Képregény, képfolyam, képömlés, képáradat, képhömpölygés, képtobzódás – a Roham Magazin számait lapozgatva hiába védekezünk a felénk áramló energiák ellen. Elsodor és magával ránt, hiába keressük a kijáratot egy letisztultabb, átláthatóbb világba. Nincs kiút.
Roham körkép
A 2005-ben „agresszív fantasztikus magazinként” induló lap mára „irodalmi és művészeti magazinná” szelídült, legalábbis a címoldalon szereplő önmeghatározás szerint, ám a tartalom mit sem veszített friss és dinamikus „képi agresszivitásából”. A lap szerkesztőgárdája (Korchma Zsombor, Stark Attila, Szöllősi Géza) azóta galériát is alapított a Vas utcai Roham Bár és Pince bázisán, így a mindent elöntő képhullámban már nemcsak papírra nyomtatva, hanem teljes képnagyságban, három dimenzióban és pólóra dizájnolva is lubickolhatunk. A magazin és galéria szemlélete hasonló, teret és felületet kíván adni a kereskedelmi galériák steril és tükörfényes világába nem illő irányoknak: a street art, body art, akcióművészet valamint a képregény legfrissebb áramlatainak.
Hermann Nitsch óta tudjuk, hogy nem csak az a művészet, ami felemel és légies szárnyakat növeszt a hátunkra, hanem ami húsbavágó témákat feszegetve földre ránt és letaglóz. Ez utóbbi történt a galéria novemberi kiállításán is, amelyen Baji Miklós Zoltán és Szőllősi Géza borzolta a puccparádéhoz szokott kiállításlátogatók idegeit. BMZ, aki saját testét nem kímélve hajt végre önmagán különböző testakciókat, talán az 1997-es Emberbőr Árverés project kapcsán ismerős sokaknak, melynek keretében a saját bőrére tetováltatott, majd sebészeti úton kimetszett képeit állította ki és bocsátotta áruba. Szőllősi Géza, a Taxidermia és az Ópium című filmek látványvilágát is jegyző művész, nyers állati húsból varr emberi testrészeket imitáló szobrokat. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a negatív érzelmek (Bánki Ákos a Barcsay Múzeumban), az agresszió, a félelem és szorongás (Félelem a fekete dobozban a Trafóban), a történelmi és egyéni traumák (Denis Stuart Rose a Videospace Galériában) gyakori felbukkanása a kiállítótermekben markáns tendenciává kezd válni Magyarországon is.
A BMZ–Szőllősi tárlat a Generációs vizuális diskurzusok kiállítássorozat keretében jött létre, mely során a galéria művészei egy-egy idősebb generációhoz tartozó elismert alkotót kérnek fel az együttgondolkodásra és közös szereplésre. Így kerülhetett sor olyan művészduók kiállítására, mint Bada Dada és Bakó Tamás, Wahorn András és Stark Attila, Dr. Máriás Béla és Menyhárt Menyus Tamás, ef. Zámbó István és Vidák Zsolt közös bemutatkozására.
Új arcok
Aktuális tárlatukkal új szériát indítottak a galéria kurátorai (Bánki Ákos és Rechnitzer Zsófi). A Face Control – Új arcok kiállításon olyan fiatal művészeket mutatnak be, akiknek munkái sem a galériában, sem a magazinban nem voltak láthatóak korábban. A többnyire harmincas éveikbe lépő művészek némelyike már komoly referenciákkal rendelkezik, ám olyanok is akadnak, akikről ritkán hallani. A kiállítás címe egyben a tematikát is meghatározza, van aki szó szerint veszi a kurátori koncepciót, és valóban az arcra fókuszál. A 17 kiállító más-más hangon szólal meg. Tamási Claudia művészetében az arc alakítható, formázható felület, maszkként idomulhat hangulatokhoz, eseményekhez, tükrözhet viszonyokat, festői stílusokat. Látásmódjában az arc egy másik személy tükörképévé is válhat (Juliette Binoche és Én, 2007). Verebics Ágnes egészen másként közelít az archoz, nem kíméli – gyűri, meggyötri, fintorra görbíti. Azt mutatja meg, amit egyébként rejtegetünk és elkendőzünk, cseppet sem vonzó részletekre hívja fel a figyelmet: a bőr pórusára, az íny vörösére, a hajszálak tövére, az arc árkaira és barázdáira. Csabai Renátó grafitszürke gyermekportrékat állított ki, a szűk szemrésekből porcelánszerű, élettelen, fekete szempárok merednek ránk, a merev mosoly és a halvány rózsásra retusált arcpír kontrasztja dermesztően hat.
Jó, hogy van ez a galéria, mert kell egy hely, egy üres folt a nagyvárosban, amit tele lehet írni, rajzolni és lehelni a korral, ami körülvesz minket.
Roham Galéria
2011. február 11-től