Az idő emberi találmány, mondják. Csak az emberi tudat érzékeli az idő
múlását, az állatok nem. Aki látott már költözni készülő madarakat, vagy télre
bespájzoló mókust, az bizonyára elgondolkodik ezen az ellentmondást nem tűrő
kijelentésen.
A költözni
készülő madarakat, a télre bespájzoló mókust csak ösztönei irányítják, nem
tudatosan készülődik az időben bekövetkező eseményekre, mondja a nézeteit
gyakran revidiálni kényszerülő tudomány. Személyes, közvetlen tapasztalataim
szerint az emberek döntő többségét is az ösztönei irányítják, elenyészően kevés
közöttük a tudatos lény. Ennek bizonyítékául elég vitába keverednünk valakivel.
Lehet az illető akár a legmagasabban képzett tudós, a szavak mestere, az ideák
zsonglőre, olvashatott akárhány könyvet, ha a vita során bedobott érveit
elemezzük, könnyűszerrel megállapítható, hogy azokat többnyire ösztönei, nem
pedig tudata produkálták. Féltékenység, irigység, rosszindulat, szexuális
vonzódások és taszítások, ilyen-olyan perverziók, és főleg kisebbségi érzés áll
a mégoly szilárdnak, tudományosan megalapozottnak és objektívnek tűnő
érvrendszerek mögött is. Hasonlóan ösztönösek mindennapi akcióink, s ha
életpályánkat vizsgáljuk, nem mondhatjuk, hogy annak minden kanyarja,
emelkedője és lejtője tudatos cselekvés eredménye, sőt. Attól, hogy az ember
már évezredek óta produkál naptárakat, és már nagyon régen készít egyre
szellemesebb időmérő szerkezeteket, még nem biztos, hogy tudatában pontosabban
fogalmazódik meg az idő, mint az afrikai utazását tervező, arra edzésekkel és
táplálkozással készülő gólyában, vagy gémben. Fogalmunk sincs, hogy mi
játszódik az állatok tudatában, mint ahogy arról is csak homályos, folyton
változó elképzeléseink vannak, hogy mi zajlik az emberi agyban. Ezért
biztonsággal csak annyit mondhatunk, meg fogunk halni, és a végzetes találkozás
ezzel a bennünket igen mélyen érintő eseménnyel egyre közeledik. Ha kellő
türelemmel figyeljük önnön működésünket, azt is észrevehetjük, hogy az idő
relatív. Fiatal korunkban lassan, s ahogy idősödünk, egyre gyorsabban múlik.
A Yale University művészeti
galériája Continuous Present című
kiállításának művészei a különböző időfelfogásokat vizsgálják, mutatják be
műveik segítségével. 11 jól ismert kortárs művész munkáit láthatjuk,
festményeket, filmeket, fotókat, videó műveket, rajzokat és szobrokat. Ahogy ez
a szabad világban természetes, a kiállító művészek különböző korcsoportokba
tartoznak. On Kawara 1933-ban, Japánban született, 1965 óta él New Yorkban. Nem
ad interjúkat és nem hajlandó beszélni művészetéről. 1966-ban kezdte el Today (Ma) című dátum-festmény
sorozatát. A képeken csak születésük dátuma látható, fekete alapon fehér
betűkkel. Ha úgy esett, hogy valamelyik dátum-festményét nem sikerült egyetlen
napon befejeznie, megsemmisítette a művet. Francis Alÿs 1959-ben, a belgiumi Antwerpenben született, Mexikóban él. Hurok-videóján
egy nő lassú, nyugodt mozdulatokkal vizet önt egyik pohárból a másikba. Roni
Horn író és képzőművész 1955-ben, New Yorkban született és mindmáig ott is él.
Az elmúlt 30 évben főleg Izland geográfiája, geológiája, klímája és kultúrája
foglalkoztatta. Kiállított, 2001-ben született Cabinet of (Szekrénye) című művének nincs köze a szigetországhoz.
Egy bohóc változó arckifejezéseiről készített, 36 fotóból álló sorozatával az
időt akarja lelassítani. Rodney Graham 1949-ben, Kanadában született, szellemi
gyökerei az 1970-es években virágzott vancouveri foto-konceptuális tradíciókig
nyúlnak vissza. Munkái gyakran tartalmaznak történelmi, irodalmi, zenei,
filozófiai és pop-kulturális referenciákat. Számos műfajban dolgozik. A
fényképezésen kívül készít különleges technikájú könyveket, optikai eszközökbe
beépített könyveket, objekteket, filmeket és videóműveket, használ talált
szövegeket. Művészi kutatásai a camera obscura vizsgálatával kezdte. 1979-ben
szülei farmján istálló méretű kamera obscurát épített. Az építmény látogatója
egy magányos fa fordított, falra vetített képével találta magát szemben.
Ezúttal a 2000-es City Self/Country Self
(Városi én/Vidéki én) című, saját maga főszereplésével készült rövidfilmjét
láthatjuk. A hurok-film a címben megjelölt két archetípus és egy selyem kalap
mozgását követi. Az 1952-es születésű Peter Fischli és az 1946-ban született
David Weiss 1979 óta, számos műfajban – fényképészet, film, videó,
könyvkészítés, szobrászat, installációk, stb. – együtt dolgozó svájci művészek.
Munkájuk fókuszában a láncreakciók állnak. A kiállításon legismertebb
munkájukat, a Der Lauf der Dinge / The
Way Things Go (Ahogy a dolgok megesnek) című, 1987-ben készített videó
művüket láthatjuk. Tárgyak repülnek, gurulnak, zuhannak, csúsznak, robbannak
egymás mozgását elindítva. A gyakran komikus mozgássorok végtelennek tűnő
láncreakcióvá állnak össze. A mű voltaképpen meditáció az időzítésen. Franz
West osztrák művész 1947-ben született, Bécsben él. Radikális művészete a Bécsi
Akcionizmusra való reakcióként kezdődött, s fokozatosan tágult a művészeti
tradíciók teljes spektrumának átértelmezéséig. A kiállításon látható The Monster of the Black Lagoon (A
fekete lagúna szörnyetege) című, 2004-es munkája három, oldalukra fektetett
posztamensre helyezett, amorf, fém állványokra erősített, festett papírmasé
forma, Giorgio de Chirico vízióit idézi. Az 1944-ben, New Jersey államban
született, New Yorkban élő Thomas Nozkowski nagy képzelőerőről és belső
szabadságról árulkodó, 1973 és 2009 között festett festményeket állított ki,
amelyek kétségtelenül igen szépek, de kapcsolatuk az időhöz meglehetősen
áttételes, azon túl, hogy puzzle-szerűen illeszkednek egymáshoz. Az 1970-ben
született amerikai művésznő, Laura Owens prostituáltat ábrázoló festményének
kapcsolatát az időhöz ugyancsak nehezen lehet felfedezni, amíg a kiállításon
meg nem tudjuk, hogy a kép az 1880-ban született, életének 1938-ban
öngyilkossággal véget vető német expresszionista festő, a Die Brücke (A híd) csoporthoz tartozó Ernst Ludwig Kirchner
festményének újraértelmezése.