A Kádár-rendszer rosszindulatból és pártérdekből szőtt zavaros művelődéspolitikáját jól jellemezi Kassák Lajos pozíciójának ingadozása a hatvanas években. Az aczéli három T-ből neki jobbára a tűrés és a tiltás jutott: a baloldali szellemi közegben megszülető absztrakt képarchitektúrái tiltólistán szerepeltek. Viszont irodalmi munkásságáért Kossuth-díjjal tüntették ki. Hogy csak egy jellegzetesen fonák példát említsünk: egy Cendrars-kötethez készített egész oldalas geometrikus absztrakt ábráját a gondos szerkesztők lekicsinyítve, könyvdíszként közölték. A Kassák Múzeum hatvanas évekre összpontosító tárlata igazán tanulságos művészettörténeti lecke. Az avantgárdista körben művészi etalonnak számító Kassák így kesergett a külföldön mesés karriert befutott Viktor Vasarelynek 1964-ben: „Itt egy kiállítás megrendezéséhez sem juthat hozzá az ember. Modern művészet! Hol vagyunk mi ennek az elismerésétől!” Pedig az idő neki dolgozott, a lassan elszáradó ortodox szocreált egy kubizmusból és figurativitásból összegyúrt új hivatalos művészet váltotta fel, ami titokban vállalta az avantgárd gyökereket. Ráadásul a nemzetközi helyzet – legalábbis a keleti avantgárd tekintetében – erősen fokozódott. A nyugati új baloldal ugyanis felfedezte magának az orosz és a kelet-európai avantgárdot, mint a Sztálin zsarnoki szelleme által el nem torzított, szűzies, marxista művészeteszmény korai gyümölcsét. Az entellektülekhez pedig csatlakozott a műkereskedelem is – Kassákot is rendszeresen hívták kiállítani külföldre. Vasarely még óvta is a párizsi galeristától, Denise Renétől: „Én biztosra veszem, hogy rövidesen megjátssza Önnel a nagy játékot. Természetesen fájlalja, hogy a múlt művei kisszámúak. Nem érti, hogy miért nem ”rekreál” egynéhány collage-t, öreg papírokból, meglevő fényképek alapján. Chagall, Braque, Miró, és főleg Arp nagyban űzik ezt a sportot, csak aláírva, dátum nélkül.” A mostani tárlaton szereplő művek persze mind a hatvanas években születtek. Az egytucatnyi olajfestmény követi a homogén képmezőkből és geometrikus formákból építkező absztrakt irányvonalat, de az utópikus hevületű konstruktivizmus szikárságát jókedvű játék váltja fel. (Egy képcím: Játék sárgával és vörössel.) Kassák ismét emelkedő csillagát mutatja, hogy hosszas huzavona után végül is bemutathatta nonfiguratív képeit a megtűrt képzőművészek gettógalériájában, a Fényes Adolf Teremben. De szigorúan önköltséges alapon. Ugyanakkor nem csak Aczél György, de Kádár János is tiszteletét tette a kicsiny tárlaton – hiába, a kommunizmus és az avantgárd története szétválaszthatatlan! És akkor még nem említettük a neoavantgárd új nemzedékének fiatal tagjait, akik Kassákban a modernizmus és az absztrakció hiteles ősforrását tisztelték.
Kassák Múzeum
2006. november 26.–2007. március 11.