Az ózdi születésű Bera Károly (1940–2004) tehetsége már kisiskolás korában megmutatkozott, így – a fővárosba kerülve – egyenesen vezetett útja a Derkovits Gyuláról elnevezett képzőművészeti körbe. Itteni mesterei tanácsára 1967-től rendszeresen közreműködött rajzfilmek készítésében és miután külföldi díjat is nyert, 1970-től meghívták a Pannónia Filmstúdióba munkatársnak. A rendszerváltás után alapította fiával – dr. Bera Károllyal – a debreceni Graph-Art kiadót, amely eleinte főleg grafikai stúdióként működött. Egy évtizeddel később már önálló és rendszeresen megjelenő gyermekmagazinokkal váltak egyre ismertebbekké – amelyeket pedagógusok és szakértők együttműködésével szerkesztettek –, aztán meséskönyvek és más ismeretterjesztő kiadványok sora következett. Most A magyarság története című enciklopédiával álltak a nyilvánosság elé, a fővárosi könyvpremierre pedig vernisszázst is szerveztek. A félezer oldalasnál is vaskosabb kötet közel másfélezer színes illusztrációját népes rajzológárda készítette. Ebből most kizárólag a három éve elhunyt Bera Károly valamivel több, mint félszáznyi, kisebb-nagyobb, vegyes technikájú képét válogatták ki a január 31-éig tartó tárlatra.
Az Országos Széchényi Könyvtár emeleti előcsarnokában egyéni portrék és sokalakos tömegjelenetek váltakoznak egymással. Közös nevezőjük, hogy valamennyi kartonpapír alapon, ceruza, akril valamint retuspisztoly felhasználásával készült. Stílusuk tudatosan alkalmazkodik a mai iskolások vizuális élményekben gazdag világához, amelyet a televízió, az internet, avagy a video pörgetett fel szédületes iramban. Ezért a kompozíciók is átvesznek valamit a manapság világszerte népszerű képregények sajátos nyelvezetéből. Miközben nemzetközi jellegű mozgalmasságra törekednek, nem feledkeznek el nemzeti sajátosságainkról sem. A precíz, ámde száraz korhűséggel szemben inkább a romantikus pátoszt részesítik előnyben, hogy ezzel is felkeltsék a tizenévesek érdeklődését és szabadon szárnyalni engedjék erre a fogékony életkorra jellemző fantáziájukat. A hazafias köztudatban élő, jó értelemben vett sztereotípiák mellett lehetőleg realisztikusan részletező ábrázolásmódot alkalmaztak a korabeli tárgyi ismeretek népszerűsítésére. Nem a porosan múzeális megjelenítés volt azonban a cél, hanem a nézőt is magukkal ragadó érzelmek és szenvedélyek közvetítése. Véres csataképek és békés munkajelenetek, pirosbetűs ünnepek és fekete gyásznapok, névtelen kisemberek tömegei és híres személyiségek arcképei váltakoznak egymással a falakon. Az utóbbiak sorából talán a legrégebbi Árpád fejedelem páncélsisakos és darutollas feje – amely a könyv borítójára is felkerült a királyi korona szimbolikus oltalma alatt szüretelő parasztasszonyok csoportjával a háttérben –, míg az egyik legújabb az 1956-os mártírsorsot megért Nagy Imre közismert – cvikkeres-bajuszos-nyakkendős – portréja a „szocreál” akkori periódusának sematikusan fotószerű modorában, a Ki kicsoda ? ábécé sorrendbe szedett fejezetéből, a kötet végén sorjázó mellékletek egyikéből. Bár korántsem steril ismeretterjesztési szándékkal rendezték, a tárlat akár csoportos iskolai látogatásokra is kiválóan alkalmas.