Falakat emelt Csontó Lajos a Paksi Képtár kiállítóterében. No, nem azért, hogy statikailag megerősítse az épületet, inkább azért, hogy lebontsa az illúzióinkat, majd építsen helyettük újakat.
Nem is olyan rég az Inda Galériában egy monitoron keresztül azt üzente: „A végtelen is megtelik utakkal”. Virtuális kukacok rágták meg és lakták be ezt a feliratot, ami egyrészt kontemplációra, másrészt dilemmára is sarkallta a nézőt. Mert az a sztoikus nyugalom, ami ebből az üzenetből felsejlik, hihetővé teszi a kijelentést, ugyanakkor, ha nem esztétikailag közelítünk a műhöz, a mondat értelme mégiscsak minimum elgondolkodtató. Tényleg igaza van? Megtelhet valami, ami a végtelennel azonos? Csontó mondata egy digitális natura morta. Csendben van, és tagadhatatlanul az életet ábrázolja, azt, amelyik az elmúlásban ereszt gyökeret.
Emlékeztet ez a mondat egy sírfeliratra, ezért – és Csontó korábbi művei miatt is – bizonyos hittel kapcsolatos kérdéseket is felvet; persze, csak egy vékonyka határmezsgyén: valahol a teista és az ateista filozófiája között félúton. Mert Csontó Lajos műveiben mindig ott van az Isten létét tagadó és elismerő ember bizonytalansága, ami arra készteti őt, hogy újra és újra megmérje a szavak súlyát, a hozott és kapott örökséget. Tudvalévő, hogy amióta csak művészetre adta a fejét szövegeket jelenít meg és mérlegel. Legutóbbi önálló kiállításán (Leesett szavak, Miskolci Galéria) az évtizedek óta konzekvensen használt szavakat (pl. minden, emlék, fény, hűség, válasz, csend) például „összetörte”. Talán egy újabb dilemmára volt szüksége, új szavakkal, új végtelennel, új Istennel.
Ahol annak idején gyümölcsbefőtteket dobozoltak, a néhai paksi konzervgyár egyik épületében, ma kiállítótér működik. Igényes minimalizmusa (és a Paksi Atomerőmű támogatása) teszi Magyarország egyik legprofesszionálisabb kiállítóterévé. A rendszerváltás előtt ezen a szent helyen még dolgozók pakolták a kisebb-nagyobb csomagok ezreit, 2011-ben pedig Csontó Lajos gondolt itt könnyű szívvel elraktározni 1750 darab dobozt és két mondatot. Valóban, ez a hely, raktározásra kifejezetten alkalmas, mert majdnem akkora, mint egy katedrális. Pontosabban, mint egy elsüllyedt katedrális. A tér sötétbe burkolózik, középen pedig ott áll Csontó építménye, akárha a föld (vagy víz) nyelte volna el.
Fekete fóliával borított csomagok tornyosulnak egymáson és egymás mellett, közöttük itt-ott világoskék foltok térbeli pixelekként teszik összeolvashatóvá a két mondatot. A földszinten a GOD BLESS szavakat projektorral vetített, sejtelmesen hullámzó víz világítja meg; a DON’T FORGET pedig a maga nyerseségében a karzatról látható teljes egészében. Az installáció többi nézete jobb időkre felhalmozott javak benyomását kelti: mintha egy eltűnt világ felhalmozott közkincseit vagy egy sötét és gyanús üzlet rakományát einstandolt volna itt valaki.
Azonban ezek a dobozok üresek, nem a tartalmuk, inkább tömegük hordoz jelentést: egy hajdan volt üzem területén talán egy hajó, talán egy kapszula, talán egy bomba alakját utánozzák úgy, hogy láthatóan hozzájuk is lehetne tenni és el is lehetne venni belőlük anélkül, hogy a két mondat olvashatósága megsérülne. De mit jelentenek ezek az üres dobozokból álló fekete falak, amikre az van írva: Isten megáld? És miért is ne feledhetnénk el mindezt éppen a mai Magyarországon? Mintha azt állítaná Csontó: van remény. Két évtizede megrajzolta Remény Kovács sírfeliratát, pár éve vízre írta, hogy „Szokás dolga a felelősség is”, majd kétmillió négyszázezer forintra rávetítette a leckét, azután sátorlámpákkal láthatóvá tette, hogy „Lassan minden semmi”; tavaly összetörte a szavakat, most pedig azt állítja, még mindig van remény. Most mégis ígér.
Ezzel a zárt művel (benne két mondattal) nagyon tág értelmezési mezőt kínál, új dilemmát. Bizonyos értelemben nyit a végtelen felé, mert a konkrét szavak jelentése ebben a konstrukcióban korántsem egyértelmű. Mindkét mondatból hiányzik a tárgy, és az egyikből pedig hiányzik az alany. Nem tudjuk meg, itt végül is kit áld meg Isten, vagy kit kellene megáldania, és az sem derül ki, hogy mit ne feledjünk. Talán kifejezetten ehhez az új dilemmához választotta Csontó az angol nyelvet, amely így nyitva hagyja a kérdést is és a lehetséges válaszokat is most, hogy eljött az új istenek ideje.
Paksi Képtár
2011. 09. 23 – 2011. 11. 06.