A legnagyobb érdeklődéssel várt esemény kétségkívül a The Broad megnyitása lesz valamikor az őszi hónapokban. A nyugati part legismertebb műgyűjtő házaspárja, Eli és Edythe Broad építtet a városban új, 140 millió dollárba kerülő hajlékot páratlanul gazdag, zömmel amerikai művészeket felvonultató II. világháború utáni és kortárs gyűjteményének. Jelenleg már a közel 5 ezer négyzetméteres kiállítóteret, egy előadótermet és shopot is magába foglaló komplexum belső berendezése folyik és nem kétséges, hogy a Grand Avenue-n a híres Walt Disney Hall tőszomszédságában álló extravagáns épület a város egyik legfontosabb látványossága lesz. Az ekkora beruházások azonban Amerikában sem mennek zökkenők nélkül: a múzeumnak az eredeti tervek szerint tavaly meg kellett volna nyílnia s az építtető és a kivitelező vitája időközben már perré fajult. Eközben javában folynak a nyitó kiállítás előkészületei, mely Broadék saját kollekciójának keresztmetszetét adja Jasper Johns és Robert Rauschenberg 50-es években készült munkáitól Andy Warhol, Ed Ruscha és Roy Lichtenstein pop art alkotásain keresztül a többek között Keith Haring, Jean-Michel Basquiat és Jeff Koons nevével fémjelzett 70-es és 80-as évekig.
Már csak néhány hét, és így fog kinézni a The Broad. A The Broad jóvoltából
Igen ambiciózus tervekkel indul, hiszen évi 2 millió látogatóval számol a város másik idén nyíló új múzeuma, az Olasz Amerikai Múzeum (IAMLA). Az új intézmény egy felújított régi épületben, a Los Angeles-i olasz közösség kulturális központjaként szolgáló, 1908-ban felavatott Olasz Csarnokban kap helyet és a közösség történetét, az Amerikában élő olaszoknak az USA nyugati partvidéke fejlődéséhez való hozzájárulását mutatja be a XVIII. századtól napjainkig a közélet, a gazdaság, a kultúra és a művészetek területén.
Ilyen lesz az Olasz Amerikai Múzeum kiállítótere. Részlet. Az IAMLA jóvoltából
Ha nem is 2015-ben, de néhány éven belül új szárnnyal gazdagodik az USA nyugati felének legnagyobb művészeti múzeuma, a LACMA is. Saját gyűjteményének 120 ezer műtárgya az ókortól napjainkig a művészettörténet valamennyi jelentős korszakát felöleli és nemzetközi rangúak időszaki kiállításai is. Az új szárny az olasz sztárépítész Renzo Piano tervei szerint épül meg és – a változatosság kedvéért – Eli és Edythe Broad nevét fogja viselni, akiknek saját múzeumuk építése mellett is maradt még 60 millió dollárjuk a LACMA támogatására. A LACMA az idei év legfontosabb jubilánsa is, hiszen áprilisban ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A születésnapi tárlat különleges csemegét ígér: 50 olyan kiemelkedő jelentőségű műtárgyat mutat be, melyeket tulajdonosaik már hivatalos formában – többnyire végrendeletileg – odaígértek a múzeumnak. Több mű is látható lesz például a milliárdos Andrew Jerrold Perenchio kollekciójából, így Monet néhány munkája, a LACMA birtokába kerülő első Manet-festmény, egy korai Picasso-rajz és egy életművi jelentőségű Magritte-festmény 1938-ból.
Renzo Piano, az olasz sztárépítész nem első alkalommal kapott szerepet a LACMA bővítésében. Az Architectural Review jóvoltából
Pontosan feleannyi idős, 25 éves lesz novemberben a Hammer Múzeum. Az alapító Armand Hammer, a kelet-nyugati feszültség enyhítése érdekében tett erőfeszítéseivel is ismertté vált milliárdos 1990-ben nyitotta meg múzeumát, mely nemcsak saját, többek között Rembrandt, van Gogh és Sargent festményeit és egy nívós grafikai anyagot is magában foglaló gyűjteményének ad otthont, hanem időszaki tárlatain fiatal kortárs művészeknek is bemutatkozási lehetőséget biztosít. (A múzeum megnyitása előtt a gyűjtemény válogatott darabjait számos országban bemutatták, így 1983 nyarán a budapesti Szépművészeti Múzeumban is.) Kerek születésnapot ünnepel a múzeum keretein belül már jóval az alapító halála után létrehozott kortárs gyűjtemény is, melynek építése – zömmel helyi művészek alkotásaiból – 2005-ben kezdődött.
A Hammer Múzeum épülete. Forrás: museumsla.org
Jelentős fejlesztések fejeződnek be az idén a Los Angeles egyik elővárosában, San Marinoban működő The Huntington-ban (teljes nevén Huntington Könyvtár, Művészeti Gyűjtemények és Botanikus Kertek). Az alapító üzletember nevét viselő közel százéves non-profit intézmény egy 68 millió dolláros beruházás eredményeként új oktatási és látogatóközponttal, új parkokkal és mintegy 4 ezer négyzetméternyi új földalatti raktárhelységgel bővül a gyarapodó gyűjtemény mind égetőbb tárolási gondjainak enyhítésére. A The Huntington őrzi a XVIII. századi francia és brit festészet egyik legnagyobb amerikai gyűjteményét, de gazdag válogatással rendelkeznek az 1690-1950 közötti időszak hazai festői – így Mary Cassatt, Frederic Edwin Church és Edward Hopper – munkáiból is.
Néhány hónap múlva már ilyen lesz a The Huntington új látogatóközpontja. A The Huntington jóvoltából
Még csak 14 éves, de már harmadszor nőtte ki eddigi otthonát, ezért idén ismét új helyre költözik Los Angeles építészeti és design múzeuma, az A + D Múzeum. A múzeum, melynek tanácsadó testületében olyan világsztár építészek ülnek mint Frank Gehry és Richard Meier, a kaliforniai építészet és belsőépítészet első számú kiállítóhelye, melynek egy-egy művész munkásságát bemutató, illetve tematikus csoportos tárlatai nemcsak dokumentálják a szövetségi állam építészeti arculatának alakulását, de a közvélemény bevonásával érdemi befolyást is gyakorolnak arra. Az új, 800 négyzetméteres kiállítótérrel a múzeum visszatér Los Angeles belvárosába, az Art Districtbe.
Ez még az A + D jelenlegi épülete. Az A + D Múzeum jóvoltából
Végül, de nem utolsó sorban, új helyre költözik az egyedülálló gyűjtési területű Wende Múzeum is. A múzeum neve ismerősen cseng a német nyelv és Németország legújabb kori története ismerőinek: igen, ez az a „Wende”, a fordulat, az a kifejezés, ami az NDK összeomlásához, Németország újraegyesítéséhez vezető folyamatot, és tágabb értelemben az egész közép-kelet-európai rendszerváltást írja le. A múzeum mintegy 100 ezer dokumentumot és műtárgyat gyűjtött össze az 1945 és 1991 közötti évek, a hidegháború és annak lezárása időszakából; gyűjteménye talán legemblematikusabb darabjainak a berlini fal részletei számítanak. A kollekció most egy fegyverraktárból átalakított épületbe költözik, ahol megháromszorozhatja kiállítóterét és egy mérföldnyi hosszúságú „kulturális folyosón” is bemutathatja a hidegháború történetének tárgyi dokumentumait.
A Wende Múzeum új otthonának homlokzati terve. © Paravant Architects. A Wende Múzeum jóvoltából