Már az komoly fegyvertény, hogy a Kulturális Örökségvédelem napjainak fókuszába a szocreál építészet került. Az Örökségvédelmi Hivatal természetesen a közelmúlt építészetének óvatos méricskélésére és kiváró konzerválására törekszik. (Akárcsak a nemrég bemutatott HAP Galéria tárlata.)
A várbeli Örökség Galériában rendezett kiállítás szellemisége is ezt mutatja: közös borzongás a dokumentumokkal megtámogatott félmúlton, majd a ma is értékelhető kultúrjavak kimazsolázása. A tárlat heroikus eposzként a rommá lőtt Budapest újjáépítésével indít: a mérnökök napfénnyel, zöld lombokkal és széles terekkel gazdagon ellátott modern metropoliszról álmodoztak. Ebből nagyon kevés valósult meg, egy Duna-parti pontház, az Erzsébet téri buszpályaudvar vagy a MÉMOSZ-székház. Az építészet lassú műfaj, mire nagy nehezen megvalósult egy terv, a gyorsan radikalizálódó kommunista ideológusok már a következő ideálnál tartottak. Bőszen meg is kritizálták a pályaudvar „városképrontó” ferde üvegfalát és a székház „betonba öntött szindikalizmusát”. A fordulat évei után (1947–49) beköszöntött a sztálinista szocreál kora: a szertelen eklektikába pácolt birodalmi nagyravágyás ideje. Tálos Gyula szecessziót Bauhausszal keverő városképtervei jól mutatják az érdeklődő fantaszták kezdeti illúzióit. De a kötelező stílus a pártos teoretikusok vegykonyhájában született: a modellt a reformkor klasszicizmusa jelentette. Ebben a stílusban született meg az Iparművészeti Főiskola vagy a tolnai kultúrház. De a látogató szembesül az Építészeti Múzeumból kölcsönzött terveken keresztül a historizáló formabőséggel is. Tojássor, klasszikus profilok, kovácsoltvas ajtókilincs – az eklektikus örökség hadrendbe állítása. A látványterveken tündököl a pazar sztálinista belsőterek márványluxusa. És itt a terv szó különösen fontos. Ugyanis az ötvenes években vagyunk, a Nagy Tervek korában (lást Öt Éves Terv, Tervhivatal stb.)! A legtöbb szocreál palotaépület, ha egyáltalán megvalósult, sokkal szűkösebb és szürkébb lett a valóságban. (Jó példák erre a metró grandiózus állomástervei.) Sőt, az elszegényesedést a „bezzeg-településen”, Sztálinvárosban is nyomon követhető: a nagy volumenű lakásépítés vége a „Cs-lakás” (csökkentett komfortfokozatú) lett, aprócska ülőkádakkal és gyűszűnyi kamrákkal. Így feketedett be – pénzhiány következtében – a hőseposz befejező része. Ami pedig utána következett, az már a modernizmus óvatos újjáélesztése. Hruscsov 1954 decemberében meghirdette a takarékos építészet programját, teret engedve az olyan épületeknek, mint a siófoki meteorológiai állomás vagy a Margit körúti Lottó-ház. Az 1945 és 1959 közé húzott építészettörténeti ív lehetőséget teremt a mérlegelésre, a személyes értékítéletek megalkotására. Hogy mi a pontos arány a türannoszi princípium, a kommunista voluntarizmus, a historizáló parádé és a modernista esztétikum között.
Örökség Galéria
2006. szeptember 15.–2006. december 1.