A nagyközönség előtt talán kevéssé ismert, de két kiemelkedő jelentőségű művész időszakos kiállítása kapott helyet a Pompidou Központ nyári programjában.
A magyar származású Kemény Zoltánnak azokat a munkáit láthatjuk, amelyeket özvegye, Madeleine Szemere ajándékozott a Musée National d’Art Moderne-nek.
Aurélie Nemours tárlatával régi adósságot törleszt a Pompidou Központ. A geometrikus absztrakt egyik legjelesebb képviselőjének 94 évet kellett megérnie ahhoz, hogy önálló kiállítást szenteljenek munkásságának.
Mindkét kiállítás szeptember 27-éig tekinthető meg.
• Az ötvenes években készített kép-reliefek, az azt követő évtized első felének fém-reliefjei, két szobor és mintegy nyolcvan tervrajz tanuskodik arról, hogy Kemény a huszadik század második felének meghatározó szerepet betöltő művésze volt. Pályája Budapestről indult el, az Iparművészeti Iskolában Kaesz Gyula mellett tanult, a Képzőművészeti Főiskolán pedig Vaszary János növendéke volt. 1930-tól Párizsban élt, majd rövid marseille-i tartózkodás után 1942-ben Zürichben telepedett le. Az 1965-ben, ötvennyolc évesen eltávozott Kemény már életében nemzetközi hírnevet vívott ki magának: egyéni kiállításokra kapott meghívást Párizsba, Berlinbe, Londonba, Chicagoba, Milánóba, az otterloi Kröller-Müller Rijksmuseumba, és 1964-ben elnyerte a Velencei Biennálé Szobrászat Nemzetközi Nagydíját. Miközben a Pompidou Központ – aminek állandó kiállításán is mindig jelen van néhány Kemény-mű – büszkén tárja a közönség elé az ajándékba kapott gyűjteményt, a magyar látogató fájdalommal vegyes értetlenséggel teszi fel magának (és az illetékeseknek !) a kérdést, hogy a budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzött, több, mint négyszáz darabból álló gazdag anyag (amihez ugyancsak ajándékozás útján jutottak) vajon meddig porodosik még bemutatásra várva a raktárban?
•• Aurélie Nemours
Az 1904-ben született költő- és festőnő szokatlanul későn, 1937-ben kezdett képzőművészettel foglalkozni, és a közel tíz évig tartó tanulóperiodus során olyan tanítómesterek kísérték útját, mint Paul Colin, André Lhote és Fernand Léger. Első alkalommal Henri Valensi bíztatására, 1949-ben a Salon des Réalités Nouvelles-en lépett a közönség elé, amelynek azután 1979-ig rendszeres résztvevője volt. Az első komoly sikereket Svájcban és Németországban aratta, míg szülőhazájában, ahol a geometrikus absztrakt mindig is «mostohagyereknek» számított, sokáig nem vettek róla tudomást. 1996-ban Serge Lemoin, a Grenoble-i Múzeum akkori igazgatója «Histoires de blanc et noir» címmel csoportos kiállítást rendezett tiszteletére, de a legteljesebb franciaországi retrospektív bemutatóra csak most került sor. A negyvenes évek alkotásaitól elindulva, az ötvenes évek pasztelsorozatán át, egészen a legutóbbi «Szám és véletlen»-sorozatig, időrendi sorrendben kísérhetjük végig a geometrikus absztrakt egyik legnagyobb élő művészének pályáját.