Ahogy arról tavaly ősszel beszámoltunk, két vezető londoni múzeum, a Tate és a Victoria & Albert Museum (V&A) igazgatói szinte egyidejűleg jelentették be távozásukat. Míg a 70 éves Sir Nicholas Serota visszavonulása nem okozott meglepetést, az alig öt éve hivatalban lévő és igen sikeres Martin Roth lemondásának híre bombaként robbant.
Mindkét múzeumnak négy hónapra volt szüksége az utód megtalálásához, s míg a Tate-nél a legesélyesebb jelölt lett a befutó, a Victoria & Albert Museum a szakmai közvéleményt igencsak meglepő döntést hozott. (A döntések a múzeumok vezető testületeinek hatáskörében vannak, de érvénybe lépésükhöz szükség van előbb a kulturális, médiaügyi és sport államtitkár, majd a miniszterelnök jóváhagyására is.)
A londoni Tate múzeumok új igazgatójának nem lesz könnyű dolga, hiszen a globális múzeumi színtér utóbbi évtizedeinek egyik kiemelkedő alakjától, Sir Nicholas Serotától kell átvennie a stafétabotot. Az már hónapok óta benne volt a levegőben, hogy a patinás intézmény története során először női vezetőt kap, a jelöltek szűk körébe ugyanis csak nők kerültek be. A győztesnek látszó Maria Balshaw mellett – az óvatos megfogalmazást az indokolja, hogy kinevezéséhez még hiányzik a miniszterelnök formalitásnak tekintett aláírása – Julia Peyton-Jones, a Serpentine Galleries korábbi és Iwona Blazwick, a Whitechapel Gallery jelenlegi igazgatója tartozott a legesélyesebbek közé.
Maria Balshaw (46) a három jelölt között a legfiatalabb és az egyetlen, akinek eddigi karrierje nem a brit fővároshoz kapcsolódott. Balshaw birminghami születésű, Liverpoolban tanult és mostanáig Manchesterben dolgozott, 2006 óta a nemzetközi hírű múzeum, a Whitworth igazgatójaként. Ő irányította a múzeum rekonstrukcióját és igen komoly érdemei voltak az ehhez szükséges anyagi eszközök előteremtésében is. 2010 és 2015 között a múzeum látogatóinak száma megduplázódott és elérte a 170 ezret, 2015-ben elnyerték „Az év múzeuma” címet is. 2011-ben Balshaw átvette a Manchester Art Gallery igazgatását is és jelentős sikereket ért el a két intézmény működésének, kiállítási programjának összehangolásában. Ez nyilván komoly súllyal esett latba mostani kinevezésénél, hiszen a Tate múzeumok élén négy intézmény működéséért kell majd felelnie.
Maria Balshaw. Fotó: Tim P. Whitby/Getty Images for The Art Fund, forrás: artnet.com
Az általa vezetett múzeumokat mindig példamutató nyitottság jellemezte, többek között a városban élő menekültek és az iszlám közösségek felé is. Javára írják, hogy nem kezdett előre megjósolható eredményű versengésbe Londonnal, inkább speciálisan „manchesteri színezetű” programot alakított ki, Londonban kevésbé preferált súlypontokkal. Különböző funkciói révén kellő rálátása volt az országos ügyekre is; pályája kezdetén például dolgozott a különböző művészeti ágak anyagi támogatásában fontos szerepet játszó nemzeti fejlesztési ügynökség, az Arts Council England birminghami apparátusában, ma pedig a szervezet Nemzeti Tanácsának tagja.
Balshaw a brit múzeumi szcéna széles körben kedvelt és elismert szereplője, így kinevezésének híre is pozitív visszhangot váltott ki. Új funkciójában rögtön komoly feladatokat kell majd megoldania, többek között annak a lyuknak a betömését, ami a Tate Modern már megnyitott új szárnya finanszírozásában még mindig tátong, továbbá a renoválás és bővítés alatt álló Tate St Ives újranyitását.
A V&A vezetését igen fiatalon, 43 évesen veheti át Tristram Hunt, aki jelenleg főállásban a brit Munkáspárt parlamenti képviselője és több, esélyesebbnek tartott jelöltet legyőzve nyerte el megbízatását.
Esetében mégsem lehet „ejtőernyősről” vagy politikai kinevezettről beszélni, mert egyrészt a parlamentben nem egy kormánypártot, hanem a legnagyobb ellenzéki pártot képviselte, másrészt, bár múzeumban nem dolgozott korábban, számos olyan területen szerzett képzettséget, tapasztalatot és kapcsolatokat, melyeket új funkciójában kiválóan fog tudni kamatoztatni. 2010-ben elnyert képviselői mandátumáról új megbízatása miatt le fog mondani, ami talán azért sem esik majd nehezére, mert a hírek szerint egyre kritikusabban szemlélte pártja jelenlegi vezetésének munkáját.
Anyagilag nem fog rosszul járni: a zsebekben a brit sajtó is előszeretettel turkál és megírta, hogy 75 ezer fontos éves képviselői fizetését 225 ezer fontos javadalmazásra cserélheti, feltéve, hogy munkáját elődjéhez hasonló módon honorálják. Hunt neves brit és amerikai egyetemeken folytatta történészi tanulmányait, szakterülete a XVIII. és a XIX. század és a viktoriánus várostörténet. Számos, történelmi témájú rádió- és TV-műsor szerkesztője és műsorvezetője volt, rendszeresen publikál a The Observer és a The Guardian hasábjain, több történelmi témájú könyve jelent meg, jelenleg is oktat modern brit történelmet a londoni Queen Mary University-n. Tagja volt „Az év múzeuma” díjat odaítélő bizottságnak és a kulturális projektek finanszírozásában fontos szerepet játszó, a szerencsejátékok bevételének egy részéből gazdálkodó Heritage Lottery Fund kuratóriumának.
Tristram Hunt. Fotó: a Victoria & Albert Museum jóvoltából
2013-15 között a munkáspárti árnyékkormány oktatási minisztere volt, erről a funkciójáról az új pártvezetéssel való konfliktusai miatt mondott le. Nicholas Coleridge, a V&A elnöke Hunt kinevezését azzal indokolta, hogy az új igazgató a közélet, a művészetek, a történelem, a tudományos kutatómunka és az oktatás területén egyaránt gazdag tapasztalatokkal bír és – elsősorban rádiós és TV-s munkájának köszönhetően – jól ismeri a V&A gyűjteményeit is. A Huntra váró első feladatok közé tartozik a múzeum új bejárati csarnoka, továbbá a Dundee-ben, Stratfordban és Kínában tervezett új galériák megnyitásának levezénylése.
Német elődjével ellentétben, aki lemondása egyik fő okának a brexitet nevezte meg, Hunt eddigi megnyilatkozásai alapján nem tűnik a brexit ellenzőjének, de ma korai lenne jóslásba bocsájtkozni arról, kihat-e ez a tény a múzeum jövőbeli kiállítási politikájára. Mint ahogy az sem tudható még, fenntartja-e a V&A ingyenes látogathatóságát, miután korábbi írásaiban – igaz a helyi vidéki múzeumokkal foglalkozva – többször is a belépődíjak visszaállítása mellett foglalt állást. A helyi sajtó Hunt kinevezését általában biztonságos, rizikómentes megoldásnak tartja és inkább megbízható működtetést mintsem radikális átalakításokat vár az új vezetőtől.