Debrecenben tegnap, azaz augusztus 18-án, pénteken nyílt meg az I. Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása. A hagyományokon túlmenően (Nagybánya, Szolnok, Gödöllő, Kecskemét, Szentendre), a közel húsz napot átfogó alkotótábor létrejötte azért sem kis teljesítmény, mert ma Magyarországon több vidéki város álma egy-egy művésztelep meghonosítása. A debreceni alkotóműhely szervezőinek is egyik határozott célja az volt, hogy a hazai művészeti élet figyelmét magára vonja, s annak „főváros-centrikusságát” ellensúlyozza. További célkitűzéseik között szerepelt a képzőművészeti műfajok és alkotók közti párbeszéd kezdeményezése helyi és nemzetközi szinten egyaránt. Ennek megfelelően mintegy húsz művész vett részt a programon, amelynek vezérfonalát idén a Kert-Város-Szerkezet fogalomkör képezte. Nyolc országból -köztük Magyarországról- érkeztek a meghívott művészek, akiknek alkotásait szeptember 8-ig tekinthetik meg a debreceni Belvárosi Közösségi Ház kiállítótermeiben.