Életem egyik feledhetetlen élménye volt, amikor megpillantottam Noé
bárkáját egy kisváros (a nevére sajnos nem emlékszem) főterén, az amerikai
Maryland államban. A polyurethén lakkal sárgára lakkozott fából készült bárka
körülbelül 50 méter
hosszú, 30 méter
széles, és 40 méter
magas volt. Gondosan kivitelezett ácsolat támasztotta meg, hogy fel ne
boruljon. Nem volt vitorlázata, sem árbocai, evezőnyílásai, még kormánylapátja
sem.

Nyilvánvalóan a
hamarosan beinduló Vízözön hullámainak, örvényeinek sodrására, Isten
kiszámíthatatlan akaratára kívánták sorsát bízni építői. Ararát hegyét,
amelynek csúcsán, a Biblia szerint Noé bárkája annakidején megfeneklett, a
bárkamásolat építői valószínűleg a Sziklás Hegységben képzelték el, hiszen
kevés amerikainak lenne kedve az egykori Örményországban, a mai Törökország
területén magasodó eredeti hegycsúcson fennakadni, és az ár elvonulása után
azon a környéken kezdeni új életet. A marylandi, leginkább dióhéjhoz hasonlító vízi
jármű meglehetősen nagynak tűnt, de nem tudtam elképzelni, hogy a kortárs Noé
és családja mellett a világ összes állatfajából egy-egy pár is beleférjen. Lehet,
hogy építői egy titkos amerikai haditechnikai eljárással időlegesen miniatürizálni
akarták az állatokat, hogy aztán, a vizek elvonultával visszaadják nekik
eredeti méreteiket. Az volt a benyomásom, hogy a bárka terveit egy gyermekeknek
szóló, vallásos mesekönyv illusztrációja inspirálta. Valószínűleg bárkaépítési láz
folyik Maryland államban. Egy évtizeddel később, 1999-ben ismét a bukolikus vidéken
autózva, Frostburg település határában pillantottam meg a táblát: „Noah’s Ark
Being Rebuilt Here” (Noé bárkája itt épül újra). Párszáz méterrel később meg is
pillantottam, az I-68 út mellett épülő bárkát. Még csak a vastag profilacélból
hegesztett bordázata volt kész, de már így is impozáns látványt nyújtott. A
mellette lévő információs irodában kapott prospektus szerint („Noé bárkájának
újjáépítése, mint az Utolsó Nap Tanúbizonysága a Világnak”) Richard Greene
tiszteletest 1974-ben többször is sürgette Jézus, hogy építse fel a bárkát az
autópálya mellett. Legyen 450
láb (kb. 150 méter) hosszú, 75 láb (kb. 25 méter) széles, és 45 láb (kb. 15 méter) magas. Egy
sorozat csodának következtében 1976-ra összegyűlt annyi építőanyag és
szaktudás, hogy a bárka építése elkezdődhetett. A bárka építése azóta
(látogatásom idején már 13 éve) is folyik. „Ahogy Isten segít, úgy építünk”,
magyarázta az amerikai viszonylatban csigalassúságú építkezést a prospektus.
Annyi bizonyos, hogy számos csoda történt az épülő bárka közelében. Egy
látogató kigyógyult krónikus köhögéséből. Egy építőmunkás a nap-allergiájától
szabadult meg. Nem tudom, hogy a frostburgi bárka felépült-e tíz évvel ezelőtti
látogatásom óta. Nincs baj, ha még mindig épül, hiszen a Richard Greene
tiszteletes által megjósolt Vízözön még nem következett be.

 

Mindkét
alkalommal a téli vadászati szezon közepén jártam Maryland államban. Az
országutat gyakran keresztezték rémült őzek és szarvasok. Időről-időre
szarvas-tetemekkel megrakott kisteherautók előztek meg, diadalittas dudálással.
Folyamatos volt a környező erdőkből hallatszó puskaropogás. A benzinkutaknál
terepszínű ruhákba öltözött, kövér keresztények itták a sört, a bérelt
faházamhoz vezető erdei utak mentén hasonlóan termetes keresztények várták a
fák koronájának ágaihoz szíjazva a robbanó nyílvesszőik elé tévedő állatokat.
Szent Ferencre, az állatok védőszentjére gondoltam. Egy kortárs inkarnációjának
bizonyára nehéz dolga lenne meggyőzni a vérszomjas híveket, hogy hagyják békén
az erdők vadjait.

 

Az emberi
fantázia határtalannak bizonyul, amikor a szent írások illusztrálására kerül
sor. Az Ó- és Új Testamentumok írása idején nem születtek a feljegyzett
történeteket szemléltető képek. A zsidó vallás kifejezetten tiltotta a képi
ábrázolást, Jézus első követői pedig valószínűleg nem tudtak festeni, rajzolni,
illetve, zsidók lévén nem is mertek volna. Az első keresztény generációk még
csak az új vallás szimbólumait, a halat, a keresztet, Jézus nevének kezdőbetűit
karcolták a római katakombák falaira. Aztán a figurális ábrázolások is egyre
gyakoribbak lettek. Végül az keresztény vallás intézményesülése idején, sok
száz évvel Krisztus halála után ipari méretekben beindult a Jézus életének eseményeit,
és őt magát megjelenítő képek, szobrok gyártása, amely még ma is gőzerővel
folyik. Olyanok rajzolták, festették le, faragták, öntötték szoborba a
keresztény Messiás alakját, akik személyesen nem ismerték őt, legfeljebb
álmaikban, vízióikban találkoztak vele. Az évszázadok során kialakult a
standard Jézus-kép: hosszú, sötétbarna, hullámos hajú, arányos termetű, szakállas
mediterrán férfiszépség. Általában köntöst, a kereszten ágyékkötőt visel, míg
környezete gyakran a kép keletkezésének kora divatja szerint öltözködik. Az
utóbbi évtizedekben, főleg Amerikában és Afrikában fekete bőrű Krisztusokat
ábrázoló képek is születtek, amelyeket nem tart hiteles ábrázolásoknak a római
katolikus anyaszentegyház.

 

1882-ben James
Jacques Joseph Tissot (1936–1902) francia festő, Ingres, Flandrin, Lamothe és
Sir Seymour Haden tanítványa, 11 éves, sikeres londoni tartózkodás után visszatért
Párizsba. Az érvényesülés titkait kiválóan ismerő művész terve az volt, hogy
festménysorozatot készít divatos párizsi hölgyekről. Bár katolikusnak
született, nem volt különösebben vallásos ember. Egy őszi vasárnap estén csak
egyik csinos modellje unszolására, bőséges estebéd elfogyasztása után ment el
az esti misére a St. Severin templomba, a Szajna bal partján. Talán az
elfogyasztott abszint, talán az étkezés után elszívott hasispipák, talán a
rossz lelkiismeret, talán isteni beavatkozás eredményezte a víziót, amely mise
közben meglepte. Tapintható valóságként megjelent előtte Jézus, amint embereket
gyógyít egy romos épületben. A látomás felélesztette katolikus hitét. Egy
szentföldi zarándokút után 10 éven keresztül kizárólag Biblia illusztrációkat
festett. Az Új Testamentum jeleneteit illusztrálta. Elsősorban pontosságra,
életteli realizmusra törekedett, figurái semmiben sem hasonlítottak a Megváltó
és a szentek hagyományos ábrázolásaira, képei, vallási tartalmuk dacára a
modernizmus előfutárai lettek. 1894-ben 270 akvarellel festett Biblia
illusztrációt mutatott be a Párizsi Szalonban. A kiállítás nagy szenzációt
keltett. A férfiak levették kalapjukat, a nők zokogva borultak térdre a képek
előtt, sok bűnbánó hason csúszva tekintette meg a kiállítást. Ilyen erős hatása
talán se korábban, se később nem volt a képzőművészetnek az emberekre. 1896-ban
adták ki az illusztrált Tissot Bibliát, amely rövid idő alatt nemzetközi
bestseller lett. Ugyanabban az évben Tissot 350 képét világjáró
kiállítás-turnéra indította. London, New York, Boston, Philadelphia voltak a
turné állomásai. A képekből készített albumot a párizsi Lemercier kiadó
publikálta, aki 1 100 000 frankot fizetett a művésznek a művek
reprodukciójának jogáért. 1900-ban, John Singer Sargent amerikai festő
javaslatára a Brooklyn Museum akkor óriásinak számító összegért, 60 000
dollárért megvásárolta a teljes festmény-sorozatot, amely az 1930-as évekig a
múzeum állandó kiállításainak egyikeként volt megtekinthető. A következő
években a képek a múzeum raktárába kerültek, s csak időnként láthatta
némelyiket a közönség. A Brooklyn Museum mostani, január 17-ig nyitva tartó, The Life of Christ című kiállításán 124
Tissot festményt tekinthetnek meg az érdeklődők. A kisméretű képek mintha egy
óriási költségvetésű hollywoodi film részletei lennének. Tissot
fényképezőgéppel járta zarándokútja idején a Szentföldet, s képei is közel foto-realista
hűségűek. A művész történelmi hűségre törekedett, évekig kutatta Krisztus
korának építészetét, ruhaviseleteit, használati tárgyait, technikai eszközeit.

 

A Tissot
kiállítás is bizonyítja, hogy a narratív vizuális művészet az 1960-as évek után
ismét divatba jött. Virágzik a képregény-kultúra, sok kortárs festő, szobrász,
multimédia művész is történetek elbeszélésére, de legalábbis verbálisan is
értelmezhető közlésre törekszik. A bibliai témák gyakran felbukkannak a kortárs
művészetben. Az egykori underground képregény készítő, a ma már mainstream sztár Robert Crumb nemrég a Teremtés Könyvét illusztrálta.
Magyarországon, többek között Méhes Lóránt festőművész, és Mátrai Erik multimédia-művész talál
inspirációt a keresztény ikonográfiában, ahogy azt az artportal felkérésére
készülő VideoBio-jának álló-
és mozgó képei fogják tanúsítani.