Bérczi Zsófia, a Tarot Labirintus „szülőanyja” egy kétfejű zöld ördög jelmezében ülve, a szereplőgárda egyik tagjaként adott interjút. Ha mégis van ördög, és ennyire halkszavú, rebbenékeny és főleg ennyire kreatív, mint ő, nem is fogom bánni, ha egyszer majd találkozunk.
Bérczi Zsófia: 2003 óta van a Szigeten Tarot Labirintus. Abban az évben végeztem fotószakon az egyetemen és a diplomamunkám részeként tarot-kártyákat készítettem. Az építmény maga közös munkám Terebessy Tóbiással, 2003-ban a Medence-csoport támogatásával jött létre, és azóta ez a projekt minden évben tovább alakul, változik. Most úgy kezdődik a látogató útja, hogy a labirintus bejáratánál húz egy kártyát a Próféta által elé rakott tálcáról, és aztán a kártyán látható arkánum-figura jelképét viselve (ez mindig egy adott színű kalap) végigjárja, illetve végigjátssza a labirintust. Menet közben találkozik különböző tarot-figurákkal, akikkel mindig egy kis interaktív jelenetre kerül sor. Ha akarja, a látogató mély önismereti útként is felfoghatja a dolgot, de ha úgy akarja, akkor csupán játékként.
Artportál: Tetszik a Tarot köré írt forgatókönyv is, de főleg a tér bűvöl el, meg a szereplők jelmezei. A hely, ahol vagyunk, nagyjából 15 méter széles, hat járata van, és lépcsők is vannak benne, amik alatt szintén járatok vannak, vagyis át is lehet bújni alattuk – szóval elég bonyolult az alaprajz.
Bérczi Zsófia: Több változat született az eltelt évek alatt. Az első labirintus fekete volt, középen egy toronnyal, mindenhova felragasztott Borges-idézetekkel. A második évben már fehérre változtattuk a színt és Ji-King idézetek várták a látogatókat, és aztán született ez a harmadik változat, a Tarot Labirintus. Mindegyikből tanultunk, mindig tökéletesedett a szerkezete és a kivitelezése. A labirintus nyomasztó élmény is lehetne, egy sötét és zárt világ. Mióta fekete helyett fehér anyagból van, alapvetően más a hangulata. Ez amit itt látsz, egy áttetsző, lepedő-szerű, de annál jóval vékonyabb anyag, aminek reményeink szerint van egy éteri hatása. Minden évben kijavítgatom, és varrogatok rajta, annak megfelelően, hogy hány szobát kell kialakítani, hány szereplőnk lesz abban az évben.
Artportál: A ruhákat is te készítetted?
Bérczi Zsófia: Igen. A jelmezeket-kalapokat még 2003-ban, a diplomamunkámhoz csináltam, és alkalomadtán újra szoktam színezni. A te kalapod is azért ilyen szép lila, mert nemrég újrafestettem. Mostanában érdekel az a fajta szerepjáték, ami itt benn a térben is zajlik. Jó lenne, hogy ha annak, aki végigmegy itt, összetett, izgalmas élményt nyújtana. Ha adott esetben akár segítene abban, hogy jobban megértse, milyen helyzetben is van az életében éppen. Érdekel a pszichológia is, meg az, hogy a színházban hogyan lehet hatni a nézőre úgy, hogy az személyesen érintse. A csoportommal korábban is ilyen munkákat hoztunk létre. Jobban szeretek inkább párban beszélgetni, mint nagy körben. Itt, a labirintusban az egyes elkerített sarkokban a látogató kettesben van az Arkánumokat megszemélyesítő figurákkal, intim beszélgetésekre van lehetőség – ha a néző partner hozzá.
Artportál: És mi van akkor, amikor a Sziget forgatagából a spiritualizmusra kevésbé nyitott, viszont elég részeg látogató esik be ide?
Bérczi Zsófia: Nem szokott ilyen előfordulni, mert a látogatóknak általában három órát kell sorba állni, mire bejutnak. Óránként körülbelül húsz embert engedünk be, és kell egy jó óra a bejárásához, miközben meg kell találni a kijáratot. Szóval itt nem lehet végigdöngetni.
Artportal: Szóval fotószakon végeztél és vizuális színházat csinálsz. Mit még?
Bérczi Zsófia: Építészkaron kezdtem, érdekelt a tértervezés, ugyanakkor szerettem volna színész is lenni, de nem a hagyományos színház érdekelt, ezért is jártam Somogyi István csoportjába. Végül az Építészkart otthagyva az Iparon landoltam, mert az tűnt egy olyan helynek, ahol nagy a szabadság. A doktori munkám is arról fog szólni, amit nagyjából idáig csináltam: Színpadiasság a fotóművészetben és megrendezett világok a munkacíme. Most vettek fel a DLA-ra, jó munka lesz az is…