Minden, amitől rosszul lehetek porszívózás közben, ott figyel ledekkel megvilágítva. A különbség, hogy ez az éterien elemelt verzió a bogárlábakra, hajszálakra és elhullott cérnákra egész jól mutat. Ahogy a 21. századi fényreklám is az MSU nyugati oldalán: a festékbe áztatott virágszirmok, roncsolt csipkék, celofánra száradt színes kriksz-krakszok óriásira nagyított led-herbáriuma úszik a novi zagrebi alkonyatban.
Antun Motika már 1981-ben említi zágrábi naplójegyzeteiben a „light painting” kifejezést, és sokkal korábban is, a negyvenes évektől vázlatkönyveket töltött meg kinetikus és fényinstallációk terveivel. Azonban csak egyetlen egyszer, 1968-ban tárta közönség elé fénykísérletei eredményeit, három napra, statikus vetítés formájában (Svjetlosni odrazi – Fényvisszaverődések). 2012-ben aztán, húsz évvel a művész halála és négy évvel 21 vázlatkönyvének a gyűjteménybe kerülése után az MSU csapata továbbgondolta és életre keltette ezeket a különleges, cím nélküli látványokat.
Nem tudni, Motika próbálkozott-e valaha a megálmodott szerkezetek kivitelezésével. Mindenesetre a több száz részletes vázlat sok esetben tartalmaz variációkat ugyanarra a témára – és nem egy esetben jellemző, hogy a legújabb technikával már gyerekjáték megvalósítani az elképzelést. Maguk a vázlatok is láthatók kiállítva (egy részük egy fogorvosi rendelő kartonjain, mások beragasztásokkal tarkított, tematikus könyvekben), ami pedig szabad értelmezésükből, a velük való játékból és precíz elemzésükből született, maga is érdekes kísérlet a közönséggel.
A Filip Beusan fotográfus közreműködésével készült setup nagyrészt mozgásérzékelőkön alapszik, egy természettudományos szertár hűvös távolságtartását és egy elvarázsolt kastély spontaneitását ötvözi. Halálra lehet például rémülni a Hrvoje Hiršl médiaművész által interpretált, fehér lufikat szabálytalan ritmusban felfújó és leeresztő gépezet kompresszorától, amely egy sötét térben az ott szereplő fényszobrok felvillanásával egy időben kezd borzalmas ricsajba, és fülsüketítő zúgása több termen át kísért (és adott esetben ipari porszívóra emlékeztet). A luminokinetikus szobrok interaktívak, a diavetítők mellé Motika vetítőfóliáinak reprodukcióit készítették. A látogatók kedvükre cserélgethetik őket a gépben, és a tárgyakat (léckeretre feszített trükkös textilek, „hullámzó szobrok”) is mozgásba hozhatják, amelyekre a kép vetül.
A legtöbb vetített felület ahhoz is hasonlít, mint amit egy mikroszkópba nézve látunk (két esetben éppen a falon lévő lyukakba lesve pillanthatunk meg egy-egy színes mesevilágot), és majdnem olyan talányos, mint a vöröshagyma buroklevél-preparátum, vagy egy tócsa élővilága. Átlátszó kis varrótűs dobozokba berendezett növényi rész, halcsont-, toll- és lila tinta akváriumok, miniatűr virágszirom-diorámák váltják egymást. Egyúttal szemkápráztatóan színes, érzéki élmények, amelyek a mikroszkóp, a kaleidoszkóp vagy a mikro- és makrovilágok asszociációján keresztül elvezetnek Motika vonzódásához is az univerzum titkai iránt.
1917-ben, tizenöt évesen Futuropolis-t rajzol, a hatvanas években pedig élénken foglalkoztatják az űrkorszak vívmányai. Újságkivágások és fotók segítségével ember- és állathibridekről fantáziál, nők testrészeit csereberéli, őrült tudós módjára játszik a jövő technológiájának általa képzelt lehetőségeivel. Néha túl messzire megy, néha aztán az emberi fantáziát beindító, kulturális jelentőségű fényfestést emleget, ami napjainkra kétségtelenül megvalósult. Egy „ambient tér” is szerepel, melynek minden falára a padlótól a plafonig egyfolytában változó, csodálatos képek projektálódnak; rajzolatuk az ezredfordulós technikához illően pixelekre bomlik. De ez is, ez a finom rácsozat is jó, a pszichedélián túli, technokrata négyzetháló ritmikája plusz meditativitást kölcsönöz a 2D és a 3D határán mozgó benyomáshalmaznak. Elvarázsolt kastély, mondom: amikor gyerekcsoport érkezik ide, a kicsik automatikusan árnyjátékba kezdenek a kezükkel, és az anyagtalan, mozgó motívumok után vetik magukat.
Az otthon, netán éppen a padlón elszórva talált holmik (Motika nővérével és anyjával élt egy lakásban, ez némileg magyarázza a fonalak, hajak, gombok, csipkék, harisnyadarabok vagy hajlakkok gyakoriságát) profán anyag-volta azután éppen az ellentéte lenne az emelkedettségnek. Az itt látható kontextusban, megvilágított modern dobozkákba helyezve mégis leginkább maga a csillagpor a szemünk előtt. Nem beszélve arról, hogy a száraz levél, celofán, régi röntgenfólia, mi több, bonbonpapír-recycle ma milyen divatos plusz jelentésréteget hordozna, ha Horvátországban nem is éppen a „divatos” az, ami a szemét újrahasznosításáról eszünkbe juthat.
A címek mellett a kiállított tárgyak keletkezési éve is hiányzik; a két világháború között tiszta modernista festőként ismert Motika nagyjából a negyvenes évektől kezdődő kísérleteit az 1968-as felkérést kivéve csak a barátainak mutatta meg. Ahogyan az MSU-ban leporolták és helyre tették ezt a gazdag hagyatékot, és multimédia-alkalmazások és egyszerű ötletek révén hozták 2012-es elvárások szintjére, mindenesetre nagyon izgalmas alámerülést ígér az anyagszerűség és anyagtalanság ellentmondásos régióiba.
Antun Motika: Eksperimenti – Od Futuropolisa do Muzike svjetla (Kísérletek – Futuropolistól a Fény zenéjééig)Muzej Suvremene Umjetnosti Zagreb, 2012. 09. 25. – 2012. 11. 11.Kurátor: Ivana Janković