A 33 éves Cory Arcangel az 1973-as Bruce Nauman show óta a legfiatalabb művész, aki a Whitney Museum egy teljes emeletét megkapta bemutatója céljaira.
A művész 2009-ben hat hónapot töltött azzal, hogy a YouTube-ra feltöltött, zongorán játszó macskák videó klipjeiből összevágta Arnold Schönberg 1908-ben komponált Drei Klavierstucke, Opus 11. című zeneművét, a világ első elhangolt zongorára írt darabját. „Eléggé stresszes munka volt, gyakran több napig tartott, amíg megtaláltam a megfelelő hangot” – nyilatkozta. Az eredménnyel elégedett. A macskák által előadott mű nem különböztethető meg neves zongoraművészek interpretációitól.
Cory Arcangel intermediális munkássága átfogja a számítógépek generálta képek és hangok, a videó- és installáció művészet, a zene, szobrászat és nyomatkészítés teljes spektrumát, de a művész leginkább internetes beavatkozásai és videó-játék átalakításai révén ismert. 2004-ben szerepelt a Whitney Biennálén és a kortárs amerikai művészet bemutatására szakosodott múzeum 2009-es Synthetic című kiállításán.
Jelenlegi, rendkívül sikeres Pro Tools című bemutatójának kurátorai egyértelműen a fiatal, laza, divat-tudatos közönséget célozták meg. A többnyire méltató kritikák részletezik fiatalkori érdeklődését a televízió és a számítógépek iránt, beszámolnak az Oberlin College-ben végzett tanulmányairól, amelyek során felcserélte a klasszikus gitárt az elektronikus zene alkotásának eszközeire, beszélnek az obskúrus elektronikus eszközökkel és számítógépes programokkal kapcsolatos mániájáról és kitérnek a 2004-es Whitney Biennálén nagy szenzációt keltett Super Mario Clouds v2k3 című munkájára.
Cory Arcangel sokat emlegetett alapműve az 1980-as években népszerű Super Mario Brothers videó játék hackelt programján alapult. A művész a hátteret alkotó, pixeles kék égbolton szintetizált zenére úszó pufók felhőkön kívül mindent kitakarított a játékból. A pop művészetet és a minimalizmust gyengéden összeolvasztó végeredményt négy projektor vetítette a falakra. A játékot manipuláló kódját közzétette az interneten, lehetővé téve, hogy mások tovább alakítsák az eredeti elképzelést.
A legújabb, méregdrága technológiát használó, Hollywood effekt-varázslóit utánozni igyekvő elektronikus médiaművészekkel ellentétben Cory Arcangel kifejezetten a low-tech alkalmazásokat, stílusokat, megoldásokat keresi, ezekkel teszi emberivé műveit. Ősrégi videó-játékokat, nyekergő, vén lemezjátszókat, fekete-fehér tévéket gyűjt. Bújja az ócskapiacokat és a divatjamúlt technikai eszközöket kínáló internetes hirdetéseket. A régi berendezéseket felújítja, ötletesen átalakítja és segítségükkel szellemes, otthon barkácsolt kinézetű videó műveket és installációkat hoz össze.
Szívesen alkalmazza a kisajátító művészet változatos eszköztárát is. Richard Linklater 1993-ban készült Dazed and Confused (Szédült és zavarodott) című filmjének dialógusait erős, az angolszász közönség számára roppant mulatságos indiai akcentussal artikulált szövegekre cserélte ki. Gyakran parodizálja Bruce Naumann videó installációit, Ellsworth Kelly és Mary Heilmann absztrakt festményeit. Újraprogramozott videó-játékai Richard Prince és Jack Goldstein csibészes humorát idézik. „Do It Yourself” (Csináld magad) barkács-buhera megoldásai a punk művészetben és az 1960-70-es évek yippie kultúrájában gyökereznek. Munkáit szemlélve Jeff Koons 1980-as évek eleji kisajátító-művészet szobrai – hermetikusan lezárt plexi vitrinekben kiállított vadonatúj porszívók stb. – is eszünkbe jutnak.
Cory Arcangel a digitális hackerek új generációjának egyik első tagja, aki bejutott a művészet fősodrába. A műfajok közötti határok feloldódnak, a digitális munkák készítése ugyanolyan elfogadott módszer lett, mint a hagyományos festészet, vagy szobrászat. Természetessé vált, hogy az internetet sok művész kurátor-cenzoroktól mentes kiállítóhelyként használja. Egyre többen készítik műveiket a világháló speciális lehetőségeit kihasználva. Kialakult a digitális művek saját közönsége is, akik nem ebédlőjük, hálószobájuk falait dekorálják műalkotásokkal, hanem műgyűjteményüket számítógépeikben, különféle tartalom-hordozókon tárolják. Egyre több gyűjtő hajlandó komoly összegeket fizetni digitális művekért.
Cory Arcangel mostani bemutatója szinte kizárólag a 2011-ben született munkákra fókuszál. A kiállításon látható, hallható művek szellemes reflexiók a korai videó művészetre és a strukturalista filmre, a kinetikus, konceptuális és pop art irányzatokra, az absztrakt festészetre, és persze elsősorban a kisajátító művészetre, amely most ki tudja hányadik új virágkorát éli. Rég elmúltak azok az idők, amikor designerek perelték a művészeket motívumaik, grafikai megoldásaik elcsenéséért. A másolás, megosztás, kisajátítás legitim művészi eszközzé vált, olyannyira, hogy sok művész kínálja fel műveit „remixelésre” a saját ötleteket megálmodni képtelen, vagy lusta közönségnek.
Cory Arcangel elérte, hogy a Whitney múzeum liberalizálja korábbi szigorú szabályait. Lehet például fényképezni, akár állványt használva is a kiállított műveket. Engedélyezték a mobil telefonok használatát és a látogatók rákapcsolódhatnak a múzeum Wi-Fi hálózatára. A laptopok, tablet számítógépek, padek, okos telefonok használatának engedélyezése valódi interaktivitást tesz lehetővé, ugyanakkor leemeli a művészetet piedesztáljáról, s annak mutatja, ami valójában illúziómentes, túldemokratizált, diszlexiás, bármire hosszabb ideig odafigyelni, bármit mélységében tanulmányozni, átélni képtelen korunkban: pillanatnyi figyelemelterelésnek, fotózási lehetőségnek, pár mondatos twitteres, facebookos csevegés bármivel behelyettesíthető tárgyának.
A show nyitó galériáját a Various Self Playing Bowling Games (a k a Beat the Champ) (Különböző önjátszó kugli játékok; úgy is ismert, mint Győzd le a bajnokot) című nagyméretű videó mű dominálja. A hat kivetítőn az 1970–2000 között népszerű videójátékok átalakított animációi futnak: virtuális villámok cikáznak, digitális viharfelhők tornyosulnak, digitális zajok, képek töredékei villognak, kugligolyók helyett amorf formák gurulnak. A tájékoztató szöveg szerint „a mű kiemeli a fizikai tapasztalat virtuális környezetben történő szimulálásának abszorditását, (…) és egyszerre ássa alá a technológiával kapcsolatos elvárásainkat és a technológia által ígért fejlődést.”
A munka legmegrázóbb aspektusa az emberi érzelmek tűéles leképezése. A művész alaposan ismeri a kortárs tudatot és az általánosult, kétségbeesett, a szórakozás minden lehető formájával önmagunk előtt is rejtegetni próbált, remények nélküli 21. századi életérzést. A videójátékot játszó alig különbözik az általa virtuálisan eldobott kugligolyótól. Az egyik kivetítőn megjelenő, nagy realitással ábrázolt játékos, mint Bruce Nauman tomboló, frusztrált bohócai dührohamot kap, püföli a virtuális padlót minden egyes elhibázott dobás után. A mű ugyancsak viszonylag direkt utalás a korai 1980-as évek pictures art irányzatára, különösen Richard Prince hirdetésekben is felhasznált figura-szekvenciáira.
A szemközti sarokban a Research in Motion (Kinetic Sculpture #6) című installáció a modern absztrakt szobrászat és a kereskedelmi design hasonlatosságával játszik. Az amerikai szupermarketekben gyakran feltűnő, itt Sol LeWitt hálózatába rendezett „táncoló állványok” némán, kísértetiesen szinkronban mozognak, hajladoznak, tekeregnek a vetített kuglijátékok ritmusával. A közelben elhelyezett apró monitoron villanások és vízszintes, erős színű sávok mozognak, olvadva egymásba, ahogy az Joan Jonas és Paul Sharits korai videó- és film kísérletein megfigyelhettük. Cory Arcangel bemutatójának egyik lényeges értelmezési szintje tiszteletadás a „régi” mesterek előtt.
A második galériában tíz nagyméretű, Photoshop Gradient Demonstrations sorozatcím alatt kiállított absztrakt színnyomat a color field festészet ködösségét és az op art képek nyersességét invokálja egyszerre. Ahogy a cím jelzi, a kb. két méter magasságú képek Photoshoppal készültek, pillanatok alatt, a pixel-koordinátákat feltüntette a művész, így bárki reprodukálhatja őket laptopja magányában. Ahogy a korábbi Super Mario felhők esetében, ezeken a műveken is a hirdetésekben is gyakran feltűnő háttér-megoldások kerülnek előtérbe, ahogy azt Thomas Ruff és Richard Prince fotóin láthattuk először. Ezek a képek könnyen elképzelhetők a lazának, vagánynak, kulturáltnak, művészet-barátnak látszani igyekvő ifjú bankárok, brókerek lakásaiban, irodáiban.
A Cory Arcangel által közzétett, átalakított Super Mario Brothers videó-játék kódját tízezrek töltötték le a netről, hogy elkészíthessék a saját variációjukat. Hasonlóképpen a művész Photoshop sorozatának kódjai is igen népszerűek. Nem ritka látvány a kiállításon a fal mellett kuporgó, laptopján saját reprodukcióját készítő fiatalember. Az eredeti és a másolat 1970-es években felvetődött problematikája az egyik fő motívuma a bemutatónak. Az egyik galériában elegáns állványon hét darab Oakley M Frame napszemüveg festett bronz másolata látható, mintegy a kortárs művészet valódinak látszó másolat-mániáját parodizálva. A közelben, Volume Management címmel tíz, a Vizio 55 HD TV csomagolására használt kartondoboz formál hosszú, alacsony falat, a számítógépes tároló rendszereket idézve, szelíden új címkét sugallva a dobozolt üres terekkel gyakran játszó minimalizmusnak.
A kugli-játékok talán nem is szándékolt humanizmusa időnként más művekben is előbukkan. A There’s Always One at Every Party (Mindig, minden bulin van valaki) című videó mű összeállítás a Seinfeld tv-sorozat azon a sorozat egyes darabjaiban gyakran ismétlődő részleteiből, amelyekben a főhős, Kramer arról az álmáról beszél, hogy ír egy kávézóasztali könyvet a kávézóasztalokról. A Paganini Caprice No. 5 a művész korábbi, zongorázó macskákat mutató videó felvételekből összeállított Schönberg-parafrázisának ikerdarabja. A 19. századi hegedű
virtuóz és komponista művét heavy metal gitárosok játékának részleteiből, mindegyiktől egy-egy hangjegyet kölcsönözve rekonstruálta Cory Arcangel. Ezt a művet, mint a magyar cigányzenészek a Pacsirtát, a gitárosok gyakran játsszák virtuozitásuk bizonyítására. A mű összeállítása, mint a zongorázó macskák esetében, ismét óriási türelmet és zenei tudást igénylő feladat volt. A végeredmény nemcsak totálisan új zenei interpretáció, hanem gyorsan pergő csoportkép is azokról a zenében elveszett lelkekről, akiknek világhír-álmai ritkán válnak valóra.
Vannak kevésbé primer, halkabb, meditatívabb munkák is a kiállításon. Negyven, régi nyomtatóval előállított grafika Jackson Pollock anguláris vázlataira emlékeztet. Öt ártalmatlan drót szobrot a fémbútorokat előállító, számítógép vezérelte gép produkált. Egy teljes falat a 2007-es Észak-amerikai Nemzetközi Autó Show-n bemutatott Yukon Denali S.U.V. terepjáró festéséhez használt Jay-Z Blue speciális kék festék borít.
Cory Arcangel művészetének motorja az a sokak által zöldfülűségre jellemző hit, hogy a Duchamp által elindított avantgárd szellemiség ma is él, s egymás után hódítja meg a korábban nem-művészinek hitt területeket a művészet számára. Esetében ez a hit olyan erős, hogy példátlan termelékenységben nyilvánul meg. Nehezen felfogható, hogy a kiállításon látható, elképesztő mennyiségű, kiváló minőségű mű mindössze néhány hónap alatt született. Jól tudjuk, hogy a hit hegyeket mozgat, s azt is, hogy túlélésünket a bármiben való hit biztosítja. Áldottak és boldogok azok, akik képesek hinni.
Whitney Museum of American Art, New York
2011. május 26. – szeptember 11.