Walter Weer és Nagy Csaba kiállítása
(Kunstverein Baden, 2005. október 14.–november 13.)
Walter Weer hosszú évek óta már csak papírral dolgozik, de nem a csak klasszikus értelemben vett hordozóként használja, mint korábbi grafikái esetében, hanem önálló plasztika alapanyagaként. Dobozműveiben olykor még a formaalakításról is lemondott, amikor a készen kapott kartondobozokat talált tárgyként installálta. Legfrissebb munkáiban a papír új dimenziót kap, vékony szállá sodorva alkot térhálót, képez, plasztikát, mely egyszerre szobor és struktúra, Mondrian – tiszta geometriai rendszere előtti – szürke fáinak megtestesülése. Az anyagiság határait vizsgáló alkotások törékeny háló objektek – élő organizmusokként – az őket körülvevő teret teljes egészében birtokba veszik, és új összefüggéseket mutatnak meg. Egyszerre látunk képet, objektet, térbe helyezett grafikai struktúrát, térinstallációt. A műfaji határok eltűnnek, egybeolvadnak.
Nagy Csaba szintén a grafika felől érkezett és az ő munkái is a műfajok határterületén helyezkednek el. Nála nem kizárólagos a papír használata, de jelen alkotásai papírból készültek. Nagyméretű egyedi technikával készült metszetei egyszerre klasszikus grafikák és térbeli testek. A felfüggesztés módja erősíti térbeliségüket és azt a gondolatot, hogy az első papírplasztika valószínűleg akkor keletkezett, amikor Schwitters művein a ragasztott kollázs sarka felkunkorodott, vagyis a papír a térbe került. Nagy Csaba munkáiból kiolvasható törekvése kezdettől fogva a tradíciókról való leválás, a már bejáratott formák kerülése, a vizuális közlés egyediségének, személyességének hangsúlyozása. És ezt az egyediséget egy olyan technikának a megújításával érte el, amely történeti kialakulásakor éppen a sokszorosíthatóságot tette lehetővé, a létrejövő kép valódiságát kérdőjelezte meg. Ez a technika a fametszet. A fametszet keletkezésekor az anyag, a fadúc csak eszköz, mégis maradandóbb, mint a kép, amelyből végtelen számú – az eredetiség tényét megkérdőjelező – másolat készíthető, amelyhez a művész jelenléte már nem is szükséges. Az így keletkezett lenyomat tehát nem eredeti, a benjamini aurafogalom nem alkalmazható rá. Nagy Csaba a fametszeteknek olyan dimenzióit hozta létre, amelyben a nyomat-mű visszakapja az auráját, eredetivé válik. A megmetszett falapokat csak egyszer használja, majd átdolgozza. Tehát a nyomat válik egyedivé, a dúc megsemmisül, vagy mint korábbi famunkáin, maga a dúc válik műalkotássá.
A kiállított munkák egy komplex installáció, egy kert részletei. A kertnek a galériába helyezésével felmerül a kérdés: hogy hol van a kert helye? Hol van a művészet helye? És ez a két terep itt a kiállítótérben fedi egymást és szembekerül egymással.
(részlet a megnyitó szövegéből)