A Nemzetközi Kepes Társaság három kiállítása is összekapcsolódott 2011 decemberében Budapesten. A Társaság munkájáról a Civil Rádió 2012. január 7-i Színpadkép című adásában Józsa Ágnes beszélgetett Csáji Attilával.
A látás nyelve, van olyan. S az ép szeműek közül sem mindenki beszéli. Nem értjük, vagy félreértjük az előttünk színekben és formákban kibontakozót. Óriásira duzzadt a képek világa. Száz éve még többségében csak a természet által alkotottat szemlélhettük, míg mára a mesterségesen előállítottak vannak többségben. Ha érteni akarjuk – ahogy a betűket is – OLVASNUNK kell.
Ezt Kepes György már 1944-ben – hol volt akkor még a sok képalkotó és képértelmező eszköz, hisz kevesek kezében volt fényképezőgép és alig volt televízió – egy tudományos munkában a kezünkbe adta (magyarul 1979-ben olvashattuk először): A látás nyelve. A Selypen 1906-ban született Kepes György Csók Istvántól tanult a főiskolán, majd a Képzőművészek Új Társasága művészeként 1930-ban lépett először nyilvánosság elé a később ugyancsak külföldre távozó Trauner Sándor (Luis Bunuel; Marcel Carné – Ködös utak, Szerelmek városa; Billy Wilder – Irma te édes, Legénylakás, és mintegy százhúsz film látványtervezője), és az itthon maradó Schubert Ernő, Korniss Dezső, Hegedüs Béla, Vajda Lajos társaságában. Látogatta Kassák Lajos Munka-körét. Moholy-Nagy László hívására ment Berlinbe, majd Londonba, s az ő felkérésre lett 1937-ben Chicagóban az Új Bauhaus tanára, ahol a szín és fény tanszék vezetője lett. Nagy hatású munkájával szerzett nemzetközi hírnevet. A látás nyelve című kötete alapmű minden képpel foglalkozó számára. Magyarul olvasható még A világ új képe a művészetben és a tudományban, valamint a Közösségi művészet felé című kötete.
Szellemi örökségét a Nemzetközi Kepes Társaság gondozza. A Budapest Galéria legutóbbi kiállítása az ő munkásságukat mutatja be. Vezetőjükkel Csáji Attilával, a nemzetközi hírű képzőművésszel beszélgetek.
– Kepes György az a művész, aki rendkívül érzékenyen nyúlt a fény közvetlen művészi alkalmazásához. Nem véletlen, hogy amikor Moholy Nagy László átment Amerikába és megalakította a New Bauhaust, rábízta a fénytanszék vezetését. Ez a fénytanszék annyira sikeres volt, hogy egy sajátos „láncreakciót „indított el, úgyhogy Kepes Györgyöt meghívták a Harvardra Cambridge-be, majd a Massachusetts Institute of Technology-ba, ahol előadások sokaságával mutatta be azokat az akkor létező lehetőségeket, amelyekkel a fény közvetlen művészi élménynek a teremtőjévé válhat. Hangsúlyozni szeretném, hogy azok a lehetőségek a maiakhoz képest hihetetlenül szerények voltak. De Kepes Györgynek óriási hatása volt. És azáltal, hogy ő Massachusetts Institute of Technology-n létre tudta hozni az első olyan kutatóintézetet, ahol művészek, tudósok, technológusok együtt dolgoztak, és a mediális kísérleteknek egyik gócpontjává váltak, ez egy olyan modell értékű intézetté alakult, amelyik aztán láncreakciót indított el, és ma már háromszáz hasonló karakterű intézet van a világon, ahol művészek és tudósok együtt dolgoznak, Németországon és Finnországon keresztül Japánig, vagy a különböző Dél-amerikai államokig
– Elnézést, de sajnos, Magyarországon ez a sor nem folytatódik méltóan. Nagyon mostohán kezelődik az a gazdag anyag, amit sikerült Magyarországra az örököseinek eljuttatni. Úgy érzem, Kepes György még nem érkezett haza.
– Ez részben igaz. Éppen idén avatunk egy új Kepes Múzeumot. Kepes György, aki Selypen született, nem Selypnek, hanem – Selyp ugye Heves megyében van – Egernek adta az anyagát, az oeuvre-jének a tekintélyes részét. Ott először a Vitkovics-házban állították ki. Ez egy barokk épület. Itt nagyon szépen megcsinálták a kiállítást, de látogatói szempontból kiesett a forgalomból. Az utóbbi években sokat fáradoztunk azon, hogy ez az életmű méltóbb helyre kerülhessen. Idén Kepes György anyaga Eger központjába kerülhet az Ifjúsági Házba. Ez egy klasszicista épület melynek az átalakítását és a Kepes-anyag átköltöztetését az EU támogatta ötszáz millió forinttal. Az építkezések tavaly januárban elkezdődtek, és bízom benne, hogy tavasszal fel tudjuk avatni a Kepes Múzeumot. Ez tulajdonképpen három egységből áll majd. A földszinten lesznek azok a kiállítások, amelyek a jelenlegi helyzetet mutathatják be. Ezek időszaki kiállítások lesznek, mint például Denise René-nek, ennek a kitűnő párizsi galeristának a gyűjteményét mutatjuk be, vagy Molnár Vera alkotásait, aki a komputerművészetnek egyik úttörője, s Párizsban él. Neki lesz itt egy nagyszabású kiállítása. A földszinten tehát olyan kiállítások lesznek, amelyek a mai művészetet mutatják be, vagy visszatekintve, azt a szellemiséget jelenítik meg, amelyet Kepes György képviselt. Az első emeleten lesz a Kepes-kiállítás a művész eredeti alkotásaiból és dokumentumaiból. A második emeletre fényművészeti kiállítást tervezünk, illetve fényművészeti múzeumot fogunk nyitni.
– Kérem, mutassa be társaságukat, a Kepes Társaságot.
– Amikor 1993-ban – tehát meglehetősen régen – felavattuk Szabó Istvánnal a Kepes Múzeumot, már akkor én jeleztem, hogy tulajdonképpen hármas célunk van. Egyrészt, ezt a múzeumot élővé kell tenni, mert egy ilyen gyűjtemény bemutatása nagyon komoly eredmény. Aztán, létre kell hozni egy olyan társaságot, amely Kepes szellemében dolgozik, s ugyanakkor élettel kell telíteni a múzeumot úgy, hogy falai között rendezvényeket tartunk, például fény-szimpózium, nemzetközi fény-szimpózium. Ezek a fény-szimpóziumok unikumot jelentettek világviszonylatban is, és most már a tizediket rendeztük meg. Tehát, megvalósítottuk kezdeti célunkat, hogy a világ számos tájáról összehívjuk a művészeket és tudósokat, s találkozókat szervezünk számukra. Ezek olyan alkalmak, ahol a fény különböző kifejezési lehetőségeit a művészek és tudósok együtt tárgyalják meg. Ezekre a programokra Németországból éppúgy jönnek mint az Egyesült Államokból, Hollandiából vagy Magyarországról. Természetesen, ezek olyan visszatérő alkalmak, aminek a jegyében az a gondolkodásmód, amit Kepes képviselt, érvényre jut.
– Az elmúlt évtizedek alatt az eszköz maga nagyon megváltozott, s gyarapodott. Nekünk is megváltozott a fényhez való viszonyunk a nagyon sokféle eszköz által.
– Igen. Az az optikai forradalom, ami kibontakozott a múlt század, tehát a XX. század utolsó évtizedeiben hihetetlenül módon gazdagította, feldúsította ezt az egész lehetőséget. A komputer, a lézerek, a lézer sajátos fényviszonylatai, amelyek eltérő tulajdonságokkal bírva, eltérő képi lehetőségekkel járultak hozzá ehhez a gazdagodáshoz.
– A hologramot, az Ön különös művészeti módszerét nem említette…
– Igen, a lézernek egyik lehetősége a monokromatikusságából, a rendezettségéből fakadó holográfia, a holográfia lehetőségei, a komputergrafikák, és így folytatnám, vagy fénykísérletek például. Ma már olyan projektorok is vannak, amelyekkel városképi nagyságrendben lehet vetíteni. Tehát a fény egyszerre teremt olyan lehetőséget, hogy a legkisebb és a befelé tekintőt felmutassa, és egyszerre olyant, amely hatalmas városképi jelentőséggel bír, s alakítja a környezetet. Nos, a Kepes Társaság maga ezeken a fény-szimpóziumokon alakult. Én javasoltam még 1996-ban , hogy hozzuk létre ezt a társaságot. Az és ezen is részt vett az Massachusetts Institute of Technology/Center for Advanced Visual Studies egyik igazgatója, aki boldogan fogadta az ötletet. Így, tulajdonképpen az MIT-vel együtt, az MIT-vel összehangolva teremtettük meg a társaság alapszabályát és a többi fontos elvet.
A Kepes Társaság egy nemzetközi társaság. Mintegy tizennégy országból vannak tagjai, ma már több mint kilencvenen. Nagyon óvatosan veszünk fel embereket. Rengetegen jelentkeznek, de nem akarjuk ennél nagyobb létszámú társasággá változtatni egyesületünket. De vannak olyan művészek, – természetesen, az Egyesült Államokból többen – mint Sally Weber, aki kitűnő holográfus, vagy Seth Riskin, aki az MIT Múzeum főmúzeológusa, vagy vannak német művészek, mint Prof. Dieter Jung, akinek éppen itt mögöttem van hologramja. Ő az egyik leghíresebb holográfus a világban. Ő is a CAVS (Center for Advanced Visual Studies) tagja, vagy Michael Bleyenberg, aki Kölnben él és pixelholográfiával foglalkozik. A Budapest Galéria e kiállítása mellett még van kiállítás az Anker köz 2-4-ben. Ott elsősorban a nemzetközi fényműhely mutatkozik be. Utaltam már Michael Bleyenbergre, de tagunk például Adolpho Lugli Olaszországból, vagy Carlo Bernardini ugyancsak Olaszországból. Carlo Bernardini például a száloptika lehetőségeivel foglalkozik. Így sorolhatnám még azokat a művészeket, akik – mint például T. Bortnyik Éva és Tubák Csaba, akik Bécs mellett élnek – , vagy említhetném Mengyán Andrást, aki matematikai számítások és audiovizuális eszközök segítségével dolgoz ki transzparenciát, és ilyen jellegű képi struktúrákat állít ki sorozatosan. Mattis-Teutsch Vlademárt, aki Brassóban él és alkot. Ő is kiállító tagunk. Sok művészt sorolhatnék. Ezek a világ különböző pontjain élő és alkotó művészek a fény-szimpóziumokon ismerték meg igazán egymást. A fény-szimpóziumokon teremtettük meg ezt a társaságot. Itt kristályosodtak ki művészeti elveink. És most már hosszú-hosszú évek óta a legkülönbözőbb helyeken állítunk ki a Kárpát-medencében, Brassóban éppúgy, mint Kassán vagy Párizsban. Párizsban például ott hét fényművész mutatkozott be. De sorolhatom azokat a megnyilvánulásokat, amelyek jelzik a Kepes Társaság munkáját a művészeti életben.
– Most beszéljünk erről a kiállításról. Sokféle műfajjal találkozhatunk.
– Maga a Kepes Társaság nemcsak fényművészettel foglalkozik. A fényművészet jelenti a gerincét és a legfontosabb kifejezési lehetőségeit, de kitűnő mással foglalkozó művészek is tagjai a társaságnak. Hiszen a társaság maga a művészet és tudomány kapcsolatára épül. Így például tagunk és kiállító művészünk az anamorfiát remekül felhasználó Orosz István. De említhetem Benedek József szobrászt, aki a kinetikus művészet egy sajátos alakja. Művei, a drótokból hajlított és a levegő mozgására reagáló formák, melyek különösen az árnyékvetésükkel egy térbeli grafikát alakítanak ki.
– Láthatjuk itt Haraszty István alkotásait is.
– Haraszty István ugye egy régi kinetikus mobilos, akit én még a Szürenonra (Csáji Attila a szürrealizmus és nonfiguratív szavak összevonásával alkotott elnevezése – szerk.) hívtam meg először, aki ott állított ki. Haraszty István, akinek sok évtizedes művészi múltja van és nagyon komoly nemzetközi elismertsége. Említhetem Nagámit (Nagy Gábor Mihály), aki domborműveket állít ki, aztán itt állít ki Lonovics László, aki legalább tizenöt éve foglalkozik fénykísérletekkel, és gyönyörű dolgokat teremtett, s sok-sok művészt kellene felsorolnom.
– Mennyire tudják figyelemmel kísérni a nemzetközi képzőművészeti életet, s mennyire vannak kapcsolatban a kortárs magyar művészet különböző csoportjaival?
– A nemzetközi vonulatokat – természetszerűen – tudjuk követni és nemcsak követni, hanem nyugodtan mondhatom, hogy Magyarország, itt, ebben a viszonylatban nem a középmezőnyben, hanem abszolút élmezőnyben van. Tehát, egyrészt – gondoljunk arra, hogy az Massachusetts Institute of Technology/Center for Advanced Visual Studies ennek az egész művészetnek az akadémiája. Olyan, mint a Tudományos Akadémia, ahol a legelitebb, legjobb, legkitűnőbbek kapnak lehetőséget. Évtizedek óta folyamatos kapcsolatunk van számos intézettel, mint az ITT-vel Tokióban, vagy a CETKA-val Karlsruheben, és sorolhatnám. Maga tagságunk is nemzetközi. Tagunk Kas Oosterhuis, például az a kitűnő építész, aki Pesten a Cetházat építette. Ő éppúgy tagja a Nemzetközi Kepes Társaságnak, mint Prof. Dieter Jung, akire visszatérően utalok. Tehát egy rendkívül színes, nagyon összetett társaság a mienk. Holográfusok éppúgy tagjai, mint építészek, anamorfiával foglalkozó művészek vagy a színdinamikával foglalkozók. Tehát egy rendkívül széles társaság a mienk, amelynek a magját a fényelmélet és a fényművészet jelenti. A fényelmélet és a fényművészet talán a jelen legdinamikusabban alakuló, újabb és újabb területeket feltáró művészeti ága. Nem véletlenül akkor, amikor a dánok voltak az európai uniónak a soros elnökei, Koppenhágában volt egy nagyon nagyszabású kiállítás, az úgynevezett Lux Európa, amelyen bemutatták a fényművészet lehetőségeit úgy, mint a legaktuálisabb művészet lehetőségeit. Koppenhága közterei teltek meg fényművészeti alkotásokkal. Egy-egy országból egy embert hívtak meg. Engem hívtak meg Magyarországról, de voltak ott németek, olaszok, angolok, horvátok.
– A magyar művészeti élet – a képzőművészeti is – meglehetősen sokszínű. A kortárs magyar művészeti élettel milyen kapcsolatuk van?
– A magyar művészekkel természetesen, nyilvánvalóan nagyon szoros a kapcsolatunk. Akkor, amikor megszerveződött a képzőművészeti társasságok szövetsége, akkor belépett a Kepes Társaság is ezek közé. Kapcsolatban vagyunk így a társaságok szövetségével. De azáltal, hogy a tagság maga meglehetősen színes és sok műfajú, a Kepes Társaságon kívül is a legkülönbözőbb társaságokban vesz részt, és dolgozik. Rajtuk keresztül még erőteljesebb a kapcsolatrendszerünk, amely nemcsak Budapestre koncentrálódik, mert az egész országból szerveződik tagságunk. Pécsett több tagunk él és dolgozik, említhetném itt Gellért Bruno Istvánt vagy például Gyenes Zsoltot.
– Gellért B. István grafikus és szobrászművész alkotásai egészen különleges tartalommal telítődnek ebben a környezetben.
– Igen, igen. Az ő munkái egyszerre hordoznak egy fantasztikus beleélő képességet, és egyszerre elevenítenek fel soha nem volt, megálmodott világokat és olyan lehetőségeket is, amelyek a mából következnek. Így ez egy sajátos egymásra találást jelent. Vagy például Gyenes Zsoltot említhetem, aki fénykalligráfiákat csinál, a kaposvári egyetemen tanít, és ezt is tanítja. Itt érdemes elmondanom, hogy például a kaposvári egyetemre is elment a Kepes Társaság, és Kepes-napokat szerveztünk, előadásokat tartottunk kiállításokat, bemutatókat rendeztünk.
– A szimpóziumokon kívül még milyen formákban tevékenykednek?
– Egyrészt, sorozatosan rendezünk Kepes-esteket. Ezeken a Kepes-esteken bemutatkozott például Dr. Greguss Pál, a kitűnő holográfus. Ő is kitűnő tagja volt a társaságnak – sajnos, már nincs közöttünk –, aki jól ismerte, és munkatársa volt Gábor Dénesnek, a holográfia megteremtőjének. Greguss Pál is teljesen új eljárásokat dolgozott ki a holográfiában. Ő elsősorban tudós volt, de a művészeti vénája is erőteljes volt. Említhetném Polonyi Károly nevét – ha már a halottakról beszélünk –, aki kitűnő építész volt, s neves várostervező. Ő épp úgy tartott előadást estjeinken, mint például Mengyán András, vagy Orosz István. A Kepes Társaságnak a Kepes-esteken túl az az egyik jellegzetessége, hogy előadásokat tartunk különböző egyetemeken, mint például a kassai egyetemen. Bartusz György szobrász, akcióművészt megbízták azzal, hogy a kassai egyetemen megszervezze a képzőművészeti fakultást. Ő is tagja a társaságunknak. Szervezett ő ott az ötszáz fős auditóriumban egy programot. Amikor először odamentünk, és megláttam a termet, azt mondtam a Gyurinak: „Gyuri, ha itt lesz nyolcvan ember, az már sok, és az eltűnik az ötszáz fős auditóriumban.” Ám még a lépcsőn is ültek, annyian voltak, mert az előadás iránt olyan hatalmas volt az érdeklődés. Ez a téma a fiatalokat rendkívüli módon érdekli. Engem is rengetegen keresnek fel, vagy próbálnak felkeresni, és érdeklődnek a holográfia és a lézer képi lehetőségei után. Én a lézer képi lehetőségeivel egy olyan transzformációs rendszert dolgoztam ki még a hetvenes évek végén, amely – mint kiderült –, nemzetközi unikum. Ennek alapján hívtak meg Massachusetts Institute of Technology-ra. Ez egy szabadalmazott eljárás is, és rendkívül széles körben lehet használni. Ez a jelennek és a jövőnek a művészete. Én azt hiszem, hogy messze túl van az avantgárdon. Itt nem stílusokról van szó, hanem olyan kifejezési lehetőségekről, olyan új kifejezései lehetőségekről, amelyek napról napra egyre inkább gazdagodnak
– Ön, végigkísérhette ezt a folyamatot, az eszközöknek különösen az utolsó évtizedekben bekövetkező gazdagodását. Mennyiben változtatja meg, vagy egyáltalán változtatja-e azt a kifejezési módot az eszközrendszernek ez a robbanásszerű kibontakozása, burjánzása?
– Rengeteget számít az eszköz, de érdemes felidézni egy régi történetet. Amikor mi még a hetvenes években – tehát rendkívül régen – elkezdtünk foglalkozni komputergrafikával, akkor én kértem, hogy először komputerrel rajzoltassunk meg egy kerti törpét. Igen, egy kerti törpét, és ezt a kerti törpét tegyük ki a komputer mellé. Ez az eszköz, lehet a komputer, lehet az lézer, holográfia – sorolhatom a különböző eszközöket –, valóban csodákra is képes. De nekünk, akik dolgozunk vele, ki van szolgáltatva, és a mi szellemi színvonalunk határozza meg, hogy végül is mit tud produkálni. És ez egy alapgondolat. Mi nem vagyunk az eszköz mániákus követői vagy az eszköz megszállottjai. Mi nem a technikának behódolt emberek vagyunk, hanem olyan alkotók, akik az eszközt különleges módon közelítjük meg. Humanizálni szeretnénk a technikai lehetőségeket, és azt hisszük, hogy ez így nélkülözhetetlen. Ez az alkotói hozzáállás a különböző eszközök ilyen megközelítése az egész Kepes Társaságra jellemző. De ez jellemző a New Bauhaus utódjára, a School of Design-ra, 1945-től új nevén a Massachusetts Institute of Technology-ra, tehát arra az intézetre, amit Kepes György létrehozott. Amikor először voltam ott, az MIT-ben, és hosszú hónapokon keresztül dolgoztam, nagy örömmel láttam, hogy nem a technika megszállottjainak az intézménye ez, hanem ellenkezőleg. Olyanok dolgoznak ott, akiknek a mély belső tartalmak kifejezésére van igényük. Az utóbbi évtizedekben, amikor új lehetőségek tárulnak fel, nyilvánvalóan gazdagodik a tudomány és a művészet formailag is. Az eszközök visszahatnak ránk is. Ez egy kölcsönös játék. Egyszerre előrevisz, tágít, a gondolkodásunkat is kitágítja, ugyanakkor – természetesen – az az ember, aki az eszközzel is foglalkozik, meghatározza a formai kibontakozási módját és lehetőségeit is. Nem véletlen, hogy én, amikor a hetvenes évek végén elkezdtem a lézer képi lehetőségeivel foglalkozni, rengeteg organikus formát fedeztem fel és alakítottam ki. S például amikor Massachusetts Institute of Technology-ban először vetítettem ezeket, döbbenten nézték, hogy hogyan, miféleképpen csinálom. Sejtmetszeteket vetítek? A módszer, amit alkalmaztam – amit egyébként szabadalmaztattuk is – ez a módszer számukra is teljesen ismeretlen volt. Tehát itt ismeretlen világok tárulnak fel, és ez az egész egy hatalmas nagy kaland, és ez a kaland örömet jelent, remélem, a látogatóknak, de nekünk is.
Kapcsolódó kiállítások
1. A Nemzetközi Kepes Társaság Központi kiállítása
Mintegy harmincöt művész közös kiállítása: kísérleti fotók, lentikuláris felvételek, anamorf grafikák, kinetikus munkák, festmények, kisplasztikák.
2. A Nemzetközi Kepes Társaság Nemzetközi Fényműhelyének kiállítása
Elsötétíthető teremben, elsősorban fényművészeti munkákkal-fényinstallációk, lumineszenciára érzékeny festmények, hologramok stb.
3. Négy német kinetikus és fényművész kiállítása az A22 Galériában
Kiállítók: Kerstin Ergenzinger, Mischa Kuball, Michael Bleyenberg, Wolfgang Plöger.
A három kiállítást közös szellemi szálak kötik össze és természetesen a Nemzetközi Kepes Társaság.