Attól függetlenül, hogy az útépítő cég neve ismét csak politikai botrányok kapcsán bukkan fel a hazai sajtóban, a Strabag festészeti díj él és virul. Több mint tíz éves működése alatt a piactól nem idegenkedő galériás festőművészet megbízható trendjelzőjévé vált.
Annak a fontos művészi szegmensnek az indikátorává, ami a rossz értelemben vett kereskedelmi festészet és a globális kapitalizmust bíráló, ún. progresszív színtér között található. Az idei fődíjas, Borsos-Lőrinc Lilla finom, intellektuális, enyhén neokonceptuális festészetet művel. Apró, vaskos, tárgyszerű vásznain egy-egy képi motívum segítségével villant fel politikai tartalmakat, Bushtól kezdve, az olajfúrótornyokon és az öngyilkos terroristákon keresztül, a pápamobilig és a popsztárokig. Emblémaszerű figurái nem sugallnak egyértelmű ideologikus tartalmat, viszont látványosan eljátszanak a felületalakítás szépségeivel, az érdes szemcséktől a viaszos plasztikusságig. Az alkotói támogatást elnyerő másik négy festő a realizmus és a retró között tevékenykedik. Tamási Claudia folytatta önarckép sorozatát: fekete-fehérben festette meg saját fényképszerű portréját, különböző, klasszikus huszadik századi mesterek stílusában. Andy Warhol hatására szitanyomatként jelenik meg, Magritte kedvéért almát biggyeszt az orrára, Arnulf Rainer modorában pedig vadul összefirkálja arcvonásait. Tisztelgés, művészettörténeti játék vagy útkeresés – nem könnyű eldönteni. Hatházi László András munkái is a millenniumi realizmus hatókörébe illeszkednek. Bár líraian megfestett, talált képi motívumait ismétlődő mintákkal és síkváltásokkal robbantja darabokra. Varga Rita a posztimpresszionisták tarka színfoltjaival festi meg a saját magáról készített fotókat: performanszai során különböző folyók felszínén lebegett csinos nyári ruhácskákban, modern Opheliaként. Egymás mellé illesztett négyes képtáblái ezeknek az akcióknak olaj-vászonra átiratai. A legközvetlenebb hangon Sipos Eszter szólalt meg: közhelyszerű jó tanácsokat festett meg retrós ízű, fekete-fehér ábrácskákon. Egymás mellé fűzött, tenyérnyi képecskéken égeti magába (és a nézőbe) a kétes értékű figyelmeztetéseket: „Zim-zum! Mindent a legegyszerűbben kell megoldani.” Vagy éppen: „Unalomból nem lehet festeni.”
Ludwig Múzeum
2008. szeptember 11.–2008. október 12.