Nam June Paik 2002-ben adta oda használatra nevét és logóként egy rajzát a világ egyik legfontosabb médiaművészeti díja részére. (A két éve elhunyt Paik Düsszeldforfban töltött akadémiai éveit hozzák fel a szervezők kapcsolatként, illetve, hogy az 1963-as, „A Zene kiállítása” című esemény nevezhető a médiaművészet születésének, mely a Wuppertal-i Galeria Parnass-ban jött létre.)
A díjat a Kunststiftung NRW (Nord-Rhein-Westfalen) ítéli oda egy szakmai zsűri vezetésével kétévente egy művésznek. A kiválasztott művész önálló kiállítási lehetőséget kap, illetve egy 25 ezer eurós díjat. Ennek a díjnak egyik lehetséges jelöltje Csörgő Attila, nemzetközileg is ismert és elismert magyar képzőművész, aki technikai bravúrokkal hozza létre hol humoros, hol komoly fizikai határokat érintő, mindig eredeti és meghökkentő alkotásait (melyeket külföldi csoportos kiállításoktól kezdve a Galerija Gregor Podnar segédletével művészeti vásárokon és természetesen Magyarországon is láthattunk).
Az esélyes művészek kiállítása szeptember 26-án nyílik majd a kölni Wallraf-Richartz-Museum-ban, a díjat pedig október 16-án adja majd át Dr. Fritz Schaumann, a Kunstiftung elnöke. A két hónapig nyitvatartó tárlat érdekessége lesz az is, hogy a meghívott művészek a múzeum állandó gyűjteményének termeiben állítják majd ki munkáikat – mely a középkori művészettől kezdve az impresszionizmusig terjedő időszakig birtokol műtárgyakat. Vagyis a fiatal kortársak alkotásai régebbi korok atmoszférájába kell hogy beilleszkedjenek, ezáltal teremtve meg a hidat, egy fontos megközelítés lehetőségére, mely az utóbbi években egyre fontosabb szerepet kap a múzeumok életében. Napjaink társadalmából, technikájából és egyáltalán mindennapi életéből táplálkozó munkák találkoznak más korszakok, kultúrák, stílusok műtárgyaival és adnak lehetőséget újfajta megközelítésekre és megértésekre a látogatók számára.
A tavalyi év nyertese Abu Ali*Toni Serra, spanyol képzőművész volt.
A jelölt művészek és művészcsoportok: The Speculative Archive / Julia Meltzer és David Thorne (Damaszkusz/Los Angeles); Biopresence / Shiho Fukuhara és Georg Tremmel (Tokió/London); Csörgő Attila (Budapest); Tatiana Blass (São Paulo) és a GIA Grupo de Interferência Ambiental (Salvador de Bahía)
Az idei zsűri tagjai: Solange Farkas, Videobrasil és MAM-Museu de Arte Moderna da Bahia (Sao Paulo/Salvador de Bahia), Yukiko Shikata, NTT InterCommunication Center ICC (Tokio), Walid Raad, művész, (New York/Beirut), Peternák Miklós, C3 Center for Culture & Communication (Budapest) és Udo Kittelmann, Museum of Modern Art (Frankfurt/Main).