A londoni Royal Academy Oroszországból című kiállítása az előjelek szerint minden eddiginél nagyobb kasszasiker lesz. Ezt nemcsak a kiállításon szereplő Cezanne, Van Gogh, Gauguin, Matisse, Picasso művek garantálják, hanem a kiállítás létrejöttét övező fordulatos események, melyek nem kevés nehézség elé állították az angol kulturdiplomáciát.
Az egykori magángyüjtenyekben, ma orosz állami gyűjteményekben lévő képeket az azokat őrző múzeumok nem akarták az angliai kiállításra kölcsönözni, attól tartva, hogy az egykori gyűjtők örökösei lefoglalhatják őket. A félelem alaptalan volt, mert a kiállítás a bejelentés idején éppen Németországban volt látható, a Brit Parlament mégis sietve reagált, és 48 óra leforgása alatt a lefoglalást megakadályozó törvényt hozott. A 120 mestermű január 9-én végre elindulhatott London felé, a kamionokat azonba az orosz fél visszafordította. Mindez valószínűleg válaszlépés volt a British Council szentpétervári központjának bezárására. (A bezárás előzménye azonban az volt, hogy az ott dolgozókat a Orosz Biztonsági Szolgálat megfélemlítette, és koholt vádak alapján zaklatta.) A Brit kultúrdiplomácia ismét megoldotta a problémát, így a londoni kiállítás immár számukra is sikertörténet.
A kiállítás két gyűjtő, Scsukin és Morozov gyüjteményébe enged betekintést. Scsukin, a textilmágnás neve Matisse-éval forrott össze, akinek minden 1908 és 1914 között készült főművét megvásárolta. Matisse gyakran Scsukin megrendelésére dolgozott, a Tánc című festmény a gyűjtő lépcsőházába készült, akinek palotája 1909-ig nyitva állt a művészek előtt is, afféle polgári értelmiségi szalonként működött. A kor francia művészetének moszkvai megjelenése felmérhetetlen hatást gyakorolt az orosz képzőművészetre; Ivan Puni, Alexandra Exter, Mashkov és kortársaik Londonban kiállított művein tetten érhető ez hatás, s ritka alkalom, hogy a képeket az azokat ihlető francia müvek mellett mutatják be. Mashkov Cezanne-parafrázisa közelében ott látható annak kiindulópontja, egy 1869-es Cezanne enteriőr és a gyűjtők egykori szalonjairól is láthatunk fotókat. A kiállítás érdeme éppen az, hogy az impresszionista és posztimpresszionista művészet ikonjain keresztül orosz művészetre irányítja a figyelmet, s rámutat, hogy az korántsem volt periférikus, szervesen kapcsolódott a kor áramlataihoz, sőt Kandinszkij és Malevics esetében úttörő, azaz avantgárd művészekkel gazdagította az egyetemes művészettörténetet.
A kiállítás a formai újításokra érzékeny és az orosz történelemből évtizedekre kiretusált gyűjtők előtt tiszteleg, és a kulturális nyitottság fontosságát hangsúlyozza, s nem utolsó sorban Oroszország image-át építi.