David Bowie
Philharmonie de Paris, május 31-ig
A most 68 éves Bowie – eredeti nevén David Jones – az 1960-as évek legvégén kétségkívül énekesként lett ismertté, de valójában az elmúlt öt évtized művészi világának egyik legsokoldalúbb alkotója. Legyen az képzőművészet, divat, film, pantomim, design, fotó, irodalom vagy színház, David Bowie mindenhez hozzátett valami többletet, eredetit, szokatlant és elgondolkoztatót.
Folyamatosan újította meg önmagát, és egyben tágította a vizuális és akusztikus kultúra határait. Sohasem elégedett meg a már bevált, korábban sikereket hozó rutinos manírokkal, hanem nézőit, hallgatóit, sőt lemezkiadóit és művésztársait is meglepve, új befogadnivalók elé állította őket. Személyiségét nemcsak lemezeinek sokszor címadó és főalakjaiban váltogatta – olyan képzelt hősöket megalkotva, mint Ziggy Stardust, Aladdin Sane, Hunky Dory, Major Tom vagy Minotaurusz – hanem ezeket a furcsa figurákat sajátos megjelenési formákkal, ruhákkal, hajviseletekkel és főként gondolatokkal tette élővé.
Az Aladdin Sane c. lemez borítófotója, 1973. Fotó: Brian Duffy, © Duffy Archive & The David Bowie Archive
Lemezein minden részletet a végletekig kidolgozott; tudta, hogy nemcsak a szövegnek, a zenének és a hangszerelésnek kell tökéletesnek lennie, karaktereinek a színpadon, mozgás közben is élniük kell. Az így létrehozott komplex látványt Bowie már akkor tökéletesen működtette, amikor a kiállítótermekben a performance-ok még csak botladoztak, amikor a színpadokon az énekesek még banális szövegeket adtak elő unalmas ruháikban, viselkedésük és személyiségük is csak az akkori divatnak megfelelő és elfogadott skálán belül mozgott. Bowie avantgard kosztümjei, a meghökkentő és teljesen újszerű sminkek, az utopisztikus, majd később szürrealista díszletek egy olyan elvarázsolt világot tártak fel, amelyben először csak Bowie volt otthon, és a közönség az első rácsodálkozás után egyszer csak azon vette észre magát, hogy már ő is részese David Bowie tolkieni világának.
A „Diamond Dogs” koncertkörút díszletének makettje, 1974, design: Jules Fisher és Mark Ravitz, a The David Bowie Archive jóvoltából, image © Victoria and Albert Museum
A kiállítás anyagát a Victoria and Albert Museum állította össze, a több mint 300 bemutatott tárgy többsége most került először a közönség elé. A még iskolás korban írt kották és dalszövegek mellett láthatjuk Bowie első rajzait és színpadterveit, hangszereit, és természetesen kis- és nagylemezeit is. Érthetővé válik az is, hogy alkotási folyamata nem a semmiből kipattanó isteni szikrákra épül, hanem hatalmas energiát és elmélyült tanulást, kutatást igénylő előmunkákra. Bowie a Brecht, Chaplin, Warhol, Kurt Weil, Tristan Tzara, Fritz Lang vagy Marlene Dietrich által évtizedekkel korábban létrehozott művészi értékeket felhasználva köti össze a múltat – nem is annyira a jelenünkkel, mint inkább a jövőnkkel.
A kiállítás elsötétített, kaleidoszkópszerűen villódzó termeiben a látogatót, bárhová is nézzen, mozgó, élő látvány hipnotizálja. (Külön említést érdemel, hogy a kiállítás nélkülözhetetlen kelléke a bejáratnál ingyenesen elvehető fejhallgató, ami központi számítógépes vezérléssel, a különböző, akár lépésenként is változó látványokhoz tökéletes hangminőségű zenét vagy szöveget biztosít.) A lemezborítók grafikai tervei, a koncertkörutakon használt kosztümök sokasága, a díszletek, és különböző kellékek szinte imaginárius világba vezetik a nézőt. Fontos a videóklipek szerepe is, hiszen a 80-as évek elején létrejött új műfaj, az igényes, történetet és eseményeket is bemutató zenés rövidfilm leginkább talán David Bowie nevéhez köthető.
Az Aladdin Sane koncertkörút kosztümje, 1973. Tervezte Kansai Yamamoto. Fotó: Masayoshi Sukita, © Sukita / The David Bowie Archive
Bowie közel 150 millió nagylemezt adott el, de még ennél is többre, nagyjából 200 millióra tehető azok száma, akik klipjeit megnézték. Láthatjuk a Starman, a Life on Mars, a Space Oddity, a Jean Genie, az Ashes to ashes vagy a China Girl klipjeit és koncertfelvételeit is. Külön rész foglalkozik Bowie berlini éveivel, ahová inkognitóban költözött, hogy a hangos sikerektől és egyben a londoni évek túlzott kábítószer-fogyasztásától is meneküljön.
Szellemi megújulásának és fizikai megtisztulásának gyötrelmes, de alkotó kibontakozását mutatják 1977-ben itt készült festményei barátjáról, az Iggy Pop néven ismertté vált James Osterberg-ről, valamint a komolyzenei elemeket az elektronikus zenével elegyítő, Brian Enoval közösen készített, főként instrumentális felvételei.
Színházi és filmes munkáiból talán a legérdekesebb az Álarc című 1969-es kisfilm, amelyben Bowie Lindsay Kemp híres színiiskolájában végzett másfél éves színészi és pantomimes tanulmányait összegezi, és amely előrevetíti későbbi filmszínészi karrierjének – Elephant Man, Furyo, Labyrinth – ígéretes jeleit. Ugyancsak érdekes és ritka az a filmrészlet, amelyben Bowie arról beszél, hogy verseknek is beillő dalszövegeit – barátja, William Burroughs tanácsára – egy számítógépes program segítségével generálta. A komputerbe beírt szavakat és szókapcsolatokat a gép véletlenszerű sorrendbe rakta, és ezek közül aztán Bowie azokat használta fel szövegként, amelyek mondanivalóját a sajátjához közelállónak érezte.
Az Earthling című lemez borítójához készült eredeti fotó, 1997. Fotó: Frank W Ockenfels 3 © Frank W Ockenfels 3
A szimbólumok és a misztikus rejtélyek világában is otthonos David Bowie egy gyerekkori baleset következtében az arcán olyan sérülést szenvedett, hogy egyik szemének színe megváltozott. Hogy ez okozza-e, hogy kaméleon módjára tudja változtatja színét és egyéniségét, vagy ez csak azt idézte elő, hogy látja ugyan a valóságos világot, de nekünk egy másikat mutat meg, nem tudhatjuk. De azt igen, hogy David Bowie világa elgondolkoztató, gazdag és színes világ.
A David Bowie című kiállítás a párizsi Philharmonia épületében május 31-ig látható.