A Pompidou-központ legújabb, december elején nyílt kiállítása több mint ötven év munkáját összegezi, és a száz éve, 1904-ben született, autodidakta festő teljes életművét végigkíséri.
A kispolgári családból származó, és a művészetet még hírből sem ismerő Helion, 1921-ben került fel Párizsba, ahol egy építőipari irodában alkalmazták, mint tanoncot. A Louvre-ban szerzett benyomásai – különösen Poussin és Philippe de Champaigne képei – késztették arra, hogy maga is rajzolni kezdjen. Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy képével már 1924-ben szerepelt egy montmartre-i kiállításon, igaz ekkor született csendéletei, utcarészletei még nem sok önállóságot mutattak. Barátai, Otto Freundlich és Tristan Remy révén, 1925-ben hallott először az absztrakt művészetről, majd egy évvel később a számára szállást biztosító uruguay-i Torres-Garcia hívta fel figyelmét az új irányzatra, a kubizmusra. Ettől az időtől kezdve nemcsak a kortárs irányzatok elkötelezett híve lett, de egyre inkább hangadója is a francia és külföldről Párizsba érkezett fiatal művészeknek. Művészeti fejlődését jól példázza az is, hogy szakított a montmartre-i hagyományokkal, és szegényes műtermét a Montparnasse-ra tette át. Az ekkoriban kezdett naplójában is arról számol be, hogy a felgyorsult élet lerövidíti az alkotás folyamatát, és a festmény tárgya helyett már csak az eredményt, az absztrakciót kívánja bemutatni. 1930-ban, Theo van Doesburg, Léon Tutundjian és Otto Carlsund társaságában megalakítja az Art Concret-csoportot, és ezzel egyidőre tehető barátsága Piet Mondrian-nal is, akinek egész élete során nagy tisztelője marad. Ebbol periodusból származó képein Hélion szinte kizárólag a sik felületet használja, csak négy-öt alapszínnel dolgozik, geometriai elhatároltságú kompozíciókat fest. Elméleti felkészültségében azonban csakhamar meghaladja az Art Concret saját maga által lefektetett elveit, és 1931-ben, a kor szinte valamennyi absztrakt irányzatát egybegyűjtő Abstraction-Création mozgalomnak lesz elindítója, olyan társakkal, mint Jean Arp, Kupka, Gleizes, Herbin, Valmier, van Doesburg és Tutundjian. Sikerei révén ekkor jut el Berlinbe, ahol többek között Naum Gaboval találkozik, Moszkvában Tatlin műtermébe látogat, majd az Egyesült Államokban Achilles Gorsky-val ismerkedik meg, de már szoros baráti körébe tartozik Duchamp, Giacometti, Max Ernst,Tristan Tzara,Fernand Léger, Kandinszkij, Moore, Breton, Miro és Hans Hartung is. Sikereitől hangos Európa és Amerika, a fiatal angol és amerikai festők őt tekintik példaképüknek, és gyakori kiállításai mellett még arra is telik idejéből, hogy művészeti tanulmányokat jelentessen meg New Yorkban (Evolution of Abstract Art, 1933), illetve Londonban (Axis, 1935). Képein időközben a sík helyébe egyre inkább a tér kerül, színválasztásában gyakrabban használ mély és telt árnyalatokat. (Álló alak, 1935; Iker-figurák, 1938)
Az utolsó absztrakt-kubista stílusban festett képe, a Leeső alak 1939 tavaszán születik, amely mely sokak szerint szimbolikus rokonságot mutat Duchamp „Lépcsőn lejövő akt”-jával. Ezután egycsapásra „megtagadja” önmagát, és sikerei csúcsán a figuratív ábrázolásmódra tér át. A kritikusok teljesen értetlenül és elítélően fogadják az 1939 októberében bemutatott Biciklizők című képét.
Hélion második, immáron figuratív korszakát a háború szakítja félbe. Visszatér Amerikából, beáll a francia hadseregbe, de rövidesen hadifigságba esik, és a németek egy katonai táborba zárják, ahonnan csak másfél évvel később, 1942-ben sikerül megszöknie. Közben a háborútól távoleső New Yorkban, Max Ernst szervez műveiből kiállítást a Guggenheim Múzeumban, majd 1944-ben Gallery Rosenbergben a háború előtt festett, már figuratív képeit is bemutatják, melyeket a kritikusok visszautasítóan fogadnak. Az értetlenség miatt Hélion végelegesen visszaköltözik Franciaországba, és 1947-ben ismét szimbolikus alkotással, a „Szemben az árral” (A Rebours) című képével jelentkezik. A képregényszerűen komponált festmény mintegy összegezi Hélion addigi életpályáját és művészeti credoját. A kép baloldalán Hélionnak egy régebbi, absztrakt képe látható, középen maga a művész, aki már elhaladt absztrakt korszaka mellett. Tőle jobbra – mintegy Hélion választását és a jövőt jelképezve – egy fejjel lefelé fekvő női akt. Ahogyan naplójában is írja: a laboratorium és a műterem helyett, ki kell menni az utcára, az absztrakció helyét a valóság kell, hogy elfoglalja, mégha sokszor ez erotikus és vulgáris is… Ettől kezdve, tudatosan keresi csendéleteiben a hétköznapit (esernyők, kalapok, cipők, sütőtökök, káposzták, hagymák), témáiban a hétköznapokat (újságolvasók, parkok, motorbiciklik). Óriási méretű triptochonjain egymás mellett tűnnek fel festészetének ezen visszatérő alapmotívumai. Témaválasztásában és kifejezésmódjában egyaránt kerüli a mesterkéltséget, több képén is az utcai illemhelyeket, ócskapiaci polcokat fest meg, ugyanakkor műveiből sugárzik a humanizmus: a csatornába leereszkedő munkásember Orpheuszt, a metrónál tüzet adó járókelő Prometheuszt jelképezi.
A Pompidou-központ hatodik emeletén nyolcvan, szinte valamennyi fontos alkotása látható, és az igényes kivitelezésű katalógus is jól tanusítja, hogy az 1987-ben elhunyt Jean Hélion nemcsak festőként, hanem teoretikusként is a múlt század jelentős művésze volt.
Centre Georges Pompidou, 2005. március 6-ig.
Belépőjegy 7 euro, katalogus 39,90 euro