A 36. Art Basel (hivatalosan Kunstmesse) inkább a művészet fesztiválja volt, mint vásár. A mega-rendezvény öt napja kevésnek bizonyult a programok és kiállítások özönének megtekintésére. A szervezők a hagyományos vásár mellett a városban Public Projects összefoglaló címmel térinstallációkat helyeztek el nyilvános tereken, láthattuk 17 fiatal művész egyéni kiállításait (Art Statements), művészkönyveket (Artists Books) és az Art Unlimited kiállításon – főleg médiamunkákból álló – a galériák anyagaiból válogatott, nemzetközi mezőnyt mutattak be. Akinek beszélgetni támadt kedve, az a Bulgari Conversations beszélgetős programjain vehetett részt, és ha még bírta szusszal, képzőművészek által készített „mozikat” nézhetett meg késő éjjelig (többek között Anri Sala, Araki, Tracey Emin filmjeit, de bemutatták Sydney Pollack: Frank O. Gehry portréfilmjét is).
A vásár anyaga mellett a leglátogatottabb az Art Unlimited pavilonja volt, ahol az első este Marina Abramovič performanszát nézhette meg a közönség. A 3 órás haláltáncot Abramovič egy csontváz társaságában vonaglotta végig, és aki erről lemaradt, az már csak az Art Unlimited önálló katalógusában talált egy régi fotót az eseményről. A Franciaországban élő algír, Kader Attia motorizált „diszkósátra” azonban kárpótolta a borzongani vágyókat, abban ugyanis egy élethű akasztott DJ himbálózott a zene ütemére két break-táncos, és egy táncoló dervis társaságában. Az erőszak, a pusztulás a kiállított művek jelentős részében játszott központi szerepet, például a svájci Emmanuelle Antille Ölj meg kétszer, kedves barátom, kedves ellenségem című video-munkájában, az amerikai Mark Dion: L’Ichthyosaure (Partra vetett haltetem) című installációjában, a spanyol Jon Mikel Euba videójában. Gianni Motti celláit, Bill Viola Gericoult Tutajának megrendítő átiratát, Erik van Lieshoutnak a nők kiszolgáltatottságáról szóló installációját látva sem töltötte el a látogatót kellemes érzés.
A koncept installációk – amelyek szinte teljesen kiszorították a festményeket – között számos olyan ismert névvel találkozhattunk, mint Joseph Kosuth, Richard Long, Mariko Mori.
A legemlékezetesebb munka mégis Henrik Hakansson svéd művész térinstallációja volt, amely egy szobanövényekkel telezsúfolt szoba volt, ahol a növények a plafonból nőttek ki és folyamatosan mérges gázok(nak tűnő) légnemű anyagok szivárogtak be csöveken a helyiségbe.
A vásáron 275 galéria vett részt a világ minden tájáról, több mint 1500(!) művésszel. A főbejárat előtti téren Atelier van Lieshout Arschbar című funkcionális végbél-épületszobra fogadta a látogatót, tán a „sz..ok az egész vásárra” jegyében. Ez persze senkit sem tartott vissza a vásárba való belépéstől, és szerencsére szagokkal sem kísérte művét a holland szobrász, sőt az építmény valóban italbárként működött.
A galériák anyagai most sem okoztak csalódást, találkozhattunk klasszikusokkal (pl.: Marc Chagall, Moholy-Nagy, Andy Warhol, André Kertész stb…) és korunk sztárjaival (pl.: John Baldessari, Ellsworth Kelly, Patricia Piccini, Bill Viola, Chris Ofili, Gilbert&George, Vito Acconci stb…), de a legfiatalabbakkal is, akiket az Art Unlimiteden még egyszer viszontláthattunk.
A vásár az 51. Velencei Biennále idején és megközelíthető távolságban zajlott, a megszokott 50 ezer körüli látogatószámmal, s pár nappal a zárás után már a következő 37. Art Baselre regisztrálhatunk a rendezvény honlapján.