Április 26-án emlékeztünk a csernobili katasztrófa huszadik évfordulójára. A területet, beleértve a régió legnagyobb városait, Pripjatot és Csernobilt is, hosszú időre lakhatatlanná nyilvánították. A kanadai fényképész, Robert Polidori 2001-ben merészkedett be a halálzónába, hogy öt év múlva az egyik legtekintélyesebb berlini kiállítóhelyen, a Martin Gropius Bau-ban mutassa be a „rettenet csendéleteit”. A művek, ahogyan a tárlat egyik német kritikusa írja, figyelmeztetésként értelmezhetők „a kollektív tudat analfabétái” számára, az értelemre és a felelősségre apellálnak. Mindazonáltal az 1951-ben, Montrealban született, New Yorkban és Párizsban élő, 1998-ban a Getty Múzeumot ábrázoló képeiért World Press díjat kapott Robert Polidori nem katasztrófafényképész. Az „emlékezés művészetének” nevezhető inkább a munkássága, a tárgyat mintegy önmagától kissé eltávolítva szemléli, fényképezi, azzal a céllal, hogy megtalálja az „emblematikus pillanatot”, amelyben az, ami volt és az, ami van, egyetlen motívummá fűzhető össze. Európai premierként megrendezett kiállításán mintegy száz felvételt mutat be, Kuba, Libanon, Versailles, New York és New Orleans különleges külső és belső tereiről. Az épületeket többnyire emberek jelenléte nélkül fotózza, mégis elsősorban az emberi kapcsolatok foglalkoztatják, többszörös, a középpontba a történelmi kontextust helyező áttételrendszeren keresztül. Házai emlékművek a számára, amelyeket ember hozott létre ember számára, de egyben helyek is, amelyek az emberről beszélnek. „Ha valamire ráirányítom a kamerát, az olyan, mintha kérdeznék valamit. És a kép, amely keletkezik olyan, mint a felelet – véli –. Csak hosszú idő után vettem észre, hogy minél hosszabban szemlél az ember egy képet, annál többet lát abból, amit első pillantásra egyáltalán nem jegyzett meg…” Polidori képeinek technikai tökéletessége láttán nem gondolnánk rá, hogy valójában autodidakta művész. Haszontalannak ítéli a fotóiskolákat, mert azok technikáról és kameráról mindent elmondanak ugyan, de arról semmit sem, hogyan találja meg az ember azokat a szituációkat, amelyekben a technikára szüksége van.