55644 Archives - artportal.hu

Viták kereszttüzében a documenta jövője

A könyvvizsgálói jelentés időközben pontosította a veszteség mértékét: a kiadások 5,4 millió euróval haladták meg a bevételeket. A túlköltés egyértelműen az athéni helyszín számlájára írható; nemcsak az utazási és szállítási költségek voltak itt a tervezettnél magasabbak, de a kezdeti rongálások miatt például a biztonsági intézkedésekre, a rendkívüli hőség miatt pedig a légkondicionálásra is jóval többet kellett költeni.

Az első documenta 1955-ben. Fotó: Günther Becker, © documenta Archiv

A kialakult helyzetből sokan, sokféleképpen igyekeztek tőkét kovácsolni. Kassel polgármestere, a pályáját rendőrként kezdő, majd jogot tanult, funkcióját csak tavaly nyár óta betöltő és a művészetek iránt különösebb affinitást nem mutató Christian Geselle a polgárok pénze felett gondosan őrködő városatya imázsát építi és úgy csinál, mintha a documenta anyagi kockázatokat eleve magában hordozó „két város koncepcióját” annak idején nem elődje részvételével hagyták volna jóvá. Az időközben az országos politikában is komoly tényező vált radikális jobboldali párt, az AfD hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a documenta művészeti vezetője és ügyvezető igazgatója ellen, miután a párt szemében a rendezvény, többek között a migráció kérdésének az övétől radikálisan eltérő megközelítése miatt eleve vörös posztó volt. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy a művészeti szcéna azon szereplői is túltolták kissé a dolgot, akik az anyagi szempontok felemlegetését, a jelentős túlköltés nehezményezését rögtön a művészi szabadság lábbal tiprásaként interpretálták. Ugyanakkor a szcéna aggodalma, ami már korábban is megfogalmazódott egy nyilatkozatban, indokolt, hiszen a tartomány és a város jelenlegi vezetői, úgy tűnik, a documentát inkább üzleti vállalkozásként kezelnék, figyelmen kívül hagyva, sőt, tervezett lépéseikkel veszélyeztetve is a kortárs művészeti színtéren évtizedek alatt kivívott meghatározó szerepét.

A közvélemény számára az első jól látható lépés ebbe az irányba a documentát szervező közhasznú társaság ügyvezető igazgatója, Annette Kulenkampff menesztése volt – igaz, papíron az igazgató közös megegyezéssel távozik idén júniusban, egy évvel eredeti mandátumának lejárta előtt –, ami azért is nehéz helyzetet teremt, mert így a következő, 2022-ben esedékes documenta művészeti vezetőjének kezdetben olyan igazgatóval kell majd együttműködnie, aki ebben a munkakörben tapasztalatlannak számít. Sokak szerint Kulenkampff eltávolításához a negatív pénzügyi szaldó csak ürügy volt; személye azért vált kényelmetlenné a tartomány és a város vezetése számára, mert vehemensen védelmezte a documenta művészeti és tudományos autonómiáját a politika beavatkozási kísérleteivel szemben. Ezek a kísérletek a documenta 14 bezárása óta felerősödtek, így felmerült a társaság közhasznú státuszának megszüntetése, egyes funkcióinak betagozása a városháza apparátusába, a pénzügyi kockázatvállalás újragondolása is.

Mindez a napokban újabb nyílt levél megfogalmazására késztette a globális művészeti színtér 135 fontos szereplőjét. Az aláírók között olyan ismert neveket találunk, mint az ArtReview tavalyi Power 100-as listáján a szcéna legbefolyásosabb szereplőjévé választott Hito Steyerl, továbbá Monica Bonvicini, Wolfgang Tillmans a művészek, vagy Marion Ackermann, Yilmaz Dziewior, Nicolaus Schafhausen és Kasper König a múzeumi vezetők, kurátorok között.

A nyílt levél öt követelést fogalmaz meg, melyek az elkövetkező hónapokban bizonyára heves viták tárgyát képezik majd:

– a documentát szervező társaság – a tartomány és a város képviselői által uralt – felügyelő bizottsága mellett kezdje meg működését egy nemzetközi szakértői tanácsadó testület, ami kidolgozza a documenta jövőbeli megrendezésének mindenki számára kötelező érvényű feltételrendszerét

– a társaság továbbra is őrizze meg közhasznú státuszát. Jelenleg éppen ez a kérdés áll a viták középpontjában; a politika szívesebben látna szervezőként egy profitorientált céget

– folytatódjon az a tudományos munka, aminek célja egyrészt a documenta egyedülálló archívumának feldolgozása és kutatási célokra történő hozzáférhetővé tétele, másrészt a város köztereit díszítő, a korábbi documentákra készült műalkotások szakszerű kezelése, harmadrészt a documentának a kor szellemében történő megújítása

– a rendezvény költségvetését igazítsák hozzá egy egyedülálló dimenziójú, globális, a szcéna egészére jelentős hatást gyakorló művészeti eseménnyel szembeni elvárásokhoz

– a társaság felügyelő bizottsága döntsön a documentát ígéretes irányba elmozdító Annette Kulenkampff tovább foglalkoztatásáról. (Az idén 61 éves Kulenkampff 2014 óta állt a documenta gGmbH élén.)

A levél nehezményezi azt is, hogy azok a politikusok, akik most a documenta 14 vezetőit támadják, nem érezték szükségesnek a megszólalást akkor, amikor az AfD városi frakcióvezető-helyettese a nigériai származású Olu Oguibe-nek a documentára készült köztéri munkáját, az Idegenek és menekültek emlékművét a náci szóhasználatra emlékeztető eltorzított művészetnek minősítette.

Olu Oguibe obeliszkje a kasseli Königsplatzon. Forrás: 50days.de

A nyílt levelet, melyhez itt lehet csatlakozni, már az első napon többszázan írták alá.

A nyitóképen Alexandra Pirici, Parthenon Marbles (2017). Commissioned by Future Climates, Athens and Kadist, Paris/San Francisco. Photo: Alexandra Masmanidi.

documenta 14: folytatódik a nyilatkozatháború

Mint arról korábban beszámoltunk, a documentát szervező cég felügyelő bizottsága által nyilvánosságra hozott információk szerint a nyitvatartás utolsó heteiben csak jelentős, tartományi illetve városi kezességvállalásokkal folyósított kölcsönökkel sikerült elkerülni a csődöt. A grémium Athén második helyszínként való bevonásában, illetve Adam Szymczyk művészeti vezető tevékenységében vélte felfedezni a többmillió eurós költségtúllépés fő okát.

Várható volt, hogy az anyagi gondokat megszellőztető, meglehetősen keményen fogalmazó, Szymczyk meghallgatása nélkül született közlemény kiveri a biztosítékot a „másik oldalon”, a kurátorok és a résztvevő művészek körében, akiknek hátszelet adtak a documenta időközben nyilvánosságra került látogatószámai is. Ezek szerint ugyanis az idei rendezvénynek a két helyszínen együttesen rekordszámú, 1.230.500 látogatója volt; 891.500 Kasselban és 339 ezer Athénban.

Ezzel az idei documenta globális szinten is minden idők leglátogatottabb kortárs képzőművészeti rendezvénye lett, míg az athéni számok Görögország számára jelentenek rekorderedményt. De ezeket a számokat sem látja mindenki egyformán pozitívan. Egyrészt azért, mert Athénban nem kértek belépődíjat – ezt a döntést egyébként széleskörű egyetértés kísérte –, így ott csak a merchandising generált némi közvetlen bevételt, másrészt pedig azért, mert a „törzshelyen”, Kasselben az idei látogatószám, még ha csak kis mértékben is, de elmaradt az 5 évvel ezelőttitől.

A documenta 14 jóvoltából

Előbb a Szymczyk vezette kurátori team jelentkezett szólásra – az ő nyilatkozatukkal ki is egészítettük korábbi írásunkat – a zárással egyeidejűleg azonban napvilágot látott a documentán közreműködött több mint 300 művész kétharmada – köztük Ladik Katalin – által aláírt nyilatkozat is. A nyilatkozatot kísérő levél szerint a többi kiállító nem volt elérhető, persze nem zárható ki az sem, hogy nem mindenki értett egyet a dokumentum tartalmával.

A nyilatkozat talán legerősebb mondata szerint „az adósságokon keresztül történő megszégyenítés ősi pénzügyi hadviselési technika”,

s ezeknek az értékelési kategóriáknak nincs közük ahhoz, amit a kurátorok munkájukkal lehetővé tettek, s amit a művészek megvalósítottak. A szöveg egésze is arra irányul, hogy nem tagadva, pontosabban nem is említve a költségvetési deficitet, a művészi szabadság primátusát hangsúlyozza az anyagi megfontolásokkal szemben. A szerzők különösen védelmükbe veszik Athén bevonását, az ottani show ingyenességét, hangsúlyozva, hogy nem szabad elfelejtkezni „arról a gazdasági háborúról, amit az európai intézmények folytattak a görög nép ellen a közelmúltbeli adósságválság idején”. Az aláírók a documenta fontos érdemének és vívmányának nevezik, hogy „kilép a komfortzónából, sokféle hangot integrál, melyek közül számos a nyugati hegemónia világán kívül van”, s erre égető szükség van, ellentétben a „neoliberális logikával és annak intézményes kritikájával, ami nem ad teret az alternatív módszereknek, történeteknek és tapasztalatoknak”.

A documenta egyik legnépszerűbb munkája volt az argentín Marta Minujín The Parthenon of Books című installációja. Fotó: Roman März, a documenta 14 jóvoltából

A terjedelmes nyilatkozat visszautal a documenta történetére és megváltozott szerepére a globalizálódó művészeti színtéren, hangsúlyozva, hogy ez a szerep ma is fontos a nagyon sok helyszínen zajló kortárs művészeti diskurzusban. (A példaként megnevezett helyszínek között szűkebb régiónkból Bukarest, Zágráb és Varsó szerepel.) A most zárult documenta kurátorainak koncepcióját pozitívan értékelve kiemelik, hogy „intervencióik új konfigurációkat és dialógusokat hoztak létre a művészek generációi között, melyek közül sok láthatatlan a műkritika számára”, illetve hogy nagy számban támogatnak olyan művészeket, akiket nem képviselnek kereskedelmi galériák, illetve olyanokat, akik a nagy művészeti eseményeken alulreprezentált országokból és régiókból érkeznek.

Végezetül az aláírók azzal a felhívással fordulnak a documentát szervező cég felügyelő bizottságához, hogy határozottan álljanak ki az idei rendezvény kurátori teamjének víziója mellett és a jövőbeli kurátorokat is támogassák abban, hogy mindenki számára hozzáférhető, a globális színtér minden pólusára odafigyelő, a háború, a nacionalizmus, bolygónk tönkretétele ellen fellépő show-kat szervezhessenek.

Majdnem csődbe ment a documenta 14

Update 09.15: A kurátorok visszaszóltak…. – kiegészítésünk a cikk végén!

Senkinek sem volt érdeke, hogy menet közben pánikot keltsen, így csak most derült ki: augusztus végén hajszálon múlott, hogy a documentának nem kellett idő előtt bezárnia. Az ok meglehetősen prózai: elfogyott a pénz.

A documenta – elvben legalábbis – 37 millió eurós költségvetésből gazdálkodhat; ennek felét teszik ki a közpénzből kapott támogatások. Hessen tartomány és Kassel városa 14 milliót dobott össze, 4,5 milliót a berlini kormány adott egy alapítványán keresztül. A 37 millió másik felét a documentának magának kell kitermelnie, zömmel a belépőjegyekből és a katalógusok értékesítéséből. Már az is kétséges, hogy a saját bevételek elérik-e a tervezett szintet – félidőben ugyan a látogatók száma még meghaladta az öt évvel ezelőttit, a végére azonban úgy néz ki, hogy idén összességében 3%-kal kevesebben váltanak jegyet.

Fridericianum, Kassel. documenta14, 2017, Kassel-Athens. Photo: d14, Matthias Voeltzke

A nagyobbik baj azonban mégsem ez: a hírek a költségkeret 7 milliós, azaz közel 20%-os túllépéséről szólnak. A bűnbakot gyorsan sikerült is megtalálni Adam Szymczyk, a rendezvény művészeti vezetője szemében. Ő harcolta ugyanis ki, hogy a documenta eddigi története során először – és a történtek fényében valószínűleg jó ideig utoljára – két egyenrangú helyszínen kerüljön megrendezésre. Kasselen kívüli helyszínek eddig is előfordultak, de most a német város mellett Athén is házigazda lett, s ami „politikailag” üzenetértékű döntésnek tűnt, gazdaságilag teljes fiaskóval zárult.

A kiadások tételes ellenőrzése ugyan csak most kezdődött, de nagyon úgy néz ki, hogy a pénz Athénban úszott el. Ezért a felelősség persze alapvetően nem a görögöket terheli, hanem Szymczyket és Annette Kulenkampffot, a documenta ügyvezető igazgatóját. Úgy tűnik, mindkettejüket le is írták már; Szymczyket a többségében a tartomány és a város által tulajdonolt szervező cég augusztus végi felügyelő bizottsági válságtanácskozására már meg sem hívták. A lengyel szakember szemére vetik azt is, hogy olyan keveset tartózkodott Kasselben, hogy aligha lehetett teljeskörű rálátása az ügyekre.

Amikor még minden rendben volt: Adam Szymczyk művészeti vezető és Annette Kulenkampff ügyvezető igazgató a documenta 14 megnyitóján. Fotó © Fischer, forrás: hna.de

Nem bizonyult jó személyi döntésnek a művészettörténész végzettségű Kulenkampff kinevezése sem az operatív vezetői funkcióra. Korábbi munkaköreiben – legutóbb például egy művészeti könyvkiadóban – aligha szerezhette meg a kasseli funkció betöltéséhez szükséges gyakorlatot. És nem jön ki jól a dologból a felügyelő bizottság, illetve annak korábbi vezetője, Kassel korábbi polgármestere, Bertram Hilgen sem, aki hivatali idejének utolsó hónapjaiban valószínűleg kerülni akarta a konfliktusokat és nem vette igazán komolyan a problémákra már jó ideje utaló jeleket.

Mint most kiderült, ha augusztus végén nem sikerült volna számos beszállítóval megegyezni a számlák kiegyenlítésének átütemezéséről és nem sikerült volna 7 millió eurós kölcsönt felvenni a lyukak betömésére, a documentát azonnal be kellett volna zárni. A helyzetet persze a kölcsönfelvétel nem oldotta meg; visszafizetésére Hessen tartomány és Kassel városa fele-fele arányban vállalt kezességet és nem sok kétség lehet afelől, hogy a számlát a végén nekik kell állniuk. Ráadásul a kezességvállalást a kasseli képviselőtestületnek még szentesítenie kéne; a pártok egyelőre meglehetősen visszafogottan reagálnak ebben az ügyben. Végül persze minden bizonnyal beadják a derekukat, hiszen Kasselnak nagyon komoly érdeke fűződik ahhoz, hogy ne veszítse el a documentát, amely Európa legjelentősebb kortárs művészeti eseménye lett, és látogatók tömegeit vonzza. De a tanulságokat minden bizonnyal levonják majd, és sokkal profibb szervezeti struktúrával, gondosabban kiválasztott vezetőkkel és jobban a gazdasági realitások talaján maradva vágnak neki a documenta 15 szervezésének.

A cikk nyitóképe: Maria Hassabi, STAGING: quartet, 2017, live installation, installation view, Neue Neue Galerie (Neue Hauptpost), Kassel, documenta 14, photo: Fred Dott

Update szeptember 15.

Visszaszóltak a documenta 14 kurátorai

Amint várható volt, Adam Szymczyk és a documenta teljes kurátori csapata nem hagyta kommentár nélkül a nagyszabású show majdnem-csődjéről szóló híreket és a szervező cég felügyelő bizottságának azt az álláspontját, ami őket tette felelőssé a jelentős deficitért.

Közleményük nem tagadja ugyan a túlköltés tényét, de azt lényegében a tartományi és városi vezetés által is elfogadott és támogatott koncepció szinte elkerülhetetlen következményének tekinti, mivel a documenta a korábbival lényegében megegyező büdzsé mellett ezúttal két helyszínen került megrendezésre és tovább is tartott nyitva. Szymczyket e koncepciót elfogadva nevezték ki a documenta művészeti vezetőjének. Konkrétumok említése nélkül hozzáteszik azt is, hogy a documenta által a város és a tartomány számára generált bevétel jelentősen meghaladja a rendezvénynek nyújtott pénzügyi támogatás összegét.

Szymczyk kifogásolja, hogy a politika a pénzügyi gondokat úgy hozta nyilvánosságra, hogy velük előtte nem konzultált és most egy olyan helyzetben állítja be magát megmentőként, melynek kialakulását mindeddig passzívan figyelte. Különösen sérelmezi, hogy a felügyelő bizottság augusztus végi válságtanácskozására meg sem hívták, mint ahogy azt is, hogy a város új polgármestere július 22-i felügyelő bizottsági elnöki kinevezése óta nem kereste vele a kapcsolatot.

A közlemény legfontosabb gondolatait szó szerint idézzük: „Elhatároztuk, hogy nyilvánosan szót emelünk ebben az ügyben és kollektíven síkraszállunk a documenta, mint kulturális és művészeti közintézmény politikai érdekektől való függetlenségének megvédéséért… Olyan időben élünk, amikor az idő és a béke is hiánycikk. A szabadság, akár a művészi, akár a másféle, olyasvalami, amit valamennyiünknek meg kell védenünk. A mai világban ez számunkra sürgetőbbnek tűnik mint valaha. Ezért mindenkit arra kérünk, függetlenül attól, hogy érintett-e ebben a vitában vagy sem, hogy fejezze ki szolidaritását velünk a szabad, kritikus és kísérleti jellegű documenta értékeinek védelmében.”

„Eltorzított művészet”: veszélyes vizekre evezett egy németországi párt

Az Amerikában élő 53 éves Olu Oguibe nem ismeretlen a művészvilágban; alkotóként elsősorban köztéri munkáival vált ismertté, New Yorktól Londonig, Zürichtől Maastrichtig számos kiállításon szerepelt, több biennálé résztvevője volt, köztük 10 évvel ezelőtt a velenceinek is. Emellett igen jelentős elméleti és kurátori tevékenysége is: ő volt a kurátora többek között a 2001-es velencei biennálé nagy visszhangot keltett Authentic/Ex-centric: Africa in and out of Africa című kiállításának, de kúrált már tárlatot többek között a londoni Tate Modernben is. Tanulmánykötetei művészetelméleti kérdésekkel illetve az afrikai művészet történetével foglalkoznak.

Olu Oguibe és a kasseli Königsplatz. Fotó: Moritz Küstner, forrás: art-magazin.de

Idén Oguibe többek között a kasseli documentára is meghívást kapott, ahová Idegenek és menekültek emlékműve címmel egy 16 méter magas obeliszket készített betonból, amit a város egyik legfrekventáltabb pontján, a Königsplatzon állítottak fel. Oguibe a városközpont építészetének klasszicista stílusához jól illeszkedő obeliszk négy oldalára – ahogyan ez már az ókori obeliszkek esetében is megszokott volt – aranyozott betűkkel szöveget vésett, méghozzá négy különböző nyelven – németül, angolul, törökül és arabul – ugyanazt a mondatot, pontosabban mondatrészt Máté evangéliumának 25. fejezetéből:

„Idegen voltam és ti befogadtatok”.

A város az elmúlt hónapokban békésen együtt élt ezzel az egyértelmű üzenetet hordozó, a sajtóban is nagy visszhangot kapott és Kassel Arnold Bode-díját is elnyert műalkotással, ami akkor került ismét a figyelem középpontjába, amikor röviddel ezelőtt felbukkant a város által megvásárolni tervezett documenta-művek listáján. A nagyszabású mustrán szereplő alkotások – részben vásárlások, részben ajándékozások révén – korábban is rendszeresen gazdagították már a város műtárgyállományát. A köztéri alkotások egy része ott is maradt, ahol a documentán eredetileg kiállították.art

Tekintve, hogy a vásárlás közpénzből történik, a javasolt művek beszerzéséről a város képviselőtestülete mondja ki a végső szót: az idei döntést néhány nappal a documenta zárása előttre, szeptember 5-re tervezik, de a bizottsági meghallgatások már javában folynak. A botrány az ügyben elsősorban illetékes kulturális bizottságban robbant ki, ahol a testület hat frakciója közül öt – esetenként különböző fenntartásokkal ugyan, de – támogatta a szobor megvásárlását és a többség azzal is egyetértett, hogy az maradjon mostani helyén, a negyedik legerősebb frakció, az AfD, azaz az Alternatíva Németországért képviselői azonban határozottan a szobor maradása ellen foglaltak állást. (Ez a párt mindössze négy éve alakult, ám – elsősorban bevándorlás-ellenes retorikájának köszönhetően – igen gyorsan országos tényezővé vált, több tartományi parlamentben alapíthatott már frakciót és szinte biztosra vehető, hogy a szeptember 17-i országos választásokon bejutnak a Bundestagba is. A közvéleménykutatások jelenleg 7,5%-ot jósolnak nekik, de tavaly álltak már 14%-on is. Kasselben, ahol az SPD messze a legerősebb párt, a legutóbbi, 2016-os városi választásokon közel 11%-ot szereztek.)

Olu Oguibe: Monument for strangers and refugees, Königsplatz, Documenta 14, Kassel. Fotó: Pat Naldi, forrás: www.a-n.co.uk/media/52494355

Hogy az AfD frakciója a szobor ellen foglalt állást, senkit nem lepett meg; a biztosítékot a frakció helyettes vezetőjének szóhasználata vágta ki, Thomas Materner ugyanis a mű kapcsán „ideológiailag polarizáló, eltorzított művészetről” beszélt és az a kifejezés (németül: entstellte Kunst) egyértelműen az egykori náci szóhasználatra, az „elfajzott művészetre” (entartete Kunst) emlékeztetett, nyilvánvalóan tudatosan. Materner hozzátette azt is: amennyiben a testület a szobor maradása mellett dönt, pártja minden „menekültek által elkövetett merénylet” után tüntetést szervez a szobor elé. Szerinte egyébként a lakosság „nagyon dühös” a szobor miatt, ám szavait a közvéleménykutatások nem támasztják alá: a legfrissebb, 5 ezer fős mintán végzett felmérés szerint ugyanis a városiak 60%-a nemcsak a szobor megvásárlását támogatja, hanem egyetért azzal is, hogy az a Königsplatzon maradjon. A szociáldemokraták – s velük együtt a polgármester – éppen ezt szeretnék, azzal a feltétellel, hogy ezt a helyiek többsége is így akarja. A kereszténydemokraták is a szobor mellett vannak, de inkább „más alkalmas helyszínen” látnák szívesen, míg a Zöldek, akik az AfD szóhasználatát talán a legvehemensebben utasították vissza, végső döntésüket a költségek pontos ismeretében hozzák csak meg. Utóbbiról egyelőre sem a város, sem a művész nem mondott még többet a nyilvánosság előtt.

A szeptember 5-i döntés minden bizonnyal a szobor mellett szól majd – emellett érvelt a documenta főkurátora, Adam Szymczyk is –, végleges elhelyezése azonban még további viták forrása lesz, még akkor is, ha maradhat a Königsplatzon: a helyi műemlékvédelmi szakemberek szerint ugyanis „történelmietlen”, hogy a mű nem a tér közepén áll, ami viszont az alkotó tudatos döntésének eredménye, s Oguibe egyelőre ezen nem is szeretne változtatni.

Nyitókép: Olu Oguibe: Monument for Strangers and Refugees, Forrás: Instagram

Pionír gyomnövények – Mit tanít a documenta14 a természetről?

documenta14, Kassel
szeptember 17-ig.

A documenta14 kapcsán a művészeti sajtóban eddig megjelent kritikák és recenziók már alaposan körüljárták a Learning from Athens címmel jelzett kurátori koncepció lehetséges motivációit, értelmezési irányait, és a megvalósítás kapcsán számonkérhető hiányosságokat is. (Kemény vélemények is megjelentek, mint pl. a Sleek magazin sok szempontból pontos cikke: How documenta14 Failed Everyone but its Curators?)

Az idén Athénban és Kasselben megrendezett esemény kapcsán az artPortal első írása négy kiemelt projekten keresztül a tanulás-újratanulás-ellentanulás fogalmak felől vizsgálta a kiállítási egységek tanulságait. A második kifejezetten az athéni helyszínnel foglalkozott, azt vizsgálva, a művek tematikus csoportjai alapján igazolható-e, hogy a két helyszín egyenrangúan jelenik meg.

Alább a július közepe óta már csak Kasselben megtekinthető seregszemléből néhány olyan művet emelek ki, amelyek képet adnak arról, mire tanít minket a documenta14 a természethez való viszonyulás lehetőségeiről.

Az ember és a természet kapcsolatát, az ökológiai szemléletet, a biodiverzitást tematizáló munkák már a 2012-es documentán is jelen voltak (lásd ennek kapcsán Szikra Renáta írását az Artmagazin Online-on). Idén az ökológiai fókuszú, és az élővilágot érintő munkák elsősorban a szabadtéri helyszíneken, illetve a helyi természettudományi múzeumban (Naturkundemuseum im Ottoneum) kaptak helyet, ugyanakkor több más helyszín kiállításának – a látogató számára sok esetben nehezen hozzáférhető – koncepciója is lehetővé tette, hogy a témát feldolgozó munkák jelenjenek meg.

Elhanyagolt társadalom

A szabadtéri installációk közül a legtöbbet a Karlsaue parkban találjuk, melynek adottságai révén az alkotások kellő távolságra kerülhettek egymástól, ezzel elkülönülő, saját teret kapva. A belváros felől érkezve, a Westpavillont (Orangerie-t) elhagyva az első munka egy fákkal körbezárt zöldterületen fogad bennünket. A füves területen egy több tíz méter hosszan kiásott sekély árok, illetve az annak végén magasodó földkupac látható.

Lois Weinberger, Ruderal Society: Excavating a Garden, 2017, installation, Karlsaue Park,
Kassel, documenta 14, photo: Mathias Völzke

Első ránézésre folyamatban lévő kertészeti beavatkozásnak tűnhet, másodjára már land art mű gyanúját kelti: nem csak a művész, Lois Weinberger nevének feltüntetése, de az egyenes vonal mentén kiásott árok szabályossága révén is – amely Richard Long A Line Made by Walking című 1967-es land art projektjét is eszünkbe juttathatja. Weinberger Ruderal Society: Excavating a Garden (2017) című installációja az alkotó műleírása szerint a természet és a társadalom közti analógiára kívánja felhívni a figyelmet olyan módon, hogy az ásást mint archeológusi tevékenységet alkalmazva, a park választott részének „urbánus rétegét” lelapátolva, felfedi az alsóbb talajrétegeket, ezzel teret adva az addig elfedett biológiai diverzitásnak. A projekt kezdete óta a Weinberger által exkavált és kupacba hordott földrétegben, illetve az árokban természetes folyamatként a park altalajában megélni képes pionír gyomnövények jelentek meg.

Ezzel a természeti környezet talajrétegei és a társadalom rétegei kerülnek párhuzamba: a rétegek művelésének, tudatos gondozásának fontosságára, és a mesterségesen elfedett rétegek láthatóvá tételének jelentőségére is rámutatva. A szimbolikán túl ugyanakkor a szemléltetés módja etikai kérdéseket is felvet: az őshonos élővilág láthatóvá tétele annak árán volt lehetséges, hogy élő organizmusok, az addig a parkban lévő gyep és annak élővilága pusztultak el. Kérdés, hogy a mű által láthatóvá tett őshonos növényzet és az ahhoz folyamatosan alakuló állatvilág milyen sorsra jut a documenta bezártával, illetve hogy ez milyen üzenetet hordozhat magában.

A dzsungelből a documentára

A Naturkundemuseumban és a Palais Bellevue-ben is megtaláljuk Abel Rodríguez munkáit, aki úgy állít ki a documentán, hogy nem vallja magát művésznek. Rodríguez akvarell-tus-grafit rajzai, illetve a Bellevue egyik neki szentelt termében felfüggesztett objektjei igen népszerűek a látogatók körében is.

Abel Rodríguez, selected drawings from the series “Annual Cycle of the Flooded Rainforest,”
2009, ink, graphite, and watercolor on paper, installation view, Naturkundemuseum im
Ottoneum, Kassel, documenta 14, photo: Roman März

A 73 éves kolumbiai származású Rodríguez – eredeti nevén Mogaje Guihu – a mára szinte teljesen kihalt Nonuya törzs szülöttjeként az Amazonas-medence folyói mentén elterülő kolumbiai esőerdők vidékén nőtt fel. A nyolcvanas években Rodríguez egy véletlen folytán találkozott a Tropenbos International (TBI) – egy esőerdők eltűnésének, illetve állat- és növényviláguk kihalásának megelőzése érdekében létrehozott holland alapítású NGO – programigazgatójával, akit azonnal lenyűgözött a kolumbiai férfi trópusi élővilág felőli tájékozottsága, így rövidesen közös munkára hívta a vállalathoz.

Rodríguez ettől kezdve számtalan kutatásban vett részt mint a trópusi növények meghatározásának szakértője. A kilencvenes évektől az Amazonas vidékén zajló harcok elől Bogotába költöző férfi a TBI kutatóinak felkérésére kezdett el emlékezetből rajzokat készíteni az általa ismert dzsungelek élővilágáról. Személyes motiváció is hajtotta, mivel felfedezte, hogy az addig megjelent dzsungel-ábrázolások többsége pontatlan. Így ír a TBI honlapján: „Korábban soha nem rajzoltam, írni sem igazán tudtam, mégis egy egész világ volt a képzeletemben, ami arra késztetett, hogy leképezzem.”

Rodríguez rajzai elsőként 2008-ban a bogotai Museo Botero Historia Natural y Política című kiállításán jelentek meg, ezt követően számos további múzeumi intézmény kezdett érdeklődni a munkák iránt. Az első benyomásra rendkívül stilizáltnak tűnő rajzok valójában igen precízen ábrázolnak minden részletet – a fotografikus ábrázolás helyett ezt a színek, a formák pontos jelzésével, az évszakos változások folyamatának jelölésével, és az egyes területek specifikus növény- és állatfajainak precíz elhelyezésével valósítja meg. Rodríguez története önmagában is szép példája annak, mit tanulhat a nyugati világ a fejlettlenebb civilizációktól, vagy a természethez jobban kötődő lakosoktól.

Munkái kapcsán nem az a kérdés, hogy műalkotásnak szánta-e őket, hiszen Rodríguez eredeti szándékát éri el azzal, hogy minden egyes látogatót a természetről és a természethez való viszonyulásunkról taníthat rajzain és installációin keresztül.

Élő piramis

A magyar származású Agnes Denes az 1970-es évek óta ismert konceptuális indíttatású és egyben ökológiai elköteleződésű munkásságáról. A kasseli Nordstadtparkban található The Living Pyramid (2015/2017) című installáció esetében a művész a munkásságában több évtizede jelenlévő piramisformát használja fel, mely az azt felépítő háromszögek, a szabályosság, a felfelé építkezés, stb. révén az alkotó számára meghatározó jekentőségű művészet- és társadalomfilozófiai kérdéseket is magába foglal. (Bővebben: Thomas McEvilley: Táj-filozófia: Agnes Denes, Balkon, 2005/10. Magyarra fordította Dienes Gedeon.)

Agnes Denes, Philosophical Works and Unrealized Projects, 2017, digital projection, color,
silent, installation view, Palais Bellevue, Kassel, documenta 14, photo: Liz Eve

Denes munkája egy kilenc méter magas, teraszokkal lépcsőzetessé tett, íves szárú piramis. Az alkotó a lépcsőzetes piramis minden szintjét termőfölddel és különböző növényfajokkal ültette be a nyitóperformansz alkalmával – a Termokiss művészcsoporttal együttműködve. Ahogyan a 2015-ben már New Yorkban, a Socrates Sculpture Parkban is megvalósított Living Pyramid esetében, úgy a művész Kasselben is public art eseménnyé bővítette ki a helyspecifikus installáció felállítását: a piramis beültetése a helyi közönség bevonásával, együttműködés formájában zajlott.

Agnes Denes, The Living Pyramid, 2015/2017, various materials, Nordstadtpark, Kassel,
documenta 14, photo: Mathias Völzke

A több ezer elültetett magból napról napra egyre látványosabb formát öltve nőttek ki és fejlődnek tovább a különböző fű- és növényfajok. A növények növekedéséről készült dokumentációkat figyelve észrevehető, hogy a piramis csúcsához közelebb eső „teraszok” hamarabb zöldeltek ki – ez a felsőbb szintek privilegizált pozíciójával analógiába helyezve filozófiai értelmezést is nyer. New Yorkban a mű Manhattan szürke felhőkarcolóinak ellenpontját is ellensúlyozni kívánta, mint a legalapvetőbb természeti létezők – termőföld, magok, víz és napfény – együtteséből létrejövő építmény. Az installáció a természet erejének egyszerűségére és alapvetőségére is rávilágít, továbbá arra, hogy mindehhez az ember tudatos és tevékeny, kooperatív közreműködésére is szükség van.

Bár az ökológiai tudatosság nem volt a documenta14 koncepciójának kiemelt fókuszában, mégis több olyan munka került a kurátori válogatásokba, mely a központi témához, az edukációs folyamatok lehetőségeihez és szükségességéhez az ember és a természet viszonya felől közelít. A válaszott példák egyszerre tanítanak bennünket természeti környezetünkről, és hívnak arra, hogy akarjunk mi magunk is tanítani, példát mutatni, tudásunkat tovább adni. Ez a hozzáállás alapvető fontosságú az itt kiemelt projektek célkitűzése szempontjából, és a környezetünk jövőjének fenntarthatósága érdekében is.

A történelem önismétlései – documenta14, Athén

Athén, 2017. április 8- július 16.

Az idei, azaz a tizennegyedik documenta volt az első, amely két egyenrangú helyszínen valósult meg. Noha előfordultak már korábban is szatelit-városok, platformok a programban, idén a documenta Kasselbe és Athénba helyezte ideiglenes székhelyét. Az esemény egyik kurátora, Hendrik Folkerts egy artPortal interjúban is kifejtette, a választás kifejezetten nem az elmúlt években begyűrűzött gazdasági válság és a menekültkérdés miatt esett a görög fővárosra – az együttműködési szándék sokkal korábban született. Hogy miért, azt az esemény szlogenje is sejteti: Learning from Athens. Az azonban biztos, hogy az egymást követő krízisek és a rájuk adott válaszok a házi feladatot csak bővítették.

EMST, Athens. Photo: Mathias Völzke / documenta14.de

Profán rítusok

A legnagyobb, 80 művészt felvonultató helyszín, az EMST, a hányatott sorsú athéni nemzeti kortárs művészeti múzeum épületének földszintjén Sammy Baloji hatalmas méretű fekete-fehér fényképe egy afrikai fiúkból álló gyermekkórust ábrázol, ruhájukon réz keresztekkel. A képet egy korunkbeli rézöntöde rutinfeladatait dokumentáló videómunka egészíti ki, melyet egyházi kórusdal kísér. A monitoron Baloji személyes történetei jelennek meg, aki a kongói Katanga bányavidékén nőtt fel s kiderül, hogy a réz tárgyak valaha talizmánnak számítottak. A Tales of the Copper Cross Garden, Episode I mellett Beau Dick munkája is a kolonizáció időszakát idézi meg: a brit gyarmatosítás során Amerikában betiltott bennszülött maszkok egy csoportját jeleníti meg. Negyven darab saját készítésű maszkját 2012-ben a galériájából eljuttatta az alert bay-i indián rezervátumba, ahol rituális szertartás keretében elégették azokat. Az indián hitvilág szerint ez az újrakezdést és az újjászületést szimbolizáló rítus, amely az egyén kitartását és felelősségvállalását acélozza – a művész ezt követően reprodukálta a műtárgyakat.

Sammy Baloji, Tales of the Copper Cross Garden: Episode I, 2017, various materials, EMST—National Museum of Contemporary Art, Athens, documenta 14, photo: Stathis Mamalakis / documenta14.de

Az athen-i Konzervatórium (Odeion) épületében Pélagie Gbaguidi The Missing Link. Dicolonisation Education by Mrs Smiling Stone című installációja már nem a törzsi értékek, rítusok iránti nosztalgiából merítkezik, hanem a kolonializmus valós brutalisát mediatizált emlékként dolgozza fel.

Pélagie Gbaguidi : The Missing Link. Dicolonisation Education by Mrs Smiling Stone,’ documenta 14. Learning From Athens, 2017. Images by © Mathias Voelzke / gbaguidipelagie.com

Afrikaiak bántalmazását ábrázoló, iskolapadokra helyezett sajtófotókat pauszpapírok takarnak. Minél brutálisabb egy kép, annál több réteg fedi el. Működnek a múlt borzalmait eltitkoló rezsimek mechanizmusai és a történelmet megmásító tömegkommunikáció csatornái? Milyen következményei vannak a társadalom ellen elkövetett, és évszádokon át elhallgatott bűnöknek? Vállal-e valaki most felelősséget ezekért? A múlt elégetése zajlik – amiként az indián maszkok égtek –, és újrakezdés, vagy pedig vizsgálódás és magyarázatok, tanulságok keresése?

View of the remains of the migrant camp in Calais, October 27, 2016, photo: Artur Żmijewski / documenta14.de

Az athén-i Képzőművészeti Egyetem (ASFA) tárlatán Arthur Zmijewski Glimpse című, 16mm-es némafilmje burleszk-szerűen mutatja be a társadalom peremére szorult diaszpórát, a nagyvárosi szlömök sátorlakóit, hajléktalanjait, legyenek akár “rezidensek” vagy “jövevények”. Antropológusi szerepben vizsgálja a fejszerkezetüket, mozdulataikat, viselkedésüket, miközben a kamera alaposan beletekint a koszos, elhanyagolt sátrak és alvóhelyek, szatyrok és bőröndök belsejébe. Ugyanitt European Everything címmel Joar Nango egy roma és számi jegyeket viselő, nomád közösség lakhelyét építette fel Athén utcáin talált anyagokból. A művész performansza során bennszülötteket, állatokat, csecsemőket utánzó hangokkal keltett szorongó hangulatot, majd ezt rögzítette, és így egy többcsatornás hang- és fényinstalláció egészíti ki az enviroment-et.

Artur Żmijewski: Glimpse (2016-17). Photo: Vimeo

Land art, recycling, upcycling

Ember és természet viszonyára, az ökológiai problémákra reflektáló munkák éppen olyan nagy számmal szerepeltek a documenta athén-i tárlatain, mint történelmi, politikai vagy társadalmi aspektusok felől közelítő művek. Míg azonban a fentebb tárgyalt szekcióban a múlt és a jelen narratívái dominálnak, addig itt a jövőbe tekintésről, a lehetséges okozatok dokumentatív vagy fikciós feldolgozásáról van szó.

A magyar származású, Amerikában élő Agnes Denes monumentális land art munkáinak tervei és rajzai az ASFA-ban láthatók. „Tree Mountain – A Living Time Capsule, Ylöjärvi, Finland (Aerial View)“ egy 420 méter hosszú, 270 méter széles és 38 méter magas, ellipszis alaprajzú piramis, melyre 11.000 fát ugyanennyi, a világ minden tájáról érkezett ember ültetett matematikai pontosággal, az aranymetszés és az ananász/napraforgó elvét ötvözve. A Finnországban található enviroment-et négy évszázadra szigorúan védett övezetnek nyilvánították.

Bonita Ely, Plastikus Progressus: Memento Mori, 2017, various materials, installation view, Athens School of Fine Arts (ASFA), documenta 14, © Bonita Ely/VG Bild-Kunst, Bonn 2017, photo: Stathis Mamalakis / documenta14.de

Bonita Ely a víz témakörével foglalkozik, szintén az ASFA-ban kiállított installációja a vízszennyezettség veszélyeit és következményeit szarkasztikus humorral dolgozza fel. Plastikus Progressus: Memento Mori munkája egy összetett projekt, a folyókból és vízpartokról gyűjtögetett szemetet elektronikus eszközök hulladékával ötvözi, és ebből a műanyagot lebontó jótékony egyedeket hoz létre. Az egyes prototípusokat elnevezi, származásukat, fajukat, nemüket megjelöli, továbbá prezíc leírást ad viselkedésükről és hasznukról. Dj Trumppussy például az emlősök nemzetségébe, ezen belül a macskák fajához tartozik, ismertetőjegye a buborékos köpeny és a sárgás fejfedő – amúgy egy alaposan átalakított porszívóról beszélünk.

Danai Anesiadou színes objektjei messziről csalogatnak az EMST csarnokában. Közelebb lépve rajzolódik ki, hogy az Anonerousanus: Soft Disclosure című sorozat talált tárgyak vákuumfóliázott zárványaiból áll. A gondosan összeválogatott egységek a trash-fashion esztétikán túl egy űrutazás kellékeiként szolgáló, pszeudo-túlélő csomagoknak tűnnek.

Danai Anesiadou, ANONEROUSANUS: SOFT DISCLOSURE, 2015–17, installation view, EMST—National Museum of Contemporary Art, Athens, documenta 14, photo: Mathias Völtzke / documenta14.de

Daniel Knorr Athénban gyűjtögetett városi hulladékot, melyet az Odeion udvarán szeméthegyként hordott össze. Materialization című installációja egyúttal akció is: a művész egy présgép segítségével lapfelületeket konstruál, amiket könyvként beköt, és ezeket a látogatók megvásárolhatják. A régészet praxisa a jelenidő kontextusába helyeződik, kutatás-gyűjtés, kiemelés és archiválás aktusai zajlanak, mindez egy közösségi alkotás formájában megvalósítva.

Ugyanitt Guillermo Galindo upcycling (értéknövelő újrahasznosítás) – hangszerei kreatív találékonyságra vallanak. A túlélés gesztusai és a zene, mint az öröm és a felszabadulás eszköze keverednek munkáiban. Sonophagus című alkotásának alapját például egy menekülttáborból származó ágy szolgáltatja, amely raklapoktól a kávés zacskóig számos talált tárgy, matéria együtteséből áll.

Daniel Knorr, Βιβλίο Καλλιτέχνη, 2017, materialization, installation view, Athens Conservatoire (Odeion), documenta 14, © Daniel Knorr/VG Bild-Kunst, Bonn 2017, photo: Mathias Völzke / documenta14.de

Az athéni documenta célja volt az is, hogy használaton kívüli épületeket újra működésbe vonjon. Ahogyan a központi kiállítási helyszín, az EMST, egy valahai sőrfőzdét vett birtokba 2000-ben, vagy ahogyan az ASFA képzései egy nagy múltú textilgyár falai között zajlanak, úgy vitte be újra köztudatba a documenta14 Chorus-a (kurátorokból és szakemberekből összeválogatott csoportja) az Odeion Athinon-t, azaz az Athéni Konzervatóriumot.

Régi eszközök, kortárs hangzások

Az egykori zeneiskola mellett még a ritkaságnak számító “EMS Synthi 100” analóg szintetizátort is életre galvanizálták a kurátorok. Az ikonikus berendezés a Kortárs Zenekutató Központ (KSYME-CMRC) tulajdona, amely valaha egyedülálló lehetőségeket nyitott meg a zene technikai fejlődésében. A húsz éve meghibásodott eszköz restaurálása mintha szimbolizálná, hogy mit tanulhatunk (újra) az “antik” elektronikus zene kulturális örökségéből.

Nevin Aladag régi bútorokat változtat hangszerekké és vendégművészeket kér fel, hogy mozgással összekötött performansz keretében szólaltassák meg a műtárgyakat. A Music Room egyszerre szalon és agóra, és a vintage bútorok felhúrozásának metaforájával, az előző munkához hasonlóan, szintén az antikvitás újragondolására ösztönöz.

Az EMS Synthi 100 analóg szintetizátor az athéni KSYME-CMRC terében. A szerző fotója

Lala Rukh Hieroglyphics című sorozatában egy hindusztáni dob-kompozíciót stop motion animációval és rajzokkal kísér. Az iszlám kalligráfiát és a ritmust megjelenítő sajátos szimbolikus nyelvet Rukh vizuális patternként alkalmazza, miközben a “táncoló betűk” és a videóban szaporán pulzáló hangjegyek a régészeti topográfia térképeire hasonlítanak.

Az utóbbi munkához passzol Ladik Katalin hangköltészeti installációja, melyet sajnos nem az Odeion audiális munkái között lehet megtalálni, hanem az EMST zsúfolt emeleti terében. Ladik Rukh-hoz hasonlóan egyedi nyelvet és privát mitológiát teremt, a zene olvashatóságát, az olvasmányok zeneiségét keresi. A Genesis 01-11 sorozata nyomtatott áramkörök, műszaki kapcsolások és egyéb rajzolatok fotói, melyeket, mint titkos kódjeleket felénekel, és zenei kíséretként a képekhez rendel.

Katalin Ladik, installation view, EMST—National Museum of Contemporary Art, Athens, documenta 14, photo: Mathias Völzke / documenta14.de

Az athéni documenta14 már a műtárgyak mennyiségét tekintve is zavarbaejtő, de a diverz témafelvetéseivel és a komplex problémakörök olykor felszínes érintésével meglehetően kaotikus képet is mutat az egyszeri látogatónak. Elsősorban az alkotások tömeges reprezentációjába fulladó EMST-ben követhető nehezen a kiállítási logika, és a kurátori koncepció. Az Odeion és az ASFA is csapong az egyes témakörök között, de előbbinél felismerhető az audiális és ökológiai munkák szándékolt összerendezése, utóbbinál pedig a közösségi művészet és a társadalmi nevelés “jó példái” már összehangoltabb üzenetet képviselnek.

Aneducation

Ezen a címen futott a művészetpedagógiai program, mely kiterjesztett kutatássá fejlődött és Athén iskoláiban, egyetemein, könyvtáraiban, közösségi helyszínein valósult meg. Az aneducation egy lehetséges módszer anarchia és pedagógia között, célja az érdeklődés és a diszkusszió gerjesztése, manifesztója pedig a What shifts?, What drifts?, What remains? kérdésekre épít. Mindezt az emberi együttélés és a társadalmi érzékenység, valamint a művészet és oktatás kontextusában teszi, és itt keres “best practice”-eket.

Példa erre Anna and Lawrence Halprin hatvanas években szervezett land art workshop-jainak dokumentációja, mely olyan közösségi gyakorlatot mutat be, ahol a mozgás, a környezet és a csoportdinamika fúziója valósul meg, és célja a kollektív kreativitás ösztönzése. A másik példa a Ciudad Abierta (Open city) projekt, mely a Csendes-óceán partján folyamatos terepváltozásnak kitett chilei homokdűnéken zejlott. A pedagógiai kísérlet és építészeti laboratórium egyrészt a kommunaszerű életmód és az improvizatív építkezés alapelveit modellezte, másrészt egy utópikus társadalmi és geopolitikai helyzetet mutatott be.

Welcome ceremony at Ciudad Abierta for first-year students of architecture and design, Pontificia Universidad Católica de Valparaíso, April 7, 2003, courtesy Archivo Histórico José Vial Armstrong, Pontificia Universidad Católica de Valparaíso / documenta14.de

A személyes jelenlét sem feltétlenül elég ahhoz, hogy teljes képet lehessen alkotni a documenta egészéről. Már csak azért sem, mert az athéni mellett a kasseli társesemény megtekintése is szükséges volna egy hitelesebb beszámolóhoz. Ezért aztán nem is lehetett célom sem a rendezvény összefoglalása, sem átfogó kritikája. A documenta történetében először született olyan döntés, hogy két helyszín legyen, és Athén jó választásnak bizonyult. Az Európa legfontosabb kortárs művészeti történésévé előlépő kasseli esemény – nem pusztán földrajzi értelemben vett – “megosztása” azt jelentette, hogy a kortárs képzőművészet nem csak a művészeti szcéna, a középméretű német városba rendre ellátogató nemzetközi “artsy” közeg ügye lett. Hanem a kiterjesztés révén a válság, a gazdasági összeomlás nyomait jócskán magán viselő görög főváros teljesen más populációjáé és látogatóié is. Maga az élmény és maguk a kurátori felvetések pedig a globális színtérre léptek, és egyben – megtanulva Athén leckéjét – vissza is tértek az európai demokrácia valahai kezdőpontjához. Ha másként nem, legalább szimbolikusan.

hírlevél