A jeruzsálemi Izrael Múzeum a jövő évig tartó felújítása
miatt zárva tartja egyes részlegeit. Ez tette lehetővé, hogy akár állandó
kiállításának páratlan darabjait is ideiglenesen kölcsönözni tudja a határokon
túlra. A Szentföld öröksége címmel Budapesten most félszáznyi műtárgy
vendégeskedik szeptember 6-ig, amelyek életkora kilenc évezredet ölel át, a
régészeti ásatásokon feltárt prehisztorikus leletektől az absztrakt kortárs
mesterekig.
A belépő számára az alaphangulatot Gerhes Gábor vadonatúj
installációja teremti meg vizuálisan és akusztikailag egyaránt, amelyet
kimondottan erre az alkalomra készített. A Negev-sivatagban Bibliai táj címmel
június elején forgatott kisfilmjének egész falat betöltő, non-stop vetítése
értelmi és érzelmi „zsiliprendszert” hoz létre a tárlatrendező Jerger Krisztina
szándéka szerint a rohanó modern hétköznapok és a történelmi léptékű
időszámítás között. A szelíd lankákon ünnepélyes folytonossággal végigpásztázó
kamera olyan ritmusba ringatja a látogatót, mintha a homokóra finom szemeinek
lassú, de biztos pergését figyelné. Ezt a benyomást csak tovább fokozza a
fekete-fehér felvételek szándékosan homályos „grisaille” jellege. A rutinos
magyar kurátornő a továbbiakban Yigal Zalmona izraeli kollégájával együtt
„generálsötétből” hagyja csak felderengeni helyenként a lényeget és ezzel
önmagában is eleve misztikus atmoszférát biztosít. A vendégtárlat legrégebbi
darabja egy mészkőből készült újkőkori maszk az i. e. hetedik évezredből,
Hebron körzetéből, amelyet arc-magasságban függesztettek a falra, hogy
szemtől-szemben lehessünk vele és a szakértők feltételezései szerint annak
idején mágikus szertartások vagy vallási rítusok során használhatták. Bár a
tárlaton közel kerültek egymáshoz, történelmi időben annál nagyobbat kell
ugranunk, egészen az kr. e. 13. századig, amikor az embernagyságú és
emlékszoborként talpukra állított terrakotta koporsókig jutunk, amelyeket Gáza
környékén találtak a kutatók. Noha az utóbbiak horizontális helyzetűek, a néző
nem téved akkor, amikor egyiptomi szarkofágokra asszociál, mert ezt az
utóhatást a tudósok is elismerik. Újabb „időutazás” az kr. sz. első századáig,
amikor a kőből faragott rozettákkal, liliomokkal és szőlőlevelekkel dekorált jeruzsálemi
sírláda készült, amely engem óhatatlanul a fából faragott-festett erdélyi
„tulipános” ládákra emlékeztetett áttételesen. Nagyjából egyidős vele ennek a teremnek
legközismertebb kincse: az úgynevezett Holt-tengeri tekercsek egyik, félméteres
töredéke, amelynek bibliai szövegét héberül írták tintával pergamenre. Még az
egzakt szakértők is szinte jelképesnek tartják, hogy épp 1947-ben bukkantak
rájuk beduin pásztorok, a modern Izrael független államának alapításával
egyidőben.
A zsidó vallási élet és a hétköznapi gyakorlat
nélkülözhetetlen kegytárgyainak termében viszont azt éreztem szimbolikusnak,
ahogyan „a választott nép” fiai szétszóródtak az évszázadok folyamán a
szélrózsa minden irányában. Így egyetlen vitrinben ugyan mind olasz földről
való – részben római, részben velencei – a tóra ezüstből öntött, domborított,
vésett koronája és vértje vagy arany mutatója, illetve aranyozott ezüst
szálakkal hímzett selyem köpenye, de a szomszédos üveg-tárló szellemes ötlettel
együvé zsúfolt filigrán ezüst fűszertartóinak negyven (!) példánya között
budapesti, brnói vagy bécsi mellett moszkvai, gdanszki és innsbrucki éppúgy
akad, mint ukrán, német avagy morva származású ötvösmű. A kimeríthetetlen
fantáziájú mesterek remekléseinek formagazdagsága pedig ennek megfelelően széles
földrajzi skálán szóródik: a leginkább gyakori sokablakos és órás,
oromzászlócskás és sarokcsengettyűs templomtorony utánzattól a csipkeszerűen
áttört és kettényitható tojásalakon át a pikkelysoronként „mobil” halakig, az
ágra szállott vagy fészkén űlő stilizált madártól a leveles és száras
napraforgóvirágig. A bibliai jelenetekkel ékes barokk kiddus-kehely a Majna
menti Frankfurtból került Jeruzsálembe, az ezüst cérnával dúsan és domborúan
kivarrt bordó bársony tóraszekrény-függöny Mannheimből való, a tóraszekrény ón
és ólom veretekkel dekorált és festett fa ajtajának két szárnya Krakkóból
származik, míg a ruzsini rabbi pergamen lapokra kézzel rótt imakönyve a
kelet-európai térségben készült remekbe.
A javarészt névtelen alkotók után olyan világhírű
mesterektől említhetünk festményeket, mint a holland Rembrandt van Rijn: Szent
Péter a börtönben című 1631-es alkotása vagy az olasz földön működött francia
Nicolas Poussin: A jeruzsálemi templom kifosztása című, nagyjából ezzel egyidős
vászna, két századdal későbbi az angol William Turner: Jeruzsálem látképe az
Olajfák hegyéről című akvarellje, további évszázaddal fiatalabb az orosz
származású francia Marc Chagall: Rabbi figurája, a piktúra absztrakt
irányzatát többek között az amerikai Mark Rothko vagy a német Gerhard Richter
képviseli cím nélküli képeivel. A rangos szobrászok sorát a francia August
Rodin: Írisz, az istenek hírnöke elnevezésű, 1890-ből való fél méteres bronz
kisplasztikája nyitja és a japán földről az USÁ-ba települt Yoko Ono 1996-tól
az idei esztendőig készült Kívánságfa installációja zárja.