Mexikóváros közepén, a Palacio de Bellas Artes közelében voltam éppen, Fernando Botero kolumbiai képzőművész 80 éves születésnapjára rendezett kiállítást készültem megnézni, amikor megmozdult a lábam alatt a Föld.
A rengés szerencsére közel sem volt olyan komoly, mint az, amelyik 1985-ben 10 000 ember halálát okozva romba döntötte a mexikói főváros egy részét, de azért egy rövid időre ez is átrendezte a belváros életét.
A forgalom elől lezárt főutak menti széles járdákon fegyelmezetten várakoztak a magasabb épületekből kiürített öltönyös és kiskosztümös hivatalnokok, rendőrkocsik és katonai járművek cirkáltak az üres utakon, sütött a dél-amerikai tavaszi Nap, a Palacio de bellas Artes előtt ideiglenesen felálított hatalmas Botero-szobrok előtt pedig önfeledten fotózkodtak a kiállítótérből kiterelt turisták.
Bent, a nagyszabású, kupolás épület hét termében Fernando Botero hat évtizeden át ismételt témái és motívumai lógnak a falakon, úgy, ahogy a kurátor, Lina Botero (a festő lánya) apjával egyetértésben kiválasztotta és elrendezte őket.
Az anyag (gondolom a művész jeles születésnapjára, és ismert életigenlő attitűdjére is utalva) az Una Celebración (Ünneplés) címet viseli. A 177 műtárgy felvonultatásával Mexikóban ez eddig a legnagyobb kiállítás, amit valaha Boteronak rendeztek.
A kívülről igen látványos Palació ma már eléggé korszerűtlen kiállítótereiben Botero korai (meglepően izgalmas) munkáitól kezdve az összes emblematikus jegyet unásig ismétlő képeken át jut el a türelmes néző egészen a legutóbbi években született művekig. Olajképek, rajzok, vegyes technika, valamint hét szobor – köztük a fent említett öt monumentális – reprezentálja a művész valamikor a múlt század ötvenes éveinek a közepén megtalált, megragadott és soha többet el nem engedett stílusát, fantáziáját, illetve érdeklődési körét.
Gyermekkori kolumbiai emlékek (korai munkák), latin-amerikai hétköznapok, vallás és klérus, vegyes tematikájú rajzok, kisebb méretű szobrok, tisztelgés az egyetemes festészet nagy klasszikusai előtt, cirkusz, bikaviadal, étkezés, a nagy port kavart Abu Ghraib-i börtön-sorozat, halott természet – ezek a főbb tematikák, illetve időben is – némi átfedéssel – nagyjából így következtek egymás után a mester életművében.
A kiállítás katalógusa is nagyszabású. Az összes kiállított kép reprodukcióján ill. egy nagy bibliográfián kívül olyan ismert dél-amerikai költők és írók esszéit tartalmazza, mint a kolumbiai Mario Vargas Llosa, Juan Gustavo Cobo Borda, vagy a mexikói Carlos Fuentes illetve Jaime Moreno Villareal; továbbá olvasható benne az ünnepelt szerző tollából öt rövid, általa illusztrált elbeszélés is.
A Medellín-i születésű mester idős kora ellenére több ország – Monakó, Franciaország, Olaszország, Görögország, az Egyesült Államok és persze Kolumbia – között ingázva és dolgozva tölti az idejét. 2012-ben a Mexikóvárosban rendezett tárlaton kívül még Spanyolországban, Olaszországban és Braziliában terveznek nagy Botero-kiállítást.
Annak idején nem mentem el a Szépművészetibe megnézni a nagy erőkkel promótált Botero-sztárkiállítást, de most azt gondoltam, hogy itt, a dél-amerikai földrészen talán nyitottabb leszek rá.
A sok bumfordi, kövérkés alak a kissé közhelyes, de üdítő irónia, az életszeretet és a festőnek az emberiség iránt érzett őszinte gyengédsége ellenére, bevallom, továbbra is hidegen hagy. Ezzel persze nagyon sokan egészen máshogy vannak; a március vége óta nyitva tartó kiállítás júniusig még nyilván sok ezer látogatót fog vonzani.
A kiállított művek között egyébként szerepel a Terremoto (Földrengés) című, 2000-ben készült festménye is, amin egy éppen darabjaira hulló város egyik házának ablakában egy kékruhás alak emeli viccesen az ég felé húsos kis karjait.