Négy francia múzeum – köztük a sèvres-i Musée national de la Céramique – után, most Genfben látható az Üvegerdő (La forêt de verre) című kiállítás, amely Marcoville üvegből készült szobrait mutatja be.
Gyerekek számára meseszerű, felnőttek számára mosolyra és gondolkodásra egyaránt késztető az a világ, amit Marcoville teremtett a genfi kerámia- és üvegmúzeum, a Musée Ariana alagsori termeiben. Afrikai asszonyok és gésák, kán-kán táncosnők, pingvinek, halak, virágok, pálmafaerdő, mindez üvegből. Ne gondoljon azonban senki valamiféle kristálycsillogású, törékeny üvegfigurákra. Marcoville ugyanis a kézműves ügyességével, találékonyságával és anyag iránti alázatával, színes, homokfúvott, csiszolt vagy metszett ipari üveghulladékokat dolgoz fel saját maga által kidolgozott, különféle technikával. Sok esetben olyan felületeket sikerül létrehoznia, amelyek sokkal szilárdabb, ellenállóbb anyag benyomását keltik, mint amilyen az valójában.
Milliónyi darabra tördelve, centiméternyi kis üvegtéglákból három méter magas exotikus fák erdejét teremtette meg : némelyik fa állóóraként szolgál, (a beépített óraszerkezet – a helyszín kötelez – valódi svájci óra), míg másokon banánfürtök csüngenek. A pálmafaerdő szélén, életnagyságnál nagyobb méretű, gazdagon felékszerezett afrikai asszonyok csoportja áll, mindkét karjukon egy-egy gyerekkel. Csak ha figyelmesen megnézzük őket, akkor vesszük észre, hogy az értékesnek látszó ékszerek valójában civilizált világunk hulladékaiból készültek. A méltóságukat szegénységükben is megőrző, büszketartású asszonyok keménységén éppúgy elgondolkozhatunk, mint a gyermekáldásban gazdag, egyébként mostoha életkörülmények közt élő afrikai nők helyzetén (Les Négresses). Tízezer azonos halformát kellett üvegből kivágnia, tízezer azonos gesztust ismételnie Marcoville-nek ahhoz, hogy a sötét teremben felfüggesztett, lebegő, rajzó halak a tenger mélyének tökéletes illuzióját keltsék. (Il les multiplia, moi aussi…, 2005–2007)
Egy másik teremben mennyezetről lelógó kötélhágcsókon harsányszínű, humoros női figurák, Niki de Saint Phalléhoz külsőleg hasonló, mondanivalójában viszont merőben más szellemben született «Nanák» kapaszkodnak egyre magasabbra. De vajon hova vezeti őket a frenetikus sietség, az egymással folytatott állandó, könyörtelen versengés, kérdezteti velünk a művész Toujours plus haut, en route pour le paradis (2004) című installációja.
Az 1939-ben született francia Marcoville kerékpárversenyzőként és rajzoló-díszlettervezőként kezdte pályafutását, a hetvenes évek elejétől pedig kizárólag a művészetnek szenteli magát. Évekig fával dolgozott, azután pedig a legkülönfélébb anyagokkal, a cigarettásdoboztól kezdve, a fémrácson át, a betonig, számos anyaggal kísérletezett. A nyolcvanas évek kezdete óta főleg üveggel foglalkozik, és úgy tűnik, ez az az anyag, amiben megtalálta lírai alkatának és kézműves hajlamának legalkalmasabb kifejezőeszközét.
A kiállítás 2008. január 28-ig látható a genfi Musée Ariana-ban.