Gagosian Gallery, New
York
Piero Manzoni (1933-1963) arisztokrata családban született, az olaszországi Cremonában. Teljes
neve Count Meroni Manzoni di Chiosca e Poggilio volt. Nem járt művészeti
iskolába. Amit a művészetről tudott, azt saját kutatásaiból tanulta
meg.

A milánói Nukleáris Művészet mozgalom és az Art Informel
szellemiségének hatása alatt, parodizáló gesztusművészként kezdte
alig tíz évig tartó, sokakat befolyásoló pályáját. Első kiállítását
23 éves korában, 1956-ban, a soncinoi Castello Sforzesco galériában
rendezte. Mint a modernista művészek általában, ő is a hagyományok
folytatójának tartotta magát, mindig az előzményekből logikusan
következő, új irányba vezető lépést kereste. 1957 januárjában
látta Yves Klein 11 egyforma, kék monokróm festményt bemutató,
Epoca Blue című kiállítását az Apollinaire galériában. Az
élmény meghatározó hatást tett művészetére: fehérnek tűnő,
valójában színtelen képeket kezdett festeni, amelyeket Achromes-nek
hívott. Nem a formák érdekelték, hanem a felület. Pigmentekkel
és más anyagokkal kísérletezett. 1957-58-ban gesso alapozóval és
a porcelángyártásban használt kaolinnal bevont vásznakat készített.
A friss vásznakat összehajtotta. Az így keletkező vonalak a kép
részei lettek. Gyakran négyszögekre vágta a kaolinnal befestett
vásznakat és a négyzeteket nyers vásznakra ragasztotta. Yves Klein
mellett a képeit szétvagdosó Lucio Fontana, a hegesztőpisztollyal
festő Alberto Burri és Robert Rauschenberg amerikai művész 1951-ben
festett fehér vásznai is nagy hatással voltak rá. Később fehér
gyapjúval, üveggyapottal, nyúlbőrrel borította vásznait. Használt
foszforeszkáló, a sötétben halványzöld színben világító festéket
és az idő múlásával színét változtató kobald kloridot is. Enrico
Castellanival együttműködve 1959-ben alapította a milánói Azimuth
galériát. Itt állította ki trend indító, a konceptualizmust előkészítő
multiplikumok sorozatát, amelyek közül a 45 felfújt, tripódokra
erősített léggömbből álló, 1960-as Corpi d’Aria (Légtestek)
sorozat tette nemzetközileg ismertté. A léggömböket megvásárlójuk,
vagy kevesebb pénzért maga a művész pukkanthatta ki. A Fiato d’Artista
(A művész lehelete) című sorozat fa posztamensen elhelyezett piros
és kék léggömbjei a művész kilélegzett levegőjét tartalmazták.
1960 júliusában mutatta be a Művészet fogyasztása a művészetet
faló közönség által című sorozatát. Keményre főzött tojásokra
pecsételte az ujjlenyomatát, majd a tojásokat szétosztotta a közönségnek,
azzal a kéréssel, hogy egyék meg őket. Ezek a munkák a fogyasztói
szemlélet mellett maradandóság mániákus keresését is parodizálták.
Manzoni talán legismertebb munkája az 1961-ben született Merda
d’Artista (A művész szara) című sorozat, 90 darab, egyenként
3 deka ürüléket tartalmazó, zárt fémkanna, amelyeket a súlyuknak
megfelelő súlyú arany árával árult. A sorozat valamennyi darabja
elkelt, a legnevesebb műgyűjtemények része lett. Áruk azóta is
nő, már jóval aranyáron felül kereskednek velük. Legutóbb, 2007
februárjában 80 ezer dollárért kelt el egy belőlük Amerikában.
Mindmáig nem tudható, hogy tényleg ürüléket tartalmaznak-e a konzervek.
Még egyet sem nyitottak fel közülük, mivel a felnyitás egyben a
műalkotás megsemmisülését is jelentené. Manzoni árúba bocsájtotta
saját ujjlenyomatait is. A Hitelességi Bizonyítvány sorozat
darabjai azt igazolták, hogy megvásárlójuk a műalkotás része,
illetve a magasabb árat fizetők maguk a műalkotás. Marzoni számos
hírességet, köztük Umberto Eco-t műalkotásnak nyilvánított.
Munkái nagy hatással voltak ifjú művészek generációira, köztük
a Germano Celant műkritikus által indított Arte Povera mozgalomra. 
Manzoni munkássága
jórészt csak közvetve, legendákból, árverésekről és könyvekből
ismert az Egyesült Államokban. Műveinek első kiállítását kilenc
évvel halála után, a New York-i Sonnabend galériában rendezték,
azóta az amerikai közönség ritkán találkozhatott műveivel. Most
a Gagosian galéria érezte időszerűnek a Manzoni: A Retrospective
című életmű kiállításának megrendezését. A kiállítás kurátora
az Arte Povera mozgalmat elindító olasz műkritikus, Germano Celant.
Celant kurátori célja az, hogy nemzetközi történelmi és művészettörténeti
kontextusban, kronologikus sorrendben mutassa be Manzoni művészetét.
Megismerkedhetünk az egyes művek keletkezésekor, a művész tízéves
pályájának egyes állomásaival egy időben zajló politikai és
kulturális eseményekkel. A hidegháború őrülete és az atombombától
való félelem jellemezte ezt a kort. Az általános paranoiát a nyugati
társadalmakban mániákus fogyasztással igyekeztek elnyomni. Az európai
kortárs művészeti piacot az amerikai absztrakt expresszionizmus megfelelője,
az Art Informel és a Malevich és Mondrián művészetéből kinőtt
geometrikus absztrakció művei dominálták. Manzoni művészete ezeket
az irányzatokat és a fogyasztói mentalitást gúnyolta. Most Yves
Klein monokrómjai, Robert Rauschenberg fehér vásznai, Lucio Fontana
késsel szétvagdosott képei, Alberto Burri hegesztőpisztollyal alkotott
festményei és a japán Yayoi Kusama hegekre hasonlító művei társaságában
láthatjuk sok szempontból náluk is radikálisabb munkáit. Marcel
Duchamp okkal hiányzik a kiállításról: Manzoni pályája kezdetén
ő már nem alkotott műveket, „csak” gondolkodott a művészetről.
Erre a pontra Manzoni csak az 1963-ban bekövetkező halála előtt
jutott. Felfújható, a közönséggel együtt lélegző, kitáguló
és összehúzódó színházépületen gondolkozott. Étkező, szundikáló,
önmagukat reprodukáló köztéri szobrokat tervezett, amelyeket nem
akart megvalósítani. Jeff Koons sokat tanult ezekből a tervekből,
de posztmodern művész lévén ő realizálta Manzoni inspirálta álmait,
hogy sok pénzt kereshessen belőlük. Az 1997-ben, ugyancsak fiatalon
elhunyt Martin Kippenberger is mesterének tekintette az olasz művészt.
Engem foszforeszkáló és fluoreszkáló műveim (James Lyman Nash
Timewall; TimeWindow; TimeTown, stb.) és „beszélő”
szobraim és festményeim (Béke; James Joyce; Biki,
Lucia Joyce kutyájának síremléke; Gertrude Stein & Alice
B. Toklas; Ezra Pound; Louis Ferdinand Céline;
Knut Hamsun stb.) megalkotására inspirált. Manzoni művészete
botrányértéke mellett a múlandóságról szól. Léggömbökbe zárt
lehelete egy idő után elszivárgott. Ujjlenyomatával lepecsételt
főtt tojásait a műélvező közönség megette. Festményei változtak,
fakultak az idővel. Konzervált ürülékét a szentek csontjaihoz
hasonlító relikviáknak szánta. Mivel műveivel a maradandóságot
parodizálta, azok élők maradtak, ellentétben azokkal a műalkotásokkal,
amelyeket alkotói az örökkévalóságnak szántak.