Modigliani, Tate Modern, 2018. április 2-ig
Bő egy évvel a Magyar Nemzeti Galériában rendezett nagyszabású Modigliani-kiállítás után ezúttal a világ egyik vezető modern művészeti múzeuma, a londoni Tate Modern ad otthont a festőzseni munkáinak. Természetesen ahhoz, hogy a galériák és aukciós házak egyik nagy kedvencének alkotásaira közel 18 fontot kiadjon a látogató, vonzó attrakciókkal kellett „feldobni” az anyagot. A mennyiség és a minőség egyaránt tiszteletet parancsoló: a nem egészen 36 évet élt piktor száz művét sikerült egybegyűjteni a Temze déli partján. Közülük nagyon sok csak hébe-hóba hagyja el köz- és magángyűjtemények falait; közel negyven alkotást pedig először mutatnak be a szigetországban. A tárlat különösen szemléletesen mutatja be Modigliani bátor újításait, kísérletezéseit, melyek a XX. század egyik legjelentősebb festőjévé tették.
A bemutató által felölelt időszak Modigliani Párizsba költözésével (1906) kezdődik és Párizsban is végződik, tizennégy évvel később, a művész alkoholizmusával és dohányzásával csak súlyosbított tuberkulózisa következményének tekinthető, korai halálával. A kiállított anyag jelentős része a kor Who is Who-jával ér fel: nemcsak azt láthatjuk, hogyan ismerkedett meg a későbbi pályafutását érdemben befolyásoló olyan nagyságokkal, mint Paul Cézanne, Henri Toulouse-Lautrec és Pablo Picasso, hanem tanúi lehetünk mindenki másétól könnyen megkülönböztethető vizuális nyelvezete kialakulásának is. Ennek jó példái az 1908-as keltezésű Bust of a Young Woman és az egy évvel későbbi The Beggar of Livorno. Számos barátja ült portrét az anyagi gondokkal küzdő festőnek, köztük a mexikói Diego Rivera, Frida Kahlo férje, aki 1909 és 1929 között Párizsban élt, sőt egy ideig közös stúdión osztoztak. Miközben színes egyéniségeket, a Montparnasse művészeit, színészeit, zenészeit és íróit kapta ecsetvégre, új technikákkal is kísérletezett. A „Rokon lelkek” alcímet viselő teremben több alkotáson is megjelenik Modigliani egyik nagy szerelme, Beatrice Hastings brit író és könyvszerkesztő, akivel minden alkohol-fűtötte szenvedélyes veszekedésük ellenére – vagy tán épp azok által – komoly kreatív hatást gyakoroltak egymás munkásságára.
A kiállítás alighanem legnagyobb trouvaille-ja, hogy soha ennyi – szám szerint egy tucat – aktot nem sikerült még egy tető alá hozni Nagy-Britanniában, mint most a Tate-ben. Ezek a művek, köztük az 1917-es Nude, a művész talán legismertebb, a maguk korában provokatívnak minősített vásznai, amelyek forradalmasították a figuratív festészetet. 1917 volt Modigliani életében az egyetlen szóló kiállítás éve is; a Berthe Weill galériájában rendezett bemutatót vélt erkölcstelensége miatt a rendőrség egy napra be is tiltotta.
Az aktok után ismét portrék következnek, melyek Modigliani új, egyben utolsó műkereskedőjét, Léopold Zborowskit és feleségét, Hankát örökítik meg elegánsan öltözve, igazi középosztálybeli üzletember és jól szituált társa benyomását keltve. Az utolsó terem képein Modigliani kedvese, életének legfontosabb partnere, egyben gyermekének anyja, Jeanne Hébuterne jelenik meg. A sorozat első darabján Hébuterne még üde kislány, hátrafésült hajjal, de később látjuk őt érett, magabiztos, áldott állapotban lévő fiatal nőként is. Arcvonásainak és szemének kidolgozása képről képre változik.
Sok látogatóra minden bizonnyal az újdonság erejével hatnak Modigliani szobrai, például az első világháború előtt készült Heads együttes. A különben feltűnően szellősen elrendezett termek egyikét elfoglaló szobrok is híres barátok, Constantin Brancusi és Jacob Epstein befolyását tükrözik.
A kiállítás egy figyelemreméltó önarcképpel zárul, amely nem sokkal a művész 1920 januárjában bekövetkezett halála előtt készült, amikorra egészségi állapota már erősen megromlott. Ennek ellenére a kezében palettáját tartó, valamilyen nem látható tárgyra koncentráló Modigliani önbizalommal teli alkotó benyomását kelti. A korai halált néhány nappal később újabb tragédia követte. A második gyermekükkel kilencedik hónapos terhes Hébuterne kivetette magát lakásuk ablakából és szörnyethalt. Ennek az igen szerény, kétszobás otthonnak a stúdiója a tárlaton minden látogató előtt megelevenedik – feltéve, hogy készek kiállni a hosszú sort az Ochre atelier-t virtuális realitásként bemutató terem előtt.
Némi technikai segítséggel kirajzolódik a munkaszoba berendezése, a paletta mellé a festő állandó szörnyű köhögése ellenére letett cigaretta füstje, halljuk, hogyan élt a család és dolgozott Modigliani utolsó önarcképén. A tajvani központú HTC technológiai cég által útjára indított Vive Arts program első alkalommal bizonyítja, hogy kulturális intézményekkel együttműködve művészeti és pedagógiai médiumként tudja hasznosítani a virtuális realitást, ami itt és most nem is tűnik puszta technikai trükknek.
Nyitókép: ‘The Ochre Atelier’ for ‘Modigliani’ at Tate Modern on HTC Vive (Courtesy of Preloaded) / Engadget.com
