Nem titok, hogy a globális pénzügyi krízis már érezteti hatását a nemzetközi műkereskedelemben. Az óriás árverezőházak bennragadt tételekről, a galériások tétovázó műgyűjtőkről számolnak be. Nem kellemes klíma ez a mi kis magyar művészeti börzénknek, a Budapest Art Fairnek, ami épp csak két éve öltötte magára a nemzetközi vásárok jólszabott öltönyét, odahagyva az Antik Enteriőr divatjamúlt, ócskapiac hangulatát.
Az Art Fair az új helyzetben ugyanúgy tesz, mint nemzetközi nagytestvérei, rezzenéstelenül kínálja továbbra is portékáját, széles mosollyal biztatva vásárlóit (és persze saját magát). S mi illene a pusztulás árnyékában kortyolt pezsgők luxusához jobban, mint a húszas-harmincas évek nagypolgári modernizmusa, a robusztusan elegáns art deco? Uralja is a klasszikus mezőnyt! Virág Judit mindjárt a bejárattal szemben, egy vörös kabinetben kelleti Bortnyik art decós motorbicikli-festményét, egy korabeli múzeumi vasmonstrum mellett. A bútorstandokból szinte kifolynak a mélybarnára lakkozott óriásheverők, a finoman lekerekített sarkú kockaszekrények – a két világháború közötti sznob nagypolgárok úri környezete, a mondén luxusba fojtott Bauhaus. Itt kell megemlítenünk a galériáról galériára visszatérő fő slágereket, Réth Alfréd delejes szemű rideg portréit, Scheiber Hugó mindent elárasztó fél-kubista ujjgyakorlatait és Kádár Béla behízelgően expresszív grafikáit. A Kieselbach-szentélyből a kissé hibbant tekintetű, Gulácsy-féle bálkirálynő uralja a forgatagot (mely festmény letétként évekig a Fővárosi Képtár falán várta műgyűjtő vevőjét, aki el is jött érte, de még előtte az idei Gulácsy-kiállítás egyik fő darabja volt a Fővárosi Képtárban http://www.btmfk.iif.hu/gulacsy.html . Úgy látszik még meg sem szokta új helyét műgyűjtőjénél, ismét eladásra vár. A szerk.). De persze a kötelező penzumok sem maradnak el, a Magyar-Francia Galéria roskadozó aranykeretei, az Erdész & Makláry párizsi magyarjai, a Vaszaryk, a Batthyány Gyulák ésatöbbi. Két külföldi galéria – külhonba szakadt magyar alkotóikkal – szintén kitartott Budapest mellett. A Műcsarnok mellé felállított fóliasátor pedig, a kortárs galériák gyűjtőhelye még gyarapodott is a tavalyihoz képest, köszönhetően az új piaci szereplőknek. Az igazi fejlődési potenciál ebben a szektorban van, nem a klasszikusok jól bejáratott műkereskedelmi hálózatában. A vásáron megjelenő galériák kínálata évről évre merészebb, egyre bátrabban szakadnak el a képüzér imázstól, a trendi biennálés kortárs művészet kedvéért. Simulékonyak és profik. A Deák Erika egy vitrinbe zárt öngyújtó halommal állt elő, a Radarnál kő-papír-ollózni lehetett egy monitorral, a Godot egy kis sufni-buherát csempészett a nagyképűek közé, a Knoll pedig hozta a kötelező politikumot, ügyesen egyensúlyozva a magyar gárdisták és a Kádár-villa között. A festmény-koncentráció az egészségtelen határérték alá került, de nem is a printek és a fotók, hanem inkább a műfajon kívüli technikák (no meg a szobrászat) hatására. Fajsúlyos nemzetközi részvevőkről persze még nem álmodozhatunk, de az egyik kapcsolódó pódiumbeszélgetés alatt – ahogy az divatos – antikapitalista egyetemisták is felvonultak, ingyen kínálva festményeiket az áttetsző plexifal mögött! A légkör bizakodó, a számlakönyvekbe pedig nem látunk bele, úgyhogy a kincstári optimistákkal együtt reméljük mi is: ha már az – elmúlt években rakétasebességgel fejlődő – globális műkereskedelem elfelejtett bevenni minket a nagy üzletbe, akkor talán a balhét is elviszik nélkülünk. És nem törik derékba az ígéretesen fejlődő budapesti vásárt.
Műcsarnok
2008. november 20-23.