A londoni City kulturális központjának egyre gyakrabban meghökkentő sláger-tárlatokkal kirukkoló kiállítóterme ad otthont az őszi évad talán legellentmondásosabb eseményének. A Barbican Art Gallery Boom for Real címet viselő retrospektív tárlata a „XX. század egyik legjelentősebb festőjeként” népszerűsíti Jean-Michel Basquiat-t, akinek több mint száz munkája látható – többségében most először – a világ egyik vezető üzleti központjában.
Az 1960 és 1988 között élt, drog-túladagolásban elhunyt egykori New York-i csodagyerek minden zsenialitása ellenére alig van jelen a brit művészeti életben. Közgyűjtemények, köztük a világ egyik vezető modern művészeti múzeuma, a Tate Modern egyetlen művével sem rendelkeznek. Márpedig, ha eddig nem keresték őket, most már kevés reményük lehet a megszerzésükre, árai olyan magaslatokba emelkedtek. Sokan itt ez év elején hallottak először Basquiat-ról, amikor cím nélküli festménye 110,5 millió dollárért kelt el a Sotheby’s New York-i árverésén. Ez az eddigi legmagasabb összeg, amelyet színesbőrű festő, sőt amerikai művész munkájáért adtak, de az elképesztő rekord, legalábbis az árlistákon, a legnagyobb mesterek, a Monet-k, Picassók és Van Gogh-ok sorába is emelte. Waldemar Januszczak, a The Sunday Times befolyásos képzőművészeti kritikusa „japán bohócnak” nevezi az Untitled vásárlóját, a katalógusból árusító kereskedelmi mogult, Juszaku Maezawát, aki „saját olcsó művészi ízlése kielégítésére dobta ki a hatalmas összeget, ami sok afrikai falu lakosai életének megmentésére lett volna elég”. Ennél lényegesen kevesebbet, ám így is a becsült ár felső határának dupláját, jutalékkal együtt 7 millió fontot adott egy másik gyűjtő a Sotheby’s tavalyi londoni árverésén az Air Power című 1984-es Basquiat-alkotásért; igaz, ezt a vásznat különösen érdekessé tette, hogy a 2016 elején elhunyt David Bowie képzőművészeti kollekciójából került elő.
A Barbican Art Gallery minden kétséget kizáróan nagyszabású vállalkozása inkább a művész tényfeltáró portréjának számít, ami „szövegösszefüggésbe” helyezi Basquiat életét és halálát. A Barbican kurátora, Eleanor Nairne kapcsolatba lépett a művész családjával, különösen két testvérével, Lisane-nal és Jeanine-nal, akik a Basquiat pályafutását befolyásoló legkülönfélébb tárgyak egész sorát bocsátották rendelkezésére, materializálva mindazt a hatást, ami a művészt már gyerekkorától kezdve érte, kezdve Gray: Az emberi test anatómiája című könyvével, némafilmeken át egészen a jazz-felvételekig. Basquiat alkotó tevékenysége ugyan a hetvenes évek végétől haláláig csak jó tíz évet ölelt fel, abba először graffiti művészként, majd New York szívében működő neo-expresszionista festőként rengeteg energiát fektetett bele. A brooklyni születésű, formális művészeti képzésben sosem részesült őstehetség szívta magába a tudást. Több idegen nyelven beszélt folyékonyan, egyaránt érdeklődött a filmművészet, az irodalom, a történelem és az orvostudomány iránt, és ez a sokoldalú vonzalma mind látványosan tükröződik a Barbican-ben kiállított műveiben.
A kiállításra eljutottak többek között azok a barátaival együtt utcán árusított egydolláros képeslapok, melyekkel még szinte gyerekként jutott zsebpénzhez. A jelentősebb termésből kiemelkedik az a tizenöt darabból álló együttes, mellyel Basquiat először mutatkozott be festőként a Diego Cortez által kúrált, mérföldkő jelentőségű, New York / New Wave című 1981. februári csoportos kiállításon a New York-i MoMa PS1-ban. A munkák azóta először láthatók együtt, érzékeltetve, miért robbant be velük Basquiat egyik pillanatról a másikra az amerikai kortárs művészeti színtérre. A látogatók különös figyelmére tarthat számot jól ismert 1984-es önarcképe, de érdemes elidőzni az 1982-es Jawbone of an Ass előtt is. Erre történelmi személyiségek olyan széles skálájának nevét pingálta, mint Hannibál, Savonarola, II. Ramszesz és Machiavelli, illetve a festmény aljába illesztette Amerika rövid történelmét is, emlékeztetve a rabszolgaság intézményére.
Jean-Michel Basquiat kiállításának címe, a Boom for Real arra a kedvenc mondására utal, hogy mindazt, nagyot és kicsit, átveszi a világból, ami valaha is hatott rá, majd saját szűrőjén átrostálva úgy festi meg, hogy az a vászonról mindenki számára másként élvezhetően és értelmezhetően hasson. Ebben a szellemben tekinthetett a művészettörténetre is. A reneszánsz óriásának jegyzetfüzete ihlette a Leonardo da Vinci’s Greatest Hits című festményét, izmok, lábak alapos megfigyelésének tréfás graffiti-változatát. Basquiat felkészült: a Leonardo munkásságáról szóló könyve látható a kiállításon is. Eleanor Nairne kurátor a kiállítás megnyitója előtt úgy fogalmazott, Basquiat „megszállottan rajongott Leonardo iránt, akit meghatározó reneszánsz embernek tekintett, ahogy bizonyos fokig ő maga is az volt”.
Ahogy a The Sunday Times, úgy a The Times is „nevetségesnek” tartja a Barbican túlzó értékelését Basquiat-ról, még ha ő maga „legendának, nem élő személynek” tekintette is magát. Rachel Campbell-Johnston a festő sikerét „inkább a publicitás történetébe, mint a művészettörténetbe” sorolja be. A már említett Januszczak kifejezetten a kor New York-i művészeti köreit vádolja: először keblükre ölelték a jóképű, tehetséges brooklyni gyereket, majd leitatták, bevezették a kábítószer világába, híressé tették és kizsákmányolták. Szerinte, ahogy a jelen példái is mutatják, „semmi nem hajtja fel jobban az árakat, mint egy korai halál, így a műkereskedők megkapták, amit akartak”.
Basquiat: Boom for Real, Barbican Art Gallery, 2018. január 28-ig, belépődíj 16 font, az elővétel feltétlenül ajánlott.
A nyitóképen: Untitled (Pablo Picasso), 1984 Private collection, Italy. © The Estate of Jean-Michel Basquiat. Licensed by Artestar, New York.
