A magyar-szír származású fiatal kortárs képzőművésznő, El-Hassan Róza a hazai színtér egyik legelmélyültebb és legeredetibb konceptművésze – nem csak „egzotikus” származása révén. Elvont, anti-klasszikus installációs munkássága a kilencvenes évek újkonceptualitásának a jegyében indult. Magyarán: absztrakt filozófiai kérdéseket vizsgált, hagyományos technikák nélkül, kis látószögből. A „kis látószög” nem valami negatív fogalom, azt a jellemző posztmodern hozzáállást jelöli, amikor a kicsiny részletek mikro-felvételéből valaki következtetni próbál a – rég darabjaira hullott – Egész egyes tulajdonságaira. Álljon itt pár példa! Egy alkalommal El-Hassan megszerkesztette az inverz könyvespolcot, vagyis a falból kiálló szürke tipliket – azt a képtelen látványt, ahogy a fal láthatja a maga szemszögéből a könyvespolcot. Máskor egy méretes bazalttömbnek veselkedett neki a művésznő, hogy a sérthetetlennek hitt felszínbe kicsiny gombostűket fúrjon. Ezután következtek a feszített művek, a drótokkal a falra erősített faszék, gumipánt, üvegpohár stb. A feszített művekben – burkolt formában – már megjelenik a társadalombírálat. A Thonet-székbe fúrt szemes-csavarok, a drótokkal szétfeszített egyszerű tárgyak a múzeumi falon lógó művészet képtelenségéről és a világban nyíltan jelen lévő feszültségekről szólnak – virágnyelven. El-Hassan munkássága lassan a külvilág felé fordult, az újkonceptualizmus elvont kérdésfeltevéseitől a public art (közművészet) problémái felé. A kiállításnak címet adó, R. a túlnépesedésről gondolkodik/álmodik című központi műegyüttes már ide tartozik. A vezérmotívum egy sarokban kuporgó, fekete leplekbe bugyolált, apró női szobor, ölében egy narancssárga lufival: stilizált arab asszony, termékenységi jelképpel. És mellettük még ott vannak a narancsszínű pólók, a következő felirattal: I am overpopulation – Én vagyok a túlnépesedés. A viselés során a fajgyűlölet egy jellegzetes (de nem a legfontosabb) vonására derül fény: mindig a másik, a lenézett közösség számít túlnépesedettnek. A póló hordásával (na meg az egész műegyüttessel) a közgazdasági-politikai fogalom embertelenségére derül fény. Ez már nem l”art pour l”art – El-Hassan a public art területén tevékenykedik. Csak épp nem a street arttal és a graffitivel összefonódó könnyedebbik végét ragadja meg, hanem a politikával terhes másik végét. El-Hassan Róza szorgos mozgalmár, tesz a társadalmi változásokért: szimbolikus véradásokat szervez és élőlánc akciókat. Sík Toma, az anarcho-humanista békeharcos munkássága kapcsán pedig elmereng az esztétika és az aktivizmus ellentmondásairól. A Műcsarnok apszisának közepére így nem egy tüntetéstervet állít, hanem egy életnagyságú, barkácsolt szívet. Kőből. Ebben a gesztusban pedig minden benne van, amit a közművészetről egy humanista elmondhat.
Műcsarnok
2006. július 27–2006. október 01.