Idén hatodik ízben látogathatunk ki az Art Market Budapestre a Millenáris park épületkomplexumába. Technikailag nagyot fejlődtek ismét, viszont a kiállítási anyag a tavalyi évben jóval erősebb volt. A kortárs művészeti vásár vasárnapig látogatható.
Lendüljünk most túl – ha ez lehetséges – egy alapkérdésen, hogy az Art Market végül is kemény művészeti vásár-e, vagy kiállítás, a városmarketing része. S ha vásár, akkor mennyire sikeres, ha pedig kiállítás, akkor azt a regionális pozíciót, amelyet be szeretne tölteni, képes lehet-e elérni. Hagyjuk az állami szerepvállalást is, a politikusokét szintén – nézzük az összképet, és szemezgessünk a Millenáris csarnokának kevésbé frekventált zugaiból is.
A standok kiosztása és elrendezése egyre jobban használja ki a teret, a kísérőprogramok erősödnek, az Art Market Budapest kortárs művészetfogyasztást formálni hivatott törekvései az évek alatt valóban markánsan körvonalazódtak, mégis, idén a kereskedelmi galériás mezőny egésze kevésbé tűnik filvillanyozónak – még ha a hazai élmezőny hozza is a tőle megszokott magas színvonalat.
Magdalena Abakanowicz „Mutáns” szobrai a Millenáris parkban, a lengyel program keretében. A szerző fotója
A sötét és apokaliptikus vízióknak végük? Mindenesetre az első évek komor kelet-európai alapszíne eloszlani látszik, a nyugat-európai standok színekben és játékosságban gazdag, anyagi jólétben érlelt hurráoptimista világa uralkodik el a térben, ami nem is árt az októberi szürkeségben. Berlint „hídfőállásnak” tekinti a térségi műtárgypiac, az ottani galériák szövetségeként létrejött Art From Berlin részleg tavaly is, idén is megbízhatóan teljesít, a Tammen & Partner-nek pedig idén is megszavazzuk a legvidámabb stand díját.
Az említett könnyedségre, játékosságra erősít rá a Bernheimer Contemporary is. Andreas Blank szobrai a legprofánabb tárgyakat, míg Johannes Vetter Man washing hands at Pienot collection című fotorealista festménye egy profán cselekvést emel a magas művészet színvonalára.
Tammen & Partner – Marion Eichmann kollázsai. A szerző fotója
Az idei év fókuszában Lengyelország áll, több galéria is szerepel az országból, a Millenárison a Czułość, az Apteka Sztuki, a LETO, a Propaganda és a Starter képviseli a szcénát. A POLISH(ed) elnevezésű program, amely külső helyszíneket – többek között az A38 galéria kubusát – is igénybe veszi, némi betekintést nyújt a kortárs lengyel művészeti életbe. Az idei kültéri installáció elég erős, köszönhetően a Lengyel Szobrászati Központnak (ahol amúgy most a hónap végéig éppen Tony Cragg kiállítás van). De a kiállító kereskedelmi galériák között is van kiemelkedő – még akkor is, ha nem sikerült a legnagyobb neveket idecsábítani, mint amilyen például a Foksal. De a varsói Apteka Sztuki kifejezetten figyelemreméltó, amely többek között Alek Slon festményeit hozta el. Slon többéves római időszakának mozzanatait festette meg, képei akár az írásművészetben a haikuk: tömörek és átütőek.
Apteka Sztuki – Alec Slon festménye és Francisco R. Remisero szobra. A szerző fotója
A kiállítók egyre igényesebben alakítják ki tereiket. A 2009-ben alapított Molnár Ani Galéria letisztult belsővel és a külső falon elrejtett gyöngyszemekkel idén mindenképp figyelemre méltó. A külső falon érdemes megkeresni Mátyási Péter OhkPeak című munkáját. Az egy méter széles lightbox a legalkalmasabb zugban világít.
Mátyási Péter lightboxa, a Molnár Ani Galéria standján. A szerző fotója
A kereskedelmi galériák mellett minden évben önálló művészeti projektek is bemutatkoznak. Ezek közül izgalmas a hazai Gallery Out of Home standján Az emberi kaland nagytérképe, Ázbej Kristóf Párizs külvárosában működtetett műtermének rekonstrukciója. A műterem falai nőtték ki magukat egyetlen hatalmas, több szobányi kollázzsá, a mű elemeinek biztonságos eltávolítását, hazaszállítását és itthoni installálását pedig hosszas előzetes tervezés és restaurátori munka tette lehetővé. A művészi patetikus akarat végül győzött: szögek százait távolították el a párizsi falakból, a nem várt problémákról nem is beszélve. Az Art Market képzőművészeti részlegén, az emeleten található meg a lakásrészlet.
Még mindig a nem kereskedelmi galériák terepén járva, érdemes megtekinteni a Dietro le Quinte Arte standját. Az olasz-spanyol-török vonalból sajnos megszokott, színes giccs-kavalkád típusú kiállítókon messze túlmutat ez a minimalista stand. Megálltunk Christian Verginer Blind című bizarr szobránál, amely a „nem látja a fától az erdőt” szólás tökéletes vizuális analógiája.
Dietro le Quinte Arte : Christian Verginer szobra. A szerző fotója
A meditatív alkotó folyamat – meditatív befogadás kategória győztese az idén két versenyszámban (fotó, képző) is jelen lévő TOBE Gallery által képviselt Lajtai Péter lehetne, akinek fragmentált alkotásaiból csak a legkisebbek fértek be a vásárra, és azokhoz is meg kellett magasítani a stand falát (vele készült interjúnk itt!).
TOBE Gallery : Lajtai Péter munkái. A szerző fotója
Ledényi Attila, az Art Market Budapest igazgatója szerint a vásár azért is alakított ki külön Art Photo részleget, hogy a fotóművészetet arra az elismertségi -megbecsültségi szintre húzza fel, amely a többi művészeti ágra jellemző hazánkban. Noha a képzőművészeti galériák is sok fotóalapú munkával foglalkoznak, a tavalyi Art Market Budapest fotósfelhozatala összességében erősebbnek tűnt, mint a képzőművészeti részleg – idén viszont nem egészen ezt látjuk. Ezzel együtt akadnak itt is gyöngyszemek: Ellie Davies munkái már a tavaly, a párizsi művészeti vásár vizuális szupersztrádáján, az Art Paris-n is kiemelkedőek voltak. Davies munkáit, aki Anglia erdeit fotózza, most a brightoni Crane Kalman Gallery képviseli.
Crane Kalman Gallery – Ellie Davies munkái. A szerző fotója
Fotográfia kategóriában egy másik különlegesség Gary Stephens két munkája, melyeket az aacheni ARTCO Gallery hozott el a vásárra. Stephens egyaránt fest és fotografál a harmonika-szerűen hajtogatott, perspektívával játszó hordozófelületekre.
ARTCO Gallery – Gary Stephens fotográfiái
Sok standon láthatók a gazdasági, társadalmi kérdésekre reflektáló alkotások, illetve vissza-visszatérő motívum a globális méretűvé duzzadó kérdés, a kontinensek közötti feszültség, a háború, a migráció okozta frusztrációk boncolása. A vásárra mindenképp érdemes rászánni legalább 3-4 órát, az Art Market Budapest 2016. október 16., vasárnap este nyolcig nyitva áll.