Másfél évszázada alapította Pesten Kugler Henrik azt az európai hírű és rangú cukrászdát, amelyik később utóda, Gerbeaud Emil nevét vette fel. Homlokzatát Hild József tervezte, majd Fellner Sándor építette át mai külsejére. Elegáns enteriőrje kezdettől fogva szintén látványosságnak számított, amelyet a jó ízlésű tulajdonosok külföldi útjaikról hozott műtárgyakkal gazdagítottak folyamatosan.
Az 1900-as évek táján Schmidt Miksa műbútorgyáros készítette bútorait valamint falburkolatát, manapság pedig teljes belső berendezése védett műemlék – a csillároktól a tükrökön át a festményekig –, ez utóbbiakat például Iványi-Grünwald Béla, Szüle Péter vagy Komáromi-Kacz Endre készítették. Híres törzsvendégei közül a kiegyezést előkészítő politikus Deák vagy a zeneszerző-zongoravirtuóz Liszt Ferenc említhető elsőként, továbbá Auguszta főhercegnő, aki gyakran naponta kétszer is megfordult itt, úgyhogy végül kizárólag a fenséges família használatára épült a Harmincad utca felőli külön bejárat a szeparált Kis Szalon számára. A millenniumi ünnepségek idején a királyi pár fogadására épült Royal Gerbeaud Pavillon elnevezéssel fényűző csarnok épült a királyi pár méltó fogadására, amelynek hangulatát Márk Lajosnak a Magyar Nemzeti Múzeum történeti arcképcsarnokában őrzött festménye örökítette meg, Heltai Jenő viszont Gerbeaud-nál címmel, Incubus álnéven költeményt írt, A Hét 1896. június 14-ei számában pedig cikket közölt róla, amelynek egyik terjedelmes körmondata: „ …Ezek után érdekes lesz megtudniok, hogy egész Európának legjobb édességei, czukorkái, fagylaltjai, parfait-i, ceoquembouche-jai, pralinejai, fondantjai, mexicainjei, brésiliennejei, tortái és apró süteményei nem Párisban készülnek s nem Milánóban, nem Londonban s még csak nem is Berlinben, hanem igenis Budapesten, melynek a régi, híres szállóigévé vált Kugler nevét lángoló ambíczióval igyekszik a magáéval kiszorítani az új tulajdonos, Gerbeaud…” A francia mignont mifelénk hosszú évtizedeken át kuglernek hívták első itteni készítőjéről, amint az József Attila Jocónak címzett, Jolán nővéréhez íródott verséből is kiderül : „De szeretnék gazdag lenni, / Egyszer libasültet enni, / Jó ruhába járni kelni, / S öt forintért kuglert venni…” A mostani kerek évfordulóra Esterházy Péter írt Nincs, van címmel epilógust az emlékkönyvbe, és szerénységére jellemző, hogy nem a felmenőinek nevét viselő Esterházy-tortát említi a patinás firma házi specialitásai közül, hanem a kis betűvel írott, mert köznévé vált kuglert és a nagy betűs Rigó Jancsit.
Gerbeaud Emil a belső berendezések további tervezésével és fejlesztésével korának számottevő és sokoldalú iparművészét, Darilek Henriket bízta meg. Ő ékszerek és dísz- valamint használati tárgyak, könyvgrafikák és kereskedelmi reklámok készítésével szerzett közismertséget, a szecesszió elegáns és könnyed stílusában alkotott. Az egyes szalonok nemes fából való lambériái, a plafonok neo-rokokó modorú stukkói, a historizáló csillárok és falikarok egységes atmoszférát teremtettek a Kuglertől örökölt eklektikus stílusú, márvány lapokkal fedett asztalkákkal valamint azokkal a szecessziós, későbbi társaikkal, amelyeket Gerbeaud valószínűleg az 1900-as párizsi világkiállításon vásárolhatott. Miközben a mennyezet gipsz reliefjei XV. Lajos francia király korát, a világtótestek Mária Terézia osztrák császárnő periódusát idézték, a kortárs francia piktor – Gustave Moreau – 1893-as zsánerképe pedig – a sekrestye előtt várakozó kis pékinasnak misebort csempésző ministráns-gyerek humoros jelenetével – szintén a századfordulós párizsi nemzetközi mustráról került a cukrászda Vörös Szalonjának falára, ahol manapság is függ. Sajnos, a második világégésben elpusztult viszont az a monumentális gobelin faliszőnyeg, amelynek párdarabja a római Vatikán falát ékesítette. Egy 1917-es műtermi fotón a Gerbeaud-házaspár életnagyságú gipsz mellszobrait Stróbl Alajos mintázza, majd 1918-ban bronzba öntötte és a patinás példány ma is a cukrászdában fogadja vendégeit. A másfél évszázados jubileumra magyar és angol nyelven elegáns album jelent meg Gerbeaud svájci szülőhelye, a Genf egyik városnegyedéről elnevezett Musée de Carouge, továbbá a Magyar Nemzeti Múzeum, illetve a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum által kölcsönzött archív fotók felhasználásával.