Írva Isten szavát: Kalligráfia és a Korán – Asia Society, New York
Valami eltűnik, valami más megszületik. Nincs sok értelme az eltűnt dolgokat siratni, hiszen számtalan dolog volt, van, lesz a világon. Feljegyezni mindazt, ami már nincs talán mégis értelmes dolog. Lehet, hogy megéri a fáradtságot megőrizni emlékeket az utókornak, még akkor is, ha az új generációk a régi feljegyzések tanulmányozása helyett hajlamosak újra kezdeni az ábécét.
Sok régi értéket láttam eltűnni életem során. Eltűnt például a társalgás sok ezer éves művészete, s vele az értelmes vita ősi hagyománya. Helyette megjelentek a névtelenséget biztosító, ezáltal mindenféle locsogást, verbális felelőtlenséget megengedő chatszobák és internetes fórumok. Élő együttlétek során már szinte soha sem beszélgetnek az emberek, inkább önfényező, szellemtelen monológokat hallhatunk. sokan nem tartják fontosnak, hogy szellemesnek tartsák őket. Megelégszenek azzal, hogy kimondják azt, ami feszíti őket. Meg sem kísérlik kifejezni a kimondhatatlant, formát adni a szájukból kibuggyanó, megemésztetlen tartalomnak. Az email megjelenésével eltűnt a levelezés művészete. Amióta lehetővé vált az azonnali üzenetváltás, már szinte senki sem ír hosszabb leveleket. Legtöbbünk megelégszik rövid, vakkantás szerű üzenetekkel, amelyekben még az egyes szavakat is igyekszünk lerövidíteni. A levelezés művészete olyannyira eltűnt, hogy hosszabb emailjeink miatt a címzettek sokszor megsértődnek és egyszerűen nem válaszolnak rájuk. Ritka az olyan, aki hosszabb szövegű emailt képes elolvasni, annak egyes mondatait megérteni, értékelni, és válaszolni a felvetett kérdésekre, továbbfűzni partnere gondolatait. Hirtelen mindenkinek nagyon drága lett az ideje, s inkább figyeli órákig a villódzó tévé monitort, mint hogy kommunikáljon. Az emberek önmagukkal szembeni igénytelensége a közösségek megszűnéséhez, az emberi kapcsolatok elsivárosodásához vezetett.
Nagy csodálattal tanulmányozom ez előttem élt generációk kézírását. Azok a gyönyörűen megformált betűk, egyenes sorok! A gondosan papírra vetett szöveg életre kel, mert az írás gondossága hitelt ad a szavaknak, még akkor is, ha írójuk nyilvánvalóan hazudik. Nem is olyan régen még jól meg lehetett élni a kalligráfiából, a művészi kézírásból. A kalligráfusok különleges tollaikkal esküvői meghívókat, születési bizonyítványokat, gyászjelentéseket, okleveleket, fontos okiratokat írtak megrendelésre. A számítógépek kifogyhatatlan számú betűkészletei ennek a szakmának is a halálához vezettek, legalábbis a nyugati országokban. A géppel írt betűk ugyan tökéletesek, de nincs bennük lélek, s írójuk nem gazdagodik szellemileg leírásukkal, pontosan azért, mert kevés időt tölt az írással. A Bibliát és kódexeket másoló középkori szerzetesek vallásuk gyakorlásának tekintették az írást. Gyönyörű iniciálék rajzolásával, festésével gyakran napokat töltöttek egy-egy oldal elkészítésével, ami lehetőséget adott nekik a szövegben való elmélyülésre.
A kalligráfia görög eredetű szó (kallosz = szépség + graphé = írás). A kézírás művészetét, mai megfogalmazás szerint a jeleknek expresszív, harmonikus és szakértő módon történő formát adás művészetét jelenti. Az írás története esztétikai evolúció, amely végül, a technológiai fejlődés következtében a kézírás elcsökevényesedéséhez vezetett. A egyes kultúrák saját kalligráfiákat fejlesztettek ki. Az arabok, kínaiak és más, dél-ázsiai népek mindmáig önálló művészetnek tekintik a kalligráfiát, amelynek számos iskolája alakult ki az idők során. A kínai, japán, koreai kalligráfus művész a szójelek megformálásával új jelentésrétegeket tud a szavaknak adni.
Az arab építészethez (arabeszkek) erőssen kötődő iszlám kalligráfia (arabul Khatt ul-Jad) fejlődéséhez nagyban hozzájárult az élőlények képi ábrázolásának tiltása. Az arab kalligráfusok nem a szavak jelentését akarták ábrázolni, vagy gazdagítani a szépen megformált betűkkel, hanem absztrakt formáikkal meditációra igyekeztek késztetni. A kalligráfia az arab művészetek legjobban tisztelt ága, a lélek művészete, az ima legtökéletesebb formája lett, mert kapcsolatot épített a mozlimok és az iszlám vallás között. „Mondd el”, parancsolta Gábriel angyal Mohamednek, akinek szavait követői aztán leírták. A szövegeket az egymást követő generációk a maguk stílusában újra és újra lemásolták. Az évszázadok során a könyvbe kötött szöveggyűjtemény szépséges kegytárgy lett. A mozlim vallás szent könyve, a Korán fontos szerepet játszott az arab nyelv és az iszlám kalligráfia evolúciójában. Sok vallási iskolában még mindig a Korán passzusainak kézi másolásával tanulják a szent szövegeket. A történelem során erős kapcsolat alakult ki az iszlám, az arameus és a héber kalligráfia között. A különböző, noha közös gyökerű hiteket követő mesterek egymástól kölcsönöztek ötleteket, szabályokat, formákat.
Az igényes bemutatók sorának otthont adó New York-i Asia Society két párhuzamos kiállítást szentel a könyvművészetnek és a kézírás művészetének. A Traces of the Calligrapher: Islamic Calligraphy in Practice, Circa 1600-1900 című kiállítás Isten szava földi fogyasztását kívánatossá tévő becsomagolásának művészetét szemlélteti. Luxuskivitelű kéziratokat, könyveket, és az elkészítésükhöz használt pazar szerszámokat láthatunk. Azt, hogy Isten szava a legbecsesebb ékkő sok iszlám könyvművész, kalligráfus szó szerint igyekezett megmutatni: gyakran applikáltak finoman csiszolt drágaköveket az aranyfüstből megformált betűkre. Munkájukat szakrális tevékenységnek tartották. Ezt az is bizonyítja, hogy művészi gondal készítették el szerszámaikat, amelyeket szent szövegekből idéző kalligráfiákkal díszítettek. Így a mester díszes ollója minden vágásakor, a próféta szavait mintázatában hordó tolla minden vonalának papírra vetése során úgy érezhette, hogy imát mond. Szimbólumokkal díszített szerszámokkal, szimbolikus mozdulatokkal örökítettek meg szimbólumokat. A toll a kozmosz megteremtésének emblémája lett. Használatát etikai törvények szabályozták. A toll hegyét megszentelt késsel történő, egyetlen, biztos metszéssel kellett kialakítani. A tollhegy vágása mindent elmondott használójának jelleméről. Az iszlám kalligráfusokat különleges, szentnek számító művészeknek tekintették. Saját esztétikai kódokkal és eredetmítoszokkal rendelkező szubkultúrákat alkottak, amelyeket gyakran szoros kapcsolat fűzött a Nyugaton még ma is alig ismert szufi miszticizmushoz. A tollmetsző kések nyele elefántcsontból, agátkőből, vagy korallból készült. Az éppen nem használt tollak az első időkben lapos, maktáknak nevezett köveken nyugodtak, később rozmáragancsból és aranyból formált miniatűr szobrok lettek az egyszerű, dísztelen kövekből. A Koránt kezdetben pergamenre írták. A papír használata új, ornamentális, ötletes szerszámok kifejlesztéséhez vezetett. A 18. századi Iránban készült ollók dárdaformájúra csukódtak össze. Minden négyzetmilliméterükbe kalligráfiákat véstek. Az ottomán Törökországban használt ollók ujj-lyukai Isten neve kalligráfiájának formáját öltötték. A tolltartókat teknőspáncéllal, ébenfával és gyöngyházzal díszítették. A kalligráfusok asztalai voltaképpen díszes oltárok voltak. A legérzékibb módon a könyvek aranyozott, filligrán motívumokkal ellátott, gyakran drágakövekkel, gyöngyházzal, elefántcsonttal díszített, bőrből vagy fából készült borítói fejezték ki az iszlám lelkületet.
A Writing the Word of God: Calligraphy and the Qur’an című kiállítás az iszlám írásművészet történetét dolgozza fel. Két, a 7. századból származó, foszladozó szélű pergamen lap teljes felületét írásjelek borítják. A lapok valószínűleg még a Próféta életében készültek, valószínűleg Mohamed kezdetben orálisan terjesztett beszédeiből tartalmaznak idézeteket. A 8. században írt Korán ritmikusan elhelyezett, kék háttérre arannyal írt betűi zenei kottára hasonlítanak. Expresszív, új stílusok alakultak ki, mint például a karcsú, magas, kissé megdőlt, szélfútta fűre emlékeztető keleti kufi kalligráfiák, vagy a sivatag homokjában megkapaszkodó növények gyökereihez hasonlító észak-afrikai maghribi írásmód. A 15. századtól ornamentális motívumokkal, vörös és zöld ékezetekkel, a versszakok végét jelző vastag, arany csomókkal, a margókon elhelyezett, könnycsepp formájú jelekkel kezdték díszíteni a szent könyv lapjait. Később a vallási tiltás csak az ember és Isten ábrázolására korlátozódott. A lapokon apró madarak, kecsesen kanyargó indákon nyíló virágok jelentek meg. Valószínűleg vizsgadarabnak készült a különböző nagyságú betűkkel írt szövegeket tartalmazó bizonyítvány, amelyet a lapot készítő kalligráfus tanítvány mestere kézjegyével látott el, majd a biztonság kedvéért egy imát is elhelyezett a lap alján: „Ó Uram, tedd könnyűvé a dolgokat és ne nehezítsd meg őket. Engedd, hogy minden jól végződjön.”