Dorottya Galéria
2005. december 6–23.
Hány évezred még a műanyagot megemészti az anyaföld gyomra? Egy zilált restaurátor álmodhat ilyenekről. Paizs László a hatvanas évek közepén kilátogatott a Velencei Biennáléra, és ott szíven ütötte az amerikai pop-art. Igazi kelet-európai történet, hogy hogyan születtek meg ebből a jellegzetes plexiszobrok. Paizs – mint egy gondos bogárgyűjtő biológus – plexikockákba önti a történelem és a művészet relikviáit. Konzerváló historizmus – az atomkorszak és a savas esők nyomasztó közelségében. A hetven éves mester most legújabb égetett grafikáit mutatja be.
Az új képek a műanyaggal kikövezett régi ösvényen haladnak. A nagy méretű grafikák valójában kollázsok: megégetett papírlap, fekete pernye, kartondarabok, tépett sztaniolpapír. A papíregyüttes pár centi vastag műanyagba van öntve, így kis térjátékra is lehetőség adódik. A megszaggatott, megpörkölt lapokon tétova emberi körvonalak bontakoznak ki. Az expresszív anyagkollázsokon töredezett mitológiai történetek születnek, az ipari forradalom katasztrófáinak árnyékában. Zuhog a savas- és a meteorit-eső. A plexilapok óvják a képeket, mint a megmerevedett őskori bogarat a borostyánkő.