A címben szereplő kérdés megválaszolása sokszor állítja dilemma elé a művészeti élet szereplőit. Előfordul azonban az is, hogy a válasz egyértelmű, ám a szakma szavának súlya mégsem elég a hatóságok meggyőzéséhez – sem nemzeti, sem európai uniós szinten.
A londoni West End-en működő Haunch of Venison Galéria évekig vitában állt a brit vámhivatallal az általa az USA-ból behozott installációk után fizetendő ÁFA és vám tekintetében. Hiába bizonygatták, hogy Bill Viola 1995-ös, számos kiállításon szerepelt videóinstallációja, a Hall of Whispers, továbbá Dan Flavin színes neoncsövekből összeállított, 1973 óta több kiadványban is reprodukált munkája (Six Alternating Cool White/Warm White Fluorescent Lights Vertical and Centred) műalkotások a javából, a vámhivatal hajthatatlan maradt és ragaszkodott ahhoz, hogy a műveket DVD-lejátszóként, projektorként, televízióként és fénycsőként kezelje.
Ennek húsbavágó anyagi következményei voltak, hiszen míg a műalkotások vámmentességet élveznek és utánuk kedvezményes, 5%-os ÁFA-t kell fizetni, addig az iparcikkek után 3,7%-os vám és 17,5%-os (jelenleg már 20%-os) ÁFA illeti az államháztartást. Ráadásul paradox módon az illeték-kivetés alapjának nem a művekbe beépített iparcikkek árát, hanem az installációk becsült értékét tekintették. Nem csoda, hogy a galéria ezt nem hagyta annyiban és jogi útra terelte a 2006-ig visszanyúló ügyet. Londonban még úgy tűnt, nyerésre állnak, és hasonlóan döntöttek egy másik esetben a hatóságok Hollandiában is. Ám az ügy a fellebbezések folytán eljutott Brüsszelbe, az európai intézményekhez is, ahol a közelmúltban meglepő pont került a vita végére, remélhetőleg nem visszavonhatatlanul.
Az Európai Bizottság Vámkódex Bizottsága ugyanis a brit vámhatóság álláspontját tette magáévá, amit két, felettébb furcsa érvvel indokolt. Egyfelől úgy ítélte meg, hogy a művészek ugyan végrehajtottak kisebb változtatásokat az installációkba beépített tárgyakon, ezek azonban nem iktatták ki, sőt nem is módosították a tárgyak eredeti funkcióit. (Magyarán, a videóinstallációba beépített TV továbbra is alkalmas maradt TV-programok vételére.) Másfelől, a művészi tartalmat az Elsőfokú Bíróság verdiktje szerint csak a vetített DVD testesíti meg és nem annak kombinációja az installáció további elemeivel. Az állásfoglalás ugyan nem jelent automatikusan ugyanilyen ítéletet hasonló esetekben (a bíróság maga is felhívja a figyelmet a körültekintő mérlegelés szükségességére), ám valószínűsíti azt. A szakma felháborodását növeli, hogy a döntést szinte titokban, a művészeti élet képviselőivel való mindenfajta konzultáció mellőzésével, a korábban Nagy-Britanniában és Hollandiában született állásfoglalásokkal szembemenve hozták meg.
És ami talán a legszomorúbb: az esetet kommentáló blogokból kiderül, hogy az ítéletben saját álláspontjuk igazolását látják azok, akik nem akarják művészi munkának elfogadni a ready-made jegyében született alkotásokat.