A művészeti folyóiratok, portálok „rangsorgyártási lázának” legfrissebb terméke az Artinfo.com listája napjaink ötven legígéretesebbnek tartott fiatal műgyűjtőjéről. A lista, mely nem állítja sorrendbe a neveket, különösen az Artnews évente készülő „felnőtt” gyűjtői rangsorával összehasonlítva ad lehetőséget érdekes következtetések levonására. 

 

Az első figyelemre méltó tény rögtön az életkori határ: a gyűjtők között mást jelent fiatalnak lenni, mint a művészek vagy akár a műkereskedők között. Az utóbbi kategóriákban a „junior” listákon általában a 30 év alattiakat veszik figyelembe; a gyűjtők között az Artinfo listáján 50. születésnapjáig számít valaki fiatalnak. Nehéz lenne vitatkozni ezzel a felfogással, hiszen, hacsak nem a szülők gyűjteményének gyarapításába folyik bele aktívan a már maga által megkeresett pénzzel a csemete, évtizedeknek kell eltelniük, mire egy nemzetközi figyelmet érdemlő gyűjtemény összeáll. A legizgalmasabb kérdés, amire a lista választ adhat, a földrajzi arányok alakulása. Az Artnews-nak még a legutóbbi „felnőtt” listáján is nyomasztó az USA fölénye – a felsoroltak fele amerikai, amin az sem változtat, hogy jó néhányan közülük más kontinensről származnak. A teljes lista negyedét a négy európai „gyűjtői nagyhatalom”, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Svájc adja, s a világ összes többi országa a fennmaradó egynegyed részen osztozik. Nos, az utánpótlás-listáról az derül ki, hogy az amerikaiak domináns szerepét egyelőre nem fenyegeti veszély, hiszen itt is a felsoroltak felét teszik ki. A négy említett nyugat-európai ország pozíciója ugyanakkor már jóval gyengébb, sőt svájci nincs is a listán. Helyüket számos más ország foglalta el egy-három szereplővel, jelezve, hogy napjainkban már olyan régiókban is komoly kollekciók jönnek létre, melyek korábban nem szerepeltek a műgyűjtés térképen. Három régió szerepe tűnik egyértelműen erősödőnek: Latin-Amerikáé, ahol Mexikó és Brazília viszi a prímet, a Közel-Keleté, ahonnan bahreini, libanoni és egyesült arab-emirátusok-beli gyűjtők hívták fel magukra a figyelmet, valamint Ázsiáé; az utóbbi kontinensről fülöp-szigeteki, malajziai és japán nevekkel találkozhatunk. Az Artinfo nem árult el semmit a válogatás elveiről, így nem tudhatjuk, miért nem szerepel az összeállításban senki a közép-és kelet-európai térségből, ahonnan például az orosz Daria Zsukovának, Roman Abramovics partnerének, mindenképpen ott lenne a helye.

 Némileg váratlan megfigyeléseket tehetünk akkor is, ha azt tanulmányozzuk, ki mit gyűjt. Joggal gondolhatnánk, hogy éppen a fiatalok fordulnak nagyobb érdeklődéssel a progresszívebb műfajok felé, ám a valóság mást mutat. Igaz ugyan, hogy a túlnyomó többség kortársakat gyűjt, de például videókat, installációkat, digitális műveket közülük csak nagyon kevesen. Erőteljes ugyanakkor az érdeklődés a fotók, a design és az építészet iránt. Az amerikaiak és az európaiak általában széles nemzetközi kitekintésű kollekciókat építenek, míg más kontinensek képviselői inkább saját régiójuk művészetére összpontosítanak. Sokan a kortárs művészet „blue chip”-jeit részesítik előnyben, de számosan vannak olyanok is, akik – vagy elvi megfontolásból vagy anyagi lehetőségeik végessége miatt – nemzetközi karrierjük kezdetén álló alkotók munkáit vásárolják. A művészek kiválasztásánál tehát a kockázatvállalási hajlam erősebb mint a műfajok tekintetében.

 A gyűjtéshez szükséges pénz forrásai változatosabb képet mutatnak, mint az Artnews listáján, ahol a többség a pénzügyi vagy az ingatlanszektorban keresi meg a „művészetre valót”. Hedge fond menedzserek és ingatlanfejlesztők persze akadnak a fiatalok között is, ám foglalkozási skálájuk összességében jóval szélesebb és viszonylag sokan dolgoznak közülük művészeti területen – könyv- és folyóirat-kiadóként, galériásként, művészeti vagy lifestyle tanácsadóként, vagy éppen restaurátorként.Ahhoz képest, hogy a műgyűjtés sokszor nemzedékről nemzedékre szálló szenvedély, viszonylag kevés az olyan gyűjtő a listán, aki családi kollekciót épít tovább. Közéjük tartozik a new yorki Jamie Cohen Hort, akinek apósa és anyósa, Susan és Michael Hort ismert műgyűjtők vagy a malajziai Sharmin Parameswaran, akinek diplomata édesapja az ország egyik legnagyobb magángyűjteményét mondhatja magáénak. A new yorki Alexander Heller édesanyja, Leila Heller jó nevű galériát működtet a városban.

 Aki viszonylag fiatalon be akar kerülni a nemzetközileg számon tartott gyűjtők közé, annak korán kell kezdenie a munkát: a hamburgi Rik Reinking és az amszterdami Maurice van Valen spórolt pénzéből 16 évesen vette az első képet; utóbbi még nem múlt el 18 akkor sem, amikor már egy Christie’s aukción értékesítette alakuló kollekciójának egyik első darabját, egy Keith Haring nyomatot.Már a fiatal gyűjtőknél is igaz az, hogy egy jelentős kollekció felépítése önmagában nem elég a listára kerüléshez, ahhoz további pontokat kell gyűjteni pl. a művészeti élet szervezésében, a mecenatúrában, vagy különböző karitatív területeken. Lássunk erre is néhány példát! A Berlinben és Stuttgartban élő Christian Schwarm alapította és működteti az Independent Collectors néven ismertté vált hálózatot, mely ma már 90 ország 4 ezer műgyűjtőjének kedvelt közös online platformja. A mexikói Moisés Cosio alapítványt hozott létre a kortárs művészet népszerűsítésére és mozgó könyvtárral járja Mexico Cityt; az amerikai John Andrew MacMahon és  Hilary Hatch-Rubenstein jelentős múzeumok tanácsadói testületeiben vállaltak tagságot; a londoni Lauren Prakke a Tate fiatal támogatóinak szervezetét hozta létre és vezeti; a dubaji Mohammed Afkhami a British Museum közel-keleti és észak-afrikai műtárgybeszerzési bizottságának alapító tagja. Várható, hogy a különböző rangsorokban tovább fog erősödni a nők aránya, hiszen az Artinfo listáján ez már eléri a 40%-ot, ami minden korábbi hasonló összeállításnál magasabb. A művészeti élet szereplőit rangsoroló listákon a múzeumi vezetők mellett éppen a gyűjtők voltak korábban az a kategória, ahol a nők aránya kifejezetten alacsony volt és messze elmaradt pl. a galeristák vagy akár a művészek között képviselt súlyuktól.