Kiállítás a Musée d’Orsay-ban 2005. július 10-ig.
Amikor Eugène Chevreul francia tudós 1861-ben közzétette a „Tiszta színekről” szóló optikai felfedezéseit, nem gondolhatta, hogy találmánya inkább a művészettörténetet, mintsem a fizikát fogja forradalmasítani. Pedig az impresszionista festők egy csoportja, akik amúgy is a színhatásokra, a fény megfestésére esküdtek fel, már az 1880-as évek elején behatóan tanulmányozták Chevreuil értekezését.

Elsősorban Georges Seurat volt az, akit nagyon érdekelt, hogy az egymás mellé helyezett, tiszta színekből álló apró pontocskákat az emberi szem egy bizonyos távolságból nézve már nem képes szétválasztani, hanem azokat különböző színárnyalatoknak érzékeli. 1886-ban Félix Fénéon a Független Művészek második, brüsszeli kiállításáról írott beszámolójában emlékezik meg első alkalommal egy „neo-impresszionista” csoportról, akiknek tagjai festészeti technikájukban először alkalmazzák az emberi szemnek ezt a „tévesztését”.
Seurat, Signac,Henri Edmund Cross, Camille Pissarro és fia Lucien Pisarro, Léo Gausson, Dubois-Pillet, Maximillien Luce, Jan Toorop és még néhány, többségében francia, holland és belga festő alkották a „pointilisták” nevezett művészek csoportját.
A 25 éves Seurat már három egymást követő évben szerepelt a Függetlenek Szalonján, amikor 1886-ban merőben szokatlan művel, a nagyméretű „Vasárnapi séta a Grande Jatte-on” című kompozícióval vesz részt a kiállításon, és ezzel a képével sikeressé és elfogadottá tette ezt az újszerű ecsetkezelést és látásmódot. Seurat váratlan és tragikus halála után (1892-ben, 32 éves korában halt meg), Paul Signac lett az új irányzat fő teoretikusa és vezetője, de addigra a neo-impresszionizmus már szinte egész Európában éreztette hatását. A bécsi, berlini és budapesti szecesszió, a kezdetben irodalmi irányzatnak indult, de később a festészetben is teret nyerő szimbolizmus, vagy a Maurice Denis féle katolikus miszticizmus, mind feldolgozta és befogadta ezt a tárgy-és témaválasztásában, technikai megoldásában is jellegzetes látásmódot. A teret függőleges ismétlődésekkel megszakító ciprusok, tengerparti fák vagy a vitroláshajók árbócai új geometriát, a fényt és árnyékot szines pontokkal hangsúlyozó festésmód új harmóniát honosított meg. Az enteriőrökben a tárgyak íveit és a ruhák, kárpitok esését éppen úgy kisebb-nagyobb, színes pontokkal keltették életre – gondoljunk csak Rippl-Rónai „kukoricás” képeire – mint az aktokon a bőr selymességét vagy az önarcképeken az arcvonások fáradtságát, a lelkiállapot tragédiáját. (Van Gogh felejthetetlen pointilista önarcképe.)
Az idő múlásával a tiszta színek tudatos használatára épülő technika egyre merészebbnek bizonyult és széttörte a századfordulón még meglévő korlátokat, amelyek nem is annyira a művészek, mint inkább a befogadó közönség számára jelentett határt. Az a tény, hogy a természetben látható és megszokott színek helyett a festmények vásznán szokatlan intenzitású foltok is befogadhatóvá, értelmezhetővé váltak, megnyitotta az utat a „Fauve”-ok  és a német expresszionizmus alkotói számára is.
„A neo-impresszionizmus Seurat-tol Paul Klee-ig” – kiállításnak éppen az a felejthetetlen érdeme, hogy szinte észrevehetetlenül vezeti át a látogatót az impresszionizmustól egészen Picasso és Paul Klee művészetéig, azaz az absztrakcióig.
A nagyon tudatosan kiválasztott alkotásokból, több mint 120 műből, valamint a (sajnos csak francia nyelven olvasható) 14 kifüggesztett, témakörökre bontott tájékoztatóból álló tárlat valószínűleg a 2005 év egyik legsikeresebb párizsi kiállítása lesz, ugyanis még a francia fővárosban is ritka, hogy Seurat, Pisarro, Maurice Denis,Van Gogh, Matisse, Derain, Modigliani, Kandinszkij, Picasso, Paul Klee jelentős művein keresztül követhessük a plein air festészettől az absztrakcióig terjedő, viszonylag rövid időt, de a képzőművészet mégis hihetetlenül gazdag negyven évét.

Belépdíj: hétköznapokon 9, vasárnap 7 euro
Katalógus: 54 euro