Jewish Museum, New York
The Sculpture of Louise Nevelson: Constructing a Legend – csaknem 30 év után ez az amerikai modernista szobrászat anyakirálynőjének első, nagy kiállítása. Még sokan emlékeznek az 1988-ban, 89 éves korában meghalt művésznőre egykori szomszédai közül, New York olasz negyedében.Mesélik, ahogy földigérő nercbundában, óriási műszempillákkal, csipkekesztyűkbe bújtatott kezekkel gyűjtötte szobraihoz a fadarabokat az utcákon, ahogy „Darling”-nak szólított minden lepusztult koldust és olajozott hajú maffiózót, ahogy prostituáltakat és stricijeiket látott vendégül gyertyafényes vacsorákra műtermében. A Zsidó Múzeumban rendezett, megdöbbentően elegáns retrospektív kiállítása láttán joggal merül fel a kérdés: miért feledkeztek meg a művészvilág mindenható urai ilyen hosszú időre erről a hatalmas, frisseségéből semmit sem vesztett tehetségről? A Metropolitan Museum of Art, a Whitney Museum és a Museum of Modern Art egyaránt rendelkezik Louise Nevelson fontos műveivel gyűjteményében, de csak igen ritkán állítják ki őket. Persze a New York-i művészet húsdarálói fiatal húsra éhesek. Ma már, mint szinte mindenütt a világon, ebben a városban is egyértelmű, hogy nem a tehetség, nem a teljesítmény, hanem egyedül a fiatalság számíthat a piacvezető galeristák, önnön hatalmuktól megrészegült kurátorok, és a média érdeklődésére. Az sem segít Nevelson emléke életbentartásához, hogy ez a nagy művész nő volt, méghozzá nem komisszár típus, nem mozgalmár, hanem igazi dáma, akinek finom, hosszú újjai közé inkább álmodik pezsgőspoharat, legyezőt, virágot, mint szobrász-szerszámokat az illúziókhoz oly görcsösen ragaszkodó kollektív képzelet. Noha a modernisták legnagyobbjai közé tartozott, Nevelson soha sem csatlakozott irányzathoz, stílushoz, mozgalomhoz. Mindig a maga útját járta. Először a kubizmust tanulmányozta, majd a szürrealizmussal flörtölt, később a Minimalizmus szelleme járta át művészetét. Mark Rothko kedvence volt, de nem járt az absztrakt expresszionisták közé, a Cedar Tavernbe. Sok művészettörténész a nála egy generációval fiatalabb Richard Stankiewicz nevével fémjelzett „szeméttelepi konstruktivisták” közé sorolja, de Stankiewicz és a műfaj másik meghatározó személyisége, David Smith hegesztők voltak, míg Nevelson csaknem kizárólag fával dolgozott. Szoba nagyságú, az 1960-as években alkotott enviromentjeivel húsz évvel előzte meg az installációs művészet születését. Louise Nevelson Leah Berliawsky néven, Kievben született, egy gazdag, fakereskedelemmel foglalkozó, zsidó családba. Az erősödő antiszemitizmus, és a bolsevik hatalom elől menekülve költöztek a végtelen erdőiről híres Maine állam Rockland nevű kisvárosába. Az építkezési vállalkozó családfő hamarosan mesés vagyonra tett szert az Újvilágban. Akkor már Louise névre hallgató lányát Charles Nevelson, egy dúsgazdag New York-i szállítmányozó vette feleségül. Miután megszületett fia, Louise ráébredt, hogy a társasági hölgy szerepe nem neki való. Liberális gondolkodású férje engedélyével és támogatásával Európában kezdett művészeti tanulmányokba. Münchenben, Hans Hofmanntól tanult kubizmust. Mestere iránymutatását, stílusát készséggel befogadta, ahogy azt a kiállításon látható absztrakt, bronz önportré és a druida hatásokat is mutató, geometrikus agyagfigurák bizonyítják. A második világháború idején, hogy Európában harcoló fia miatti aggodalmáról megfeledkezzen, fadarabokat és kidobott bútorok töredékeit kezdte gyűjteni. A fahulladékokat feketére festette és asszemblázsokat alkotott belőlük. Látogatói – méretük és formájuk szerint rendezett – fadarabokkal, ládákkal zsúfolt, sötét folyosókra és szobákra emlékeznek. 1951–64 között született a Sky Cathedral Presence (Égi katedrális jelenlét) című asszemblázsa: keskeny, koporsószerű fadobozokból épített, fekete fal. A dobozok kinyíló ajtói mögött szimfóniaszerűen elrendezett rudak és lécek sorakoztak. Az 1964-ben keletkezett Homage to 6,000,000 I (Hatmillió én emlékére) című holokauszt emékműve megszámlálhatatlan mennyiségű fekete fadobozból áll. Magnum opusza, a legfontosabbnak tartott műve, a Mrs. N’s Palace (1964–77) (N-né asszony palotája) egy kis ház, amely az egyiptomi fáraók sírkamráit idézi. Fekete tükrökkel fedett padlóján a művésznő élete során összegyűjtött műtárgyak dombjai. A háznak nincsenek ablakai, árnyak és sötétség uralkodik benne. A Dawn’s Wedding Feast (Dawn lakodalma) című, vakítóan fehér installációt Nevelson az általa megálmodott világgal kötött házassága reprezentációjának nevezte. Élete utolsó pillanatáig alkotott: házvezetőnője egy kettétört faággal kezében találta a műterme padlóján fekvő, arannyal átszőtt, kínai mandarin palástba öltözött művésznőt.