A Pennsylvania-i születésű amerikai, Gertrude Stein (1874 – 1946) párizsi, a rue de Fleurus 27. szám alatti szalonja adott először valódi otthont a modernista festőknek, a 20. század első éveiben. A szalon szürke falain többek között Pablo Picasso, Henri Matisse, Georges Braque, André Derain, Juan Gris a korabeli francia kritikusok többsége által botrányosnak minősített képei függtek, alattuk, Gertrude Stein leszbikus szeretője, a bajúszos Alice B. Toklas hasis süteményeit majszoló költők, írók, bohémek vitatkoztak a világot a szellem erejével megváltani induló modernizmusról.A Stein gyűjteményből válogatott képek segítségével mutatta be az 1905-ös Párizsi Őszi Szalon a fauvizmust a párizsi közönségnek, 1913-ban pedig ugyancsak a Stein gyűjtemény képezte az alapját a New York-i Armory Show-nak, amely a modernista művészetet először mutatta be Amerikának. Mondhatjuk, hogy Gertrude Stein keltette fel az amerikai művészek érdeklődését Párizs iránt. Amerikai írók, mint Henry Miller és Ernest Hemingway költöztek a francia fővárosba, és sok amerikai festő és szobrász is. A második világháborút követően a GI Bill, a háborús veteránokat megillető továbbképzési hozzájárulás, tette lehetővé, hogy Párizsban valóságos amerikai művészkolónia alakuljon ki. Már csak néhány napig, 2007 szeptember 29-ig látható a New York-i Tibor de Nagy galéria Párizsban alkotó amerikai absztrakt festőket bemutató kiállítása. A kiállítás mottója Shirley Goldfarb festőnő híressé vált mondása: „Olyan jól éreztem magam Párizsban, hogy elfelejtettem visszajönni Amerikába, hogy híres legyek.” A kiállított képek nem olyan óriási méretűek, mint Jackson Pollock, vagy Barnett Newman roppant vásznai, de a festői gesztusok rajtuk ugyanolyan nagyok, a színek ugyanolyan élénkek, és nem hiányzanak róluk a festékpettyek és csurgások sem. Shirley Goldfarb paletta késsel, vastagon felvitt, cukormáz szerű festékrétegei mellett tíz másik művész munkáit láthatjuk a kiállításon. Norman Bluhm fröccsentések szimfóniáival dolgozott. Seymour Boardman és Shirley Jaffe munkái, a maguk absztrakt módján Monet műveihez hasonlítanak. Joan Mitchell és Sam Francis művei az absztrakt expresszionizmushoz közelítenek, míg Ellsworth Kelly vízszintes kollázsa Mondriant idézi. A kiállított művek tanúsítják, hogy milyen nagy hatással volt a Párizsból indult modernizmus az amerikai művészetre, milyen sok energia érkezett a 20. század első felének kreativitástól duzzadó Franciaországából az Újvilágba, lehetővé téve a század második felében létrejövő amerikai művészet pezsgését.