Egy nemzetközi roma civil szerveződés, az Alliance for Roma Insitute erőfeszítései célba értek, július 8-án hivatalosan is elindult, az év elején megalapított a berlini székhelyű ERIAC, vagyis az Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet.
Mint a budapesti Roma Sajtóközpont hírül adta, az ERIAC tényleges helyszíne szeptemberben nyílik meg a német fővárosban. Most az intézmény avatóját tartották a szövetségi köztársaság külügyminisztériumában – a végső helyszín Berlin központjában működik majd ősztől.

Az intézet vezetője Junghaus Timea lesz, akit a budapesti Gallery8 alapítójaként, illetve a 2007-es Velencei Biennále roma pavilonjának kurátoraként is ismerhet a hazai szcéna. Szavait a brit The Guardian beszámolója idézi: „Sokszáz évig a nem-romák kezében volt a romák reprezentációja. A sztereotipikus kép rólunk romantizáló, szexualizált, kriminalizált, ennek eredménye pedig hamis és romboló. Most visszavesszük a jogot arra, hogy magunkat reprezentáljuk. Önmagunk kifejezése remélhetőleg kikezdi majd a régóta meglevő előítéleteket.”
A berlini ceremónián nyolc ország roma művészei mutatkoztak be, köztük Balogh Tibor festőművész, Delaine és Daniel Le Bas, valamint Varga Erika, a Romani Design elindítója. A Berlinben élő Snétberger Ferenc gitárművész pedig tanítványaival adott koncertet az eseményen.
A nyitó ünnepségen beszédet mondtak az intézet létrejöttében kulcsszerepet játszó szervezetek vezetői – áll a Roma Sajtóközpont közleményében –, így Soros György, a Nyílt Társadalom Alapítványok alapítója, Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács vezetője és Hartmut Koschyk kisebbségi ügyekért felelős német kormánymegbízott.