Whitney Museum, New York
Amikor 1973-ban, 35 éves korában, egyik készülő földmunkája előkészületeinek ellenőrzése közbe Robert Smithson meghalt egy repülőszerencsétlenség következtében, a képzőművészet világának Buddy Holly-ja lett. Ma a valaha élt egyik legbefolyásosabb amerikai művészt tiszteljük személyében. New York művészeti élete a mainál sokkal felháborodottabb, dühösebb és nyitottabb volt Smithson idejében. A Minimalizmus, Konceptualizmus és a Pop akkor születtek és indultak saját kacskaringós útjaikra. Most, a görcsberándult képzelet és rövid távú profitéhség korában, egy olyan formátumú művész, mint Smithson munkáinak társaságát élvezni instruktív.
Smithson pályája tíz évet sem tett ki, de ezalatt, gigantikus méretű művek alkotása mellett arra is volt ideje, hogy dühös nemzedékének szószólója legyen. Művészetének szerves része volt az ideák kommunikálása, írásban, fényképek segítségével, filmen. Állított, érvelt, vitatkozott művei, a művészet határainak kiterjesztése érdekében. Munkássága, műveinek méreteiből és dokumentációjának alapossága következtében nagy médiafigyelmet kapott. Az 1960-as évek közepén jelent meg először a hírekben: gigantikus méretű műalkotást javasolt létrehozni egy Texas-i repülőtéren. Tükröket, kamerákat és más tárgyakat kívánt elhelyezni a repülőtér több mérföldes körzetében, hatalmas, repülőgépekről megfigyelhető szobrot hozva létre. Néhány évvel később 6 650 tonna bazaltból és földből, 500 méter hosszúságú, spirálalakú gátat („Spiral Jetty”) épített az Utah állambeli Nagy Sós Tó-ba, amelynek vize a benne élő rákok és algák miatt rózsapiros színű. Szerette Borges és Blake írásait, a horror filmeket és a New York-i Természettudományi Múzeum dinoszaurusz kiállításait. Rajongója volt J. G. Ballard tudományos fantasztikus könyveinek (Ballard a Sós Tó vörösét a Mars tengerének színéhez hasonlította). Inspirációt talált a geológiai formációkban és a vallásos rituálékban. A „Jetty” népszerűségét fokozta a hozzá kapcsolódó dokumentáció: Smithson írásai (részben költészet, részben lendületes duma), a munka állomásait dokumentáló fényképek, és a munkafolyamatot rögzítő film. Hatalmas, őskori állatokhoz hasonlító teherautók és munkagépek mozognak a tópart történelemelőtti panorámájában. Smithson megértette, hogy a modern korban, egy, a semmi közepén elhelyezett szobornak lehet önmagától elválasztott, távoli, külön élete, a róla készült reprodukciókon keresztül. A legtöbb ember képről ismeri Smithson spirális gátját. A „Jetty” jelként működik: a szemlélő figyelmét a középpontból a perifériára irányítja, ahol nemcsak a természet, hanem rozsdásodó autók és egy összeomlott móló roncsai is láthatók. Ősi, haldokló tenger és ipari romok. Smithsont lenyűgözte az ipari pusztulás Wagner-i nagyszerűsége. A „Jetty” nagy része már szárazföldön áll, a Nagy Sós Tó vízszintje sokat csökkent a szobor elkészülte óta. A bazaltköveket belepte a moha. A nagy spirál olyan lett, ugyanabból a mágikus korból származónak látszik, mint az aztékok és mayák emberfeletti méretű földmunkái.