Ha a magyar főváros régi fotográfiái kerülnek szóba, először bizonyára Klösz Györgyre gondolunk a Budapest Anno… sikeres kötetének jóvoltából. Pedig olyan derék kor- és pályatársai voltak, mint például Müllner János, Weinwurm Antal vagy éppen Erdélyi Mór, akiket szintén sokra tartanak a szakemberek, csak őket kevésbé ismeri a széles publikum. Ezt az adósságot igyekszik törleszteni most a Kiscelli Múzeum, amikor az utóbbi fotósnak a birtokában lévő, több mint ezer felvételéből kilencvenet kiállít január 14-éig a Budapesti Történeti Múzeum kamaratermében.

A vintázs (vagyis a fényképész által saját kezűleg készített, korabeli, egyszóval eredeti) levonatok az 1890-es évek derekától Erdélyi Mór 1934-ben bekövetkezett haláláig terjedő, közel fél évszázados időszakból valók. A jelzett periódus elején még állott a hírhedt Újépület és átalakításra várt a királyi palota, még nem bontották le a Tabán festői utcácskáit sem, Óbudán pedig a konflis mellett az egyetlen autó számított kuriózumnak. De Erdélyi megörökítette a régi Városházán kívül az új Országházát, a Deák-téri evangélikus templom oldalán a kis földalatti megállójának kecses pavilonját, a Széll Kálmán (ma Moszkva) tér villamosforgalmát és a Keleti pályaudvar hordárainak sürgését-forgását avagy a fogaskerekű vasút végállomását is. Mint ahogy kiterjedt figyelme a Gellérthegyi szerpentinről nyíló széles panorámára a Ferenc József (ma Belgrád) rakparttal és átellenben a pesti Dunaparttal éppúgy, mint a várnegyedben az Országház utca 8. alatti árkádos középkori lakóház udvarára. Sorra járta az akkori iskolákat, fotózott korszerű tornatermekben, napsütötte sporttéren és népházi gyermekétkezdében. A pezsgő kereskedelmi életet is kedvelte, a periférián a sarki fűszerestől a Belváros szívéig, a Párizsi Udvar pazar bazárjaiig. Fotózott forgalmas hetivásárt és prózaian praktikus gyári telephelyet, fénnyel elárasztott lépcsőfeljárót vagy sötét kapualjat, proletár bérlakást vagy reprezentatív pénzintézetet. Rendkívül érdekes kiragadni például a cégtáblák témáját, a néhai Tabán szatócsboltjainak vagy a régi Óbuda hangulatos kiskocsmáinak parányi felirataitól a belvárosi paloták tűzfalain virító óriás hirdetésekig.

Nekem viszont a legkellemesebb meglepetést az esti hangulatok jelentették, ahol a villanyvilágítás festőivé lágyítja a fények és árnyékok éles nappali kontrasztját. Ilyen például a néhai Tabánból a Hadnagy utca alkonyati félhomályban, a Rókus-kápolna az előtte ágáló kovácsoltvas pózna fénykörében, de főleg a Klotild-palota jellegzetes épülettömbjének sötét foltja ellenfényben, csupán a telehold sugarainak derengésében. Miközben Erdélyi Mór költői vénáját is felfedezheti ezáltal a laikus érdeklődők széles tábora, a kamaratárlat búvárkodásra csábíthatja a főváros múltjának kutatóit éppúgy, mint a fotótörténet szakértő művelőit. Az intézmény illetékesei jövőre a mostani kezdet folytatását ígérik, továbbra is tematikus bontásban, nemcsak Erdélyi Mór terjedelmes hagyatékából, hanem kollégáinak szintén figyelemre méltó életművéből egyaránt. Mert nemcsak Klösz György volt egyedül a rohamos iramban fejlődő magyar főváros kitartó krónikása…