Lassan második éve tart a gazdasági válság és bizony a műkereskedelmet sem kíméli. Persze a média mindig felkap valami szenzációt a külföldi aukciós ritkaságok közül, ami reményeket ébreszt, de azt egyértelműen látjuk, hogy itthon 2008-al véget ért az aranykor.

2009-ben és 2010-ben egyértelműen átrendeződik a piac. Azzal, hogy az aukciós ringből kiszállt a Kieselbach Galéria, teljesen egyértelművé vált Virág Judit piacvezető helye a festmény piacon. A többiek megerősítették a középmezőnyben a pozícióikat, Nagyházi, BÁV, Polgár, valamint stabilan felzárkózott az Abigail Galéria és a Belvedere Szalon. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a Missionart, az Arte Galéria, vagy a Pintér Antik valamint a Villás és a Képcsarnok aukcióit sem, hogy csak a régóta és rendszeresen megjelenő aukciókat rendezőket emeljem ki, a teljesség igénye nélkül.

Már egy korábbi blog bejegyzésemben leírtam, hogy a válság nem egyszerűen majd szép lassan elmúlik és mindenki, aki kibírja ezt a pár évet, az ha szerencsés, akkor túléli. Nem. Egyre jobban látszik, hogy ez a „csak” túlélésre játszó stratégia nem lesz elég. Ez sem kevés, ezt igazolhatják azok, akik ezt teszik, de egyre világosabban látszik, hogy nem elegendő!
Tehát az aukciósházaknak és a galériáknak is ki kell találniuk és fel kell építeniük egy olyan teljesen új vagy gyökeresen megújított stratégiát, amely segít megtartani a pozícióikat és a válság elmúltával segít visszaszerezni a műkereskedelemből hiányzó százmilliókat, milliárdokat!

Nézzük az október 17-ei Virág Judit aukciót, mert érdemes a legjobbtól tanulni. Az aukció előkészítése rendben, a szokásos mederben zajlott. Megnéztem az aukciós kiállítást és a jobbnál jobb művek láttán, ott rögtön elkezdtem licitálni gondolatban, vajon mennyiért koppan majd a kalapács?

Az „arany korban” gyakran játszottam olyat, hogy előre borítékoltam egy-egy kedvenc képem árát. Ez egyrészt jó szakmai játék, másrészt teszteltem a www.mukincs.com statisztikai rendszerét, hogy mennyire képes megbízható előrejelzéseket adni. Nyugodtan mondhatom, hogy megbízható és eredményes volt ez a teszt. Tegnap azonban az aukción tökéletesen felborult szinte minden előzetes várakozás. Olyan művekre nem volt ajánlat, amelyek más helyeken egy egész aukciót a hátukra vesznek és sikerre visznek. Fantasztikus darabokra alig indult el a licit vagy csak kikiáltási áron keltek el. Nem akartam hinni a szememnek, a fülemnek és azonnal az induló árakat bogarásztam, de a válsághoz mérten mértéktartó, korrekt induló árak voltak, tehát nem ezzel volt a baj.

Azóta figyelem Virág Judit aukcióit, amikor még a nyolcvanas évek végén Anaf úrral közösen kápráztattak el bennünket. Vérprofi amit csinál és minden helyzetet, jót vagy esetleg apróbb hibát, hihetetlen ügyesen kezel. Mégis tegnap este úgy éreztem, ez a „válság-aukció” még őt is meglepte és kizökkentette egy pillanatra.

Szóval nézzük, miről is beszélek. Nem volt ajánlat Mikola András Piacterére, 750 ezerért. Ez bár meglepő, de belefér, végül is jelzés nélküli volt a kép. A 23. tételként behozott Heller Ödön sem kapott ajánlatot 300 ezerért, pedig szép friss mű. De még ez is belefér, hiszen Heller azért nem olyan nagy sztár. A felhők a 34. tételnél jöttek először, amikor egy szép Mednyánszky, amely a kiállításon is nagyon jó helyen volt kiemelve, 2 milliós kikiáltási áron ment el, licit nélkül. Nem sokkal ezután követte ezt a felleget egy újabb, amikor Aba-Novák 37. tételként bemutatott Ebéd című képe, amely reprodukált, kiállított darab volt, szintén csak a kikiáltási áron ment el. Normál körülmények – de hol is vannak ma normál körülmények – között ez a kép, meg sem állt volna 10 millió alatt!

Ez a felhő még el sem vonult, mert jött a következő tétel, Orbán Dezső Asztali csendélete, amely még ajánlatot sem kapott! Nincs ehhez hozzászokva sem Virág Judit, sem az a közönség, akik rendszeresen ott ülnek a Kongresszusi Központ nézőterén. Pár képpel később (43. tétel) jött egy gyönyörű Kmetty az 1910-es évekből és éppen hogy egyet lépett a licit lépcsőn, 7,5 millióról 8 millióra. Pedig ez is 10 milliós kategória lenne. Annyira meglepett mindenkit ez az alacsony ár és az érdektelenség (vagy pénztelenség?), hogy az utána következő szép kis Pekáry-képre majdnem elfelejtettek licitálni.

Visszazökkenni látszott az aukció a rendes menetébe, de alig hat képpel később jött egy friss színvilágú, mutatós Kosztolányi Kann és megint nem volt ajánlat. Majd rögtön ezután az aukció egyik fő darabja, egy nagyon finom, 1908-as Iványi Grünwald (Nagybányai táj) következett. Ez az a kép, amely az aukció előtt kiemelésre került, mert védett lett. Szóval ez is 10 milliós kategória és abból is a jobbik. 8,5 millió után, két tétova lépéssel megállt a licit. Azaz, mindössze 9,5 milliónál koppant a kalapács.

Két képpel később, Székely Bertalan szerény kis akvarellje éppen, hogy elment 120 ezerért, majd újabb két tétel és Perlmutter Izsák Velencéje nem kellett senkinek. Jó, ez utóbbi egy kicsit magasról indult, a 4,2 milliós kikiáltási árával. Alig ocsúdott fel a nagyérdemű és az aukciót vezető Virág Judit, jött egy szépreményű, tuti befutó Aba-Novák-mű, Vasárnapi ebéd címmel. Több helyen is reprodukált darab, 6,5 millióért nem volt ajánlat! Pedig ez is 10 milliós kép!

Nos, itt éreztem valami olyat, hogy ez egy megrendítő erejű ütés. Ez a „válság-piac” szépen, lassan felőrli a legjobb, legprofibb aukciósház műkereskedelmi és marketing gépezetét és valahogy a közönséget is. Félre értés ne essék, ez nem az ő hibájuk. Erre gondoltam, amikor a cikk elején a gyökeresen új stratégiákra céloztam, mert a legjobbakat is térdre kényszerítheti a válság okozta műkereskedelmi vákuum!

Itt még nem ért véget a vesszőfutás. Alig hét képpel később jött Munkácsy, Paraszt interieur-je 22 millióért és ment is ugyan annyiért. Hol vannak az 50–60, vagy 100 milliós Munkácsy mítoszok? Megint mondom, nem az aukciós ház hibája, ez a kép is többet érdemelt volna. Jött még egy csomó kép, amely érthetetlen oknál fogva alig lépett a licit lépcsőn egyet, kettőt. Azután Csernus kisebbik képe 2,2 millióért bent maradt. Jándi, Nagy Oszkár, Szalay Lajos, azután megint Jándi nem kellett.

Majd pár képpel később Gulácsy is beragadt. Azután Vilhelm Károly, Konok Tamás és egy kitűnő Boromisza Tibor is a kispadra került. Nincs még vége, jött Medveczky, Frank Frigyes, Márffy! Ez a Márffy kép mindössze 4 millióról indult volna, ha van ajánlat! Három-négy évvel ezelőtt biztosan 10 millió fölött kötött volna ki. Egy szerény kis Tornyai János is beragadt, majd egy korai, 1973-as Hencze Tamás jutott szintén erre a sorsra. A 152. tételként induló Iványi szintén nem kapott ajánlatot, majd Dési Huber is erre a sorsra jutott és nem kis meglepetésre, Szinyei Merse Pál következett ebben a rossz szériában!

Tegyük hozzá, ez a relatív sok bennragadt kép és a gyakran előforduló kevés licit feltűnő, mert Virág Juditéknál ez teljesen szokatlan. Hiszen a piacvezető aukciós ház nem véletlen érdemelte ki ezt a pozíciót. Másrészt, mint már említettem, a visszamaradt képek olyan minőségűek, hogy sok más aukciósház boldogan építene ezekre egy teljes aukciót. Szóval a hiba, máshol van.

Tehát, ha a profi szakmai munka és profi marketing munka mellett is megjelentek ezek az intő jelek, akkor még inkább megszívlelendő az, amit az elején a túlélésről és az új stratégiákról vetettem fel. Tegyük azért hozzá, hogy ezzel az aukciós eredménnyel boldogan cserélnének bárkik a hazai piacon, de ezekkel – a legjobbakat is megrázó – válságjelekkel ma már mindenkinek számolni kell a magyar műkereskedelemben.