A Hírtelen egy újság, amit a DLA hallgatók munkái töltenek meg hírrel, alkotásaik az információ benne. Emellett ez csak egy maradandó kiadvány a Dorottyában hetente egymást váltó csoportok tárlatairól. E csoportok – mint az újság rovatai – szerveződtek bel- és külföld, gazdaság, sport, időjárás tematikák köré. Mintha nem a hír lenne a lényeg – ezért tagadják – de nem is a kiállítás, mert a koncepció mégis a pszeudo-hír köré épül. Arról van itt szó, hogy a hallgatók, művészek kurálják saját magukat. Mindez azért jó, mert itt hangsúlyozottan csak a fönti tematika mentén szerveződtek – és nem évfolyamaik, illetve tanárkedvenci státusuk (ösztöndíjas, fizetős, levelező) mentén. Kicsiny Balázs, a doktori iskola vezetője nem is igen vél különbséget fölfedezni a támogatott és az önerős hallgatók közt, jegyezte meg, és tervezi minimalizálni a tanulók bármiféle hierarchikus megítélését. Ebben csak támogatni lehet. Az az elgondolás, hogy mintha a „kipakolást” – a féléves, jegyre menő beszámoló kiállítást – hoznák ki például az Epreskert óvó belterjéből, remélhetőleg kissé komolyabb munkára ösztönzi a hallgatókat, mert a végén még ilyen írások jelennek meg.
Nekem a Sport rovatot volt szerencsém átböngészni – itt kiderül, az önként jelentkezők vagy fél évnél nem régebbi, vagy éppen ide készített alkotással nevezhettek. Az utóbbiba tartozik Dabi István M., A tehetetlen szem helybe adoptált munkájával. Focimeccsen példázza hároméves kutatási (alkotói?) tervét – a mozgókép másodpercenkénti képkockaszáma körüli csalásokat, az eggyéolvadó képek buherálhatóságát. Ennyiben valóban a művészet vége utáni világunk beszédes példája ez az alkotás, hiszen inkább az esztetizált tudomány népszerűsítő darabja. A két félidőből egymás után vágott képkockák ugyan megajándékoznak egy elég izgalmas időremixeléssel a sportközvetítés varázsszőnyegén – ha a stroboszkopikus effektet kibírjuk, úgy egyszerre vagyunk a mérkőzés elején és félidejében.
Lendvai Ádám megközelítésében a sport felölelné a meditációs póz fölvételét is, hiszen a Polihisztor gyakrolópadja nem más, mint egy széttárt karokkal reáfekvésre hívogató, szögekkel kivert fakírpad. Nagyon örvendetes egy ilyen típusú gondolkodóval szembesülni, aki a falon elhelyezett szövegében állást foglal a művész létéről: egészen józanul helyezi el magát a társadalomban. Ez a (hasznos) szakemberek függőlegesen, szakterületük mentén szerveződő részlettudásával szembenálló vízszintes, új-polihisztori (mindenhez, de direkt nem mélységében értő) társadalomszociológiai eset. Úgy emlékszem, a „fogaskerekekkel” szemben mintha ragaszkodna haszontalanságához, és felvevő piac-képtelenségéhez. A vízszintesen szerveződő tudását a fakírpad emelvényében juttatja kifejezésre, mely mindenféle, XX. századi és kortárs adathordozókból készült malter nélküli alacsony falazat.
Itt is láttuk, a sport egyre kevésbé lesz valós alapja a művek konszenzusának, de személy szerint ezt nem is rónám föl. Veszely Beáta is bizonyára a közítélet miatt (a lovasélet sporttá degradálása) jelentkezett ide. Most igen kedvelt négylábúi olajportréjait a „kutyám elveszett” típusú falragaszok szellemiségében egészíti ki angol nyelvű szövegekkel. (A kiállított művön már Arabell múltját keresi, tehát ennyire mégsem egyszerű a helyzet, hogy csak az elkószált állat fizikai mibenléte lenne hiányolt.)
Chilf Mária Szinte semmije talán egy gender-sportként értelmezhető grafikai horgolás, vagy teljes felületet kitöltő (újfent meditatív!) hímzés erőltetésével fér el e rovatban. Netán a szem sportja, ahogyan a minuciózus textúrát távolról szemlélve sűrűsödést-ritkulást észlel, közelről pedig a meg nem emelt vonalat követné?
Bölcskey Miklós Digitális fotogramjai már semmiképpen sem kívánkoznak sportolóink közé. Viszont figyelemreméltó, ahogyan nekiesik a diszfunkcióra nehezen bírható digitális eszközparknak, ha valóban igaz, amit a mű címe állít.
Csiki Csaba Interlude-ja is inkább kapcsolható a meditációhoz, mint a sporthoz: a videón ugyanis nem másra irányul az összpontosítás, mint a lélekzet ki-be járására. Az alkotó a tárlat megnyitóján Szabó Péter Leventével közösen hullámzó minőségű koncertet is adott, az Ovek_Finn formációban. Kísérleti hangjaikat hol a hang általi teremtés teljes méltóságának utánzásával, hol a rossz no wave-esek destruktív határérték-kutatásaival (fülsüketítés, agyvelőfolyósítás) érik el.
Dorottya Galéria, 2007. május 15.–május 22.