera Noémi

A galériák, a fentiek miatt, egyre nehezebb feladat előtt állnak: érzik, hogy a nemzetközi szcénában és műtárgypiacon való részvételhez milyen feltételek szükségesek, erőforrásaik azonban szűkösek. Megfelelő háttér nélkül pedig a művészek sem tudnak nagy lépéseket tenni, egy-két kivételtől eltekintve. A gyűjtői kör gyors szűkülése után egy új, tágabb befogadói közeg kialakítására lenne ismét szükség, hogy valamilyen formában legitimálja azt a folyamatot, amelyben a tárgytervezésnek nem kizárólag a hordhatóság szerepét kell hangsúlyoznia, hanem mint egyedi, kreatív alkotás is fontos szerepet játszik: az érték pedig innentől nem az anyagban, hanem a mű egyediségében rejlik.

A művészek részéről az anyagválasztás is egyfajta önmeghatározás, amelynek ma már aligha vannak korlátai, valamint kijelölik a „képi” határokat, ami a látvány értékét meghatározza, és amelyen belül az ékszer funkciója érvényes marad. Sok esetben maga a hordozó imitál egy természeti formát (Gera Noémi kagylószerű ezüst-rubin-akril gyűrűje: Örvény, vagy a Tó, amelynek anyaga bronz és ezüst), akinek egyébként a hurkolás, csomózás kéz technikai módszerével acélsodronydrótból és fémszálas fonalból készült ezüst nyakékei is láthatók az Ezüstgalériában.

Gaál Gyöngyvér

Gaál Gyöngyvér hagyományosabb ezüst függője topázt foglal magába, de egyébként a kiállítási anyagon kívül több olyan tárgy is megtalálható a galériában, amely különbözőképpen jellemzi a művész nagyon változatos alkotói világát: merész formai és anyagkombinációkból álló gyűrűi a legjobb példái annak, hogyan lehet a hordhatóságot és különlegességet egy műben reprezentálni: a nemes ásványok mint a citrin, turmalin, smaragd és ónix és gyöngyök ötvöződnek az ezüstön kívül plexivel és műgyantával, korlátlanul szabadon.

 

Vékony Fanni

Vékony Fanni ékszere az egyik leglégiesebb mű a kiállításon, és ahogy a többi művészre, rá is jellemző az anyaghasználat redukált és időben releváns egyszerűsége (műanyag, damil és plexi). Simon Viktória áttetsző, légies munkáin az expresszív-lágy formák a meghatározóak, ezen belül a kontrasztot a matt (plexi) és fényes (sterling ezüst, aranyfüst) felületek hangsúlyozzák. Ez az aranyszín köszön vissza Kecskés Orsolya tenyészett gyöngyöket felhasználó Aranyfelhő-nyakékén is.

Több művésznél előtérbe kerül a kézműves technika, Vági Flóra fa (cédrus és venge) gyűrűinél a különböző pigmentekkel festett, manuálisan faragott anyag nyersessége, Ádám Krisztián rozsdamentes acél fülbevalóinál viszont speciális vágási technikával kialakított megmunkálás eredménye egy nagyon finom geometrikus, lebegő-légies struktúra, hasonlóan Kathatina Schmid brossaihoz.

 

Vági Flóra

Király Fanni ezüst − cseh kézi üveg ékszerei mellett a már ismertebb sorozatából is található néhány: a keleti motívumokat releváns anyaggal párosító nyakláncok méhviasszal kezelt pergamenből készülnek, amelyeket ezüst alkatrészekre rögzít, és az eredetileg különálló absztrakt elemek különböző virágformákká állnak össze. Tóth Zoltántól több tárgy megtalálható a galériában, az egyik legátfogóbb műve a Gyümölcsleső nyakék, az utóbbi időszak ismert munkáinak egyike. Érzékelhetően nem improvizációs, hanem az ékszerek világában ritka, narratív, story telling módszerrel dolgozik: a nemes anyagokból (trópusi dió, gyöngyház, korall) és merészen összeapplikált formákból álló függő mint egy történetből kivágott kép hordozója jelenik meg. Egy sajátos objekt, hangsúlyosan konceptuális tárgy − korábbi munkáin az írással és idézetekkel operált − Slavei Tamás munkája, a komplex technikai eljárással készült Trombitahal. A fém (ezüst) keménysége egy lágyabb szövetű anyag imitációja, a tárgy többi része bronzból és kagylóból áll össze, egyértelműen a különböző felületek együttes játékára összpontosítva.

 

Slavei Tamás

Abaffy Klári nyakékeinek állandó motívuma a tradicionális magyar formavilághoz kapcsolódik, hol erős hangsúlyokkal, hol visszafogottabban, a kötöttebb ornametikus-geometrikus formák keverednek a tárgyakon. Hasonlóan Jermakov Katalin most kiállított nyakláncaihoz, az ébenfa-ezüst párosítása ad munkáinak általában jól felismerhető karaktert, amelyet a jellegzetes színvilág, a fekete−vörös dichotómiája erősít.

Korábbi munkáihoz képest és a most kiállított anyagban is újszerű a Peter Vladimir tanítvány − és a MOME tanára is, akárcsak Tóth Zoltán − Stomfai Krisztina sorozata: brossai egy merész anyagválasztási kísérlet darabjai: a fenyőfába applikált cirkónia ezüsttel szokatlan, de új utat nyitó választás.

Sokan még idegennek tekintik a különleges ékszer „objekteket”, mert viselésük exkluzivitást és különállást sugall − tárgykultúránk közel sem olyan rendezett és magabiztos, mint Európában általában. Nem nehéz észrevenni a szerialitást az egyedi ékszerek esetében sem – tehát a művészek sokszor inkább biztosra mennek, a sikeres művek „visszatérnek”, és új életet kezdenek, szinte ugyanabban a formában.

Tóth Zoltán

Az Ezüstgaléria designékszerekből és egyedi kortárs ékszerből válogatott anyagát nem egy előre meghatározott koncepció jellemzi, inkább az ünnephez alkalmazkodva az érdeklődést igyekszik felkelteni − a fent már említett, egyre nehezebb viszonyban reménybeli közönségével. Ha a kortárs és designékszerrel foglalkozó galériás és tervező számára továbbra is korlátokat szabnak a körülmények, és hosszú távon az elfogadtatás nehézségei működtetik vizuális kultúránk e darabját a művészeti piacon, kevés művész számára nyílik meg az út, hogy nemzetközileg is szerephez jusson. Kérdés, a legfiatalabbak milyen formában nyitnak utakat a kortárs társadalmi design egyébként nagyon dinamikus és szerteágazó, képzeletbeli térképén.

Káprázat – kortárs ékszerek az Ezüstgalériában, febr. 16-ig.

Abaffy Klára • Ádám Krisztián • Gaál Gyöngyvér • Gera Noémi • Jermakov Katalin • Kecskés Orsolya • Király Fanni • Vékony Fanni • Vági Flóra • Katharina Schmid (Ausztria) • Simon Viktória • Slavei Tamás • Stomfai Krisztina • Tóth Zoltán