Beszélgetés Marc Sandsszel a múzeumok jelenéről és jövőjéről.
„A múzeumokat, melyeket hosszú ideig elsősorban az vezérelte, hogy kellemes és hasznos ismereteket nyújtó helyek legyenek, a social media lassan átváltoztatja virtuális közösségi helyekké. A Facebook-on vagy a Twitter-en keresztül elérhető múzeumi website-okon bárki hallathatja a hangját és véleményt nyilváníthat. A kurátorok és az online látogatók beszélgethetnek és tanulhatnak egymástól. Amióta a látogatók mobil kommunikációs eszközökkel a kezükben járkálhatnak, a potenciális interaktivitás csak fokozódik.” – írja a The New York Times Art&Design rovatának egyik szerzője, Carol Vogel a múzeumok manapság egyre erőteljesebb online kommunikációjáról írt cikkében.
Az írás néhány nagyformátumú amerikai múzeum megújult kommunikációs gyakorlatát hozza példának. A cikkben idézett rengeteg szellemes ötlet minden esetben egy-egy konkrét személyhez – az adott múzeum által foglalkoztatott kurátorhoz, kreatív kommunikációs szakemberekhez – fűződik. Akik mögött feltehetően van egy csapatnyi, a közösségi médiában és/vagy a netes kommunikáció különféle eszközeinek használatában otthon levő szakember, akik leporolják az adott múzeum külvilág felé mutatott arcát.
Erről a témáról néhány hete élőben is meg lehetett hallgatni néhány előadót Budapesten. Az „Új utak a művészeti menedzsmentben” címet viselő nemzetközi konferencián többek között Marc Sands, a Tate honlapjának megújításáért és kommunikációs arcfelvarrásásért felelős szakembere is beszélt. Hallgatva a lendületes és invenciózus angolt, úgy tűnt, jó döntés volt annak idején a Tate vezetésétől, hogy leszerződtette. Marc Sandsszel előadása után váltottunk néhány szót.
– Miért gondolja, hogy elengedhetetlen a múzeumok ”digitális átállása”? Mivbel magyarázható, hogy a múzeumok egy része nagy erővel keresi az utat a virtuáis térben a közönség felé? Miért történik ez, generációs váltás volt? Vagy divat? Esetleg kényszer?
– Sok oka van. A legnyilvánvalóbb az, hogy a hálón keresztül érhető el a legnagyobb közönség. Másfelől érzékelhető, hogy egyre többen akarnak olyan típusú kapcsolatba kerülni a múzeumokkal, amilyenre az offline világ nem ad módot. A virtuális világban kinyílik egy ajtó, amin keresztül betekintést lehet nyerni a múzeum addig nem ismert életébe; megtudható, hogy mi történik ott éppen és miért.
– Szinte nincs olyan intézmény, amelynek ne lenne már évek óta működő website-ja. A közösségi oldalakon való jelenlét – Facebook, Twitter – nem csak egy hype? Vagy minden eszközt meg kell ragadni a látogatottság növelésére?
– Ha összeadjuk azoknak a számát, akik a Tate négy különálló intézményébe egy évben ellátogatnak, az több, mint hét millió embert jelent. Szóval nem annyira a látogatószám növelése a cél, hanem például azoknak az elérése, akik nem tudnak személyesen eljönni. Vagy eljönnek, de többet, mást is szeretnének megtudni vagy megnézni velünk kapcsolatban. Én a website-ot nem a jegyeladás eszközének tekintem, hanem egy mélyebb és sokrétűbb kapcsolat kiépítésére alkalmas eszköznek, amely kapcsolat a személyes látogatás előtt vagy után játszik szerepet. És hogy ez miért fontos? A művészet és kultúra mindig is sajátos és fontos szerepet töltött be a társadalom életében. A látogatók és az épületekben kiállított műkincsek kapcsolata nem korlátozódhat a galériák fizikai terére. Nyilvánvaló, hogy ennek a kapcsolatnak gazdasági vetülete is van, de a jelentősége jóval túlmutat rajta.
A technológia mostanra tett lehetővé olyan dolgokat, amikre akár kétszáz éve is lett volna igény, csak akkor még nem lehet ett megcsinálni. A néző mindig is kíváncsi volt, csak régen nem lehetett ilyen könnyen belépnie egy múzeum terébe és nem tudott ilyen közel menni.
– Tíz éven át dolgozott a Guardiannál, amely – többek között az Ön munkájának eredményeként – a sajtótermékek online piacán kiemelkedő pozíciót tölt be. Nemrég hasonló stratégia kidolgozására szerződtették a Tate-hez. Mi az alapvető különbség egy újság és egy múzeum digitális stratégiája között? Mit csinál most máshogy?
– Sokkal több a hasonlóság, mint a különbség. Információra kíváncsi emberek látogatják mind a kétféle helyet. A hírek persze mást képviselnek, és másféleképpen jelennek meg. Ritkán van ”breaking news” a múzeumok site-jain, viszont szinte végtelen tere van a véleményeken és a különféle eszmecserék kibontakoztatásának. Ezeknek különböző dedikált helyeket hozunk létre a website-unkon. Amikor például a Gauguin-kiállításra készültünk, még a nyitás előtt jóval heti kétszer frissülő blogot indított a kurátor, amin a kiállítással kapcsolatos speciális kérdéseket tárgyalt. Később pedig az igazgató is írt néhány blogposztot. Nagyon fontosnak tartom, hogy az intézmény részéről a legmagasabb szinten dolgozók, illetve a kiállítással foglalkozó leginkább releváns szereplők kommunikáljanak ilyen módon kifelé. Egyébként az összes új kiállításunk kurátora blogol a honlapon.
– Mi a posztok tartalma? Miről írnak a kurátorok?
– Bármiről, ami a kiállítással kapcsolatos: írhatnak kevéssé ismert érdekes információkat a művészről és a kiállítás előtt álló munkákról; vagy arról, hogy honnan jönnek a műtárgyak és miért éppen azokra esett a választás. Az egyes bejegyzések 200 és 800 szó közötti hosszúságúak, sok képpel és linkkel. A hangnem pedig nagyon személyes. Ezek nem tudományos cikkek. Teljesen más a céljuk. (A Gauguin kiállításhoz tartozó tudományos igényű munkák is felkerülnek a honlapra, de más szekcióba.) A jó blogposzt reakciókat vált ki, jönnek rá az olvasói kommentek. Azt kérem a szerzőktől, hogy ne egy szervezet részeként, hanem magánszemélyekként írjanak, mert nem az az érdekes, hogy mit mond a Tate arról kiállításról, hanem az, hogy az a bizonyos kurátor hogy látja az anyagot. Ehhez az információhoz arc és név tartozik. Ez persze problémákat is felvet: nem mindenki akar így blogolni, és ezt tiszteletben tartom. De sok kurátor szívesen vesz ebben részt.
A Tate website-ja persze tartalmaz minden olyan funkciót is, ami egy múzeum működéséhez szükséges: lehet rajta jegyet venni (a Gauguin kiállításra a jegyek 75%-át ezen keresztül adták el), de a özönséggel való kommunikáció legalább olyan fontos számunkra.
– Mennyire fontos a Tate számára a social media?
– Nagyon. 400 000 követőnk van a Facebook-on és a Twitteren, ami szerintem egy éven belüli el fogja érni az egymilliót. Úgy látom, az emberek szeretnek követni beszélgetéseket, követni linkeket, ezért mi mindennap küldünk ki ilyeneket az éterbe, ez a Social Media Teamben dogozó három kollégánk munkaköri feladataihoz tartozik. De az is például, hogy kitegyék péntekenként az igen népszerű „hétvégi időjárás”-t is, amelyet mindig egy klasszikus művel illusztrálnak. A látogatóink imádják!
A múzeumok nem halálosan komoly vagy szomorúan rideg helyek. Nem jelenti ez azt, hogy gügyögő vagy butácska stílusban akarunk kommunikálni, de fel kell ismerni, hogy a Facebook és a Twitter egy újfajta kommunikáció előtt is megnyitotta az utat.
És ne felejtsük el, hogy a legfontosabb feladat mindig is a művekkel való személyes találkozás elősegítése marad. Azt semmi nem tudja helyettesíteni.