Hogy ez a kiállítás eddig miért váratott magára, és hogy miért éppen Székesfehérvárott jött létre, itt nem firtatjuk. A tény viszont, hogy létrejött, azt az érzetet kelti a kortárs művészettel babrálóban, hogy például London is mindössze Fehérvár perifériája.Baksa-Soós képzőművészete nem képzőművészetként cél. Mindenféle létformák mutatják meg magukat Januárnak. Ezen élményeket makkettezi ki magából, tehát talán belátható, hogy fölösleges elemezni kezdeni bármilyen szakszerű-szagú megközelítésben Baksa-Soóst, és művészetét. [Nagyon tömörítve annyit kell az őt nem ismerőnek nőklapjázni róla: egy, az élő Világegyetemmel összhangban működő emberi lény, aki teremtőtársaként kezeli a galaxisoktól kezdve a kismadárig minden létformát. Indián szellemvallásokhoz áll legközelebb a szemlélete – totemeket, szellemlények vudu-szobrait készíti, majd inszcenírozza látványosan bevilágított jelenetekbe.]
A továbbiakban inkább csak leírom, mi történt a megnyitón:
A Múzeum munkatársai pánikba estek a kb. 250 látogató láttán, az emberek csak jöttek, és egyre többen lettek, el sem fértek a megnyitóra kiszemelt térben. Keserü Katalin sajnálatos módon nem lehetett jelen, így a kiállítás fiatal és vakmerő kurátora, Izinger Kati olvasta föl azt a levelet, melyet Keserü küldött. Ebben kiemelte Január páratlanságát – azaz abba a szűk körbe sorolta, amelyiknek St.Auby Tamás is a része, tágabban pedig Anton Prinner is. Ez most úgy tűnik, mintha jött volna egy szokásos művészettörténészi szöveggel, de nem így volt, egy személyes hangvételű, szeretetteljes levél volt ez inkább. St.Auby Tamás NETRAF ügynök – a másik fölkért megnyitó, Január megnyithatatlanságának megfelelően radikálisabban szabadkozott: a kiállításmegnyitó műfaja alól igyekezett kibújni egy egyéni megoldással. Aznap, mikor a Munkácsy-díjat nem vette át, megalapította a Major János-díjat, és ezt adatta át magával Major Jánossal Január Hercegnek.
E szükségesnek suta, hivatalosnak kötetlen események után – a kivételesen jó, békés hangulatra Január művészetének valódi megjelenési formája, a diavetítés tette rá a koronát. Igaz, annyiban volt ez másképp, hogy ezen az estén nem élőben zenélt; a kiállítás állandó playbackje szolgáltatta a látott jövő képei alá a varázsszőnyeget.
Aki megtekinti ezt a tárlatot, annak minden előzetes ismeret nélkül is teljesen világos lesz Baksa-Soós világkép-művészete. Képcédulák helyett konzekvens sorrendben egy-egy bekezdésnyi szöveg tárja föl az alkotó gondolatvilágát. A diavetítésről lemaradtak pedig a Múzeum által kiadott katalógusban szemezgethetnek a képcímekkel ellátott jelenetekből, s mi több, haza is vihetik.
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
2007.V. 18 – VIII. 12.